Kiemelt hírek

Győrben kinyílt a pofonzsák

2013. december 5. | szerző akadmin | Ökölvívás

A megyeszékhely első ízben ad otthont az országos ökölvívó bajnokságnak, melyen új szabályok mellett bokszol már a sportág hazai színe-java.
Alighanem nyugodt szívvel kijelenthető, ilyen nagyszabású amatőr ökölvívó-rendezvényt még nem szerveztek Győrben, mint a szerdán kezdődőtt országos bajnokság, melynek döntőit szombaton rendezik. A Magvassy-csarnokban csütörtökön és pénteken 16, a zárónapon pedig 18 órakor kezdődnek a küzdelmek.

Igazi látványos bunyóra számíthat az, aki kilátogat az eseményre. Ezt az új szabályok is segítik. Az egyik legfontosabb változás, hogy nem lesz fejvédő a sportolókon, a 3×3 percben így még férfiasabb, keményebb csaták lesznek a ringben, s minden menetet külön pontoznak. Kevesebb lesz a megszakítás is, így tényleg a pofonokról szól majd ez a négy nap.

Az esélyesek győztek, vagy mérkőzés nélkül jutottak a legjobb négy közé csütörtökön a Győrben zajló férfi ökölvívó országos bajnokság második versenynapján.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a 75 kilogrammban idén Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki negyeddöntős Harcsa Zoltán, illetve a szupernehézsúlyú magyar válogatott Bernáth István egyaránt “szabadnapos” volt, miután ellenfeleik nem álltak ki ellenük, így izzadtság nélkül kerültek négy közé.
Velük szemben a 75 kilogrammban most debütáló Bacskai Balázs, a 69 kilogramm 2010-es Európa-bajnoka öklözött csütörtökön, szerdai villámgyőzelme után ezúttal nem tudta idő előtt befejezni meccsét, igaz, Tóth Martin ellen iskolabokszot mutatott be, s nagyon sima pontozásos sikert aratott. Az idei kontinensviadal másik magyar dobogósa, az ugyancsak bronzérmes Varga Miklós (60 kilogramm) Forgács Szilárd ellen lépett ringbe, s az esélyeknek megfelelően simán győzött.
Az ob elődöntőit pénteken 16.00 órától rendezik. A bajnokságon 38 egyesület 106 versenyzője indult.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.