A befelé forduló gyermekek a karate edzések során fokozatosan leküzdik félénkségüket, visszahúzódottságukat, és szorongásukat. Önbizalommal és önbecsüléssel telítődnek.
A karate és más harcművészetek gyakorlása általánosságban biztosítja mindazon fizikális kepésségek javulását, amelyeket más sportágak gyakorlásával elérhet a gyermekkorú sportoló – fogalmazza meg esszéje elején Dr. Dörgő Sándor.
Bizonyos szempontból a karate edzések rendszeres látogatásával még összetettebb formában is javulhatnak a fizikális kepésségek, hiszen más sportágakkal ellentétben a karate nem egy bizonyos képességforma fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, hanem az összes képességforma egyidejű fejlesztését teszi lehetővé. A karate illetve más harcművészetek gyakorlásának ugyanakkor a fizikális kepésségek fejlődésen túl sok más jótékony hatását is megfigyelték már.
A gyermekek sokoldalú fejlesztése érdekében rendkívüli jelentőségűek a pozitív pszichológiai és szociológiai hatások, ezért érdemes megvizsgálni ezek megjelenését a harcművászetekben.
Gyakran jelenti vita tárgyát az a kérdés, miszerint a harcművészetek gyakorlása pozitív vagy negatív pszichológiai következményekkel jár-e a gyermekekre. Sokan, legfőbbképpen a harcművészeteket gyakorlók azt hangoztatják, hogy a harcműveszétek gyakorlása jótékony pszichológiai következményekkel jár, illetve javítja az egyén morális és etikai nézeteit. Mások ugyanakkor annak a meggyőződésüknek adnak hangot, miszerint a harcművészetek a küzdelem és harc oktatása által agressziót és erőszakot szítanak.
Binder (1999) több tucat kutatási munkát tekintett át annak érdekében, hogy a fenti kérdésre választ találjon. Az irodalmi áttekintés következtetései szerint a kutatási munkák túlnyomó többsége a harcművészetek gyakorlásának hosszú távon kifejtett jótékony pszichológiai hatásáról számol be. Általánosságban elmondható, hogy egy fordított kapcsolat áll fenn a harcművészetben elért övfokozat, avagy a harcművészet gyakorlásával eltöltött idő és a szorongás, agresszió, rosszindulat, és neuroticismus (mentális rendellenesség) között.
Ugyanakkor pozitív korreláció áll fenn az övfokozat, avagy a harcművészetbeni gyakorlati jártasság és az önbizalom, függetlenség, magabiztosság, és az önérzet között. A harcművészetek hosszú távú gyakorlása csökkenti a konfliktuskeresést, a dühös és haragos magatartást, illetve a gyengeség és sebezhetőség érzetét. Ugyanakkor általánosságban elősegítik a nyugodt és szívélyes karakter kialakulását, növelik az önbizalmat és az önuralmat (Binder, 1999). Swiercz (2004) azt hangsúlyozta, hogy a harcművészetek gyakorlásával javul az önbizalom, amellyel az egyén tisztábban láthat át, és helyesebben értékelhet ki nehéz, illetve veszélyes helyzeteket. Nardi (2006) arra világított rá, hogy a karate gyakorlásának pozitív hatásai lehetnek mind a befelé forduló (introvert) mind pedig a kifelé forduló (extrovert) gyermekek szamara.
A befelé forduló gyermekek a karate edzések során fokozatosan leküzdik félénkségüket, visszahúzódottságukat, és szorongásukat, önbizalommal és önbecsüléssel telítődnek, melyek által jelentősen javul a gyermekek szociális magatartása és más gyermekekkel való kapcsolata. A kifelé forduló gyermekek esetében a karate edzések egy biztonságos és egészséges környezetet biztosítanak, melyek által a gyermekek megtanulják a kihívásokat, a mások általi provokációkat, avagy a versenyhelyzeteket megfelelő módon kezelni.
A harcművészeteknek sok közös vonásuk van a modern sportokkal és edzésformákkal, mivel azokhoz hasonlóan fejlesztik a gyermekek fizikális kepésségeit, a különböző mozgáselemek elsajátításával a mozgáskoordinációt, illetve elősegítik a gyermekek közötti szocializációt. Ugyanakkor több ponton találhatunk lényeges eltérést is. Ennek legfőbb oka az, hogy a modern sportok a versenyzést és a győzelem elérését hangsúlyozzák, míg a harcművészetek a fizikális fejlődésen túl hagsúlyt fektetnek a kognitív tanulásra, az emocionális egyensúlyra, az önfegyelemre, és az önuralomra is.
A modern sportokkal ellentétben a harcművészetek az önvédelmet tanítják, az életfilozófiai és etikai kérdéseit tárgyalják, a foglalkozásokat szertartásos és rituális elemekkel ötvözik, a test és a lélek egyensúlyának elérésére törekednek, és meditációs komponenseket is tartalmaznak.
Amíg az általános testmozgásnak és fizikális kondicionálásnak is lehetnek hasznos pszichológiai hatásai, kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a harcművészetek gyakorlása során a fent felsorolt nem-fizikális elemek jelentenek hosszú távon pozitív pszichoszociális hátast a tanulókra (Binder, 1999).
Több kutatás is vizsgálta a harcművészetek pszichológiai hatásait a modern sportokkal való összehasonlításban. Madden (1995) egyetemi hallgatok két csoportját vizsgálta, akik közül egy csoport harcművészetet tanult egy szemeszteren keresztül, míg a másik csoport általános kondicionáló foglalkozásokon vett reszt. A szemeszter befejeztével a harcművészetet tanuló hallgatók magasabb értékeket mutattak az önuralom terén és jobb pontszámokat értek el a gyengeséget és sebezhetőséget felmérő kérdőíven.
Annak kimutatására, hogy a harcművészetek pontosan milyen mechanizmusok által vezetnek ezen pszichológiai változásokhoz, Nosanchuk és MacNeil (1989) hét olyan iskola tanulóinak agresszivitását vizsgálta, amelyekben karate, tae-kwon-do, vagy ju-jitsu órákon vehettek reszt a gyermekek. Ezen kutatók feltételezései szerint a harcművészek között is jelentős különbségek lehetnek a gyermekekre kifejtett pszichológiai változások tekintetében. A kutatók ezért figyelembe vették minden iskolában a meditáció alkalmazásának gyakoriságát, a harcművészetet oktató instruktor, a dojo, és a többi gyermek iránt kifejezett tisztelet megkövetelését, a megengedett testi kontaktust, és a formagyakorlatok hangsúlyozottságát. Ezen adatok alapján négy iskolát "tradicionális" (több meditáció, nagyobb tiszteletadás, kisebb testi kontaktus), míg három iskolát "modern" (kevesebb meditáció, kisebb tiszteletadás, több testi kontaktus) harcművészet oktatónak minősítettek.
A kezdő tanulók mind a hét iskolában hasonló mutatókkal bírtak. A "tradicionális" harcművészeti iskolákban a haladó-szintű tanulók azonban a jobb mutatókkal bírtak az agresszió tekintetében, mint a kezdők, ugyanakkor a "modern" harcművészeti iskolákban nem volt kimutatható különbség a kezdők és a haladók között. Ehhez hasonló kérdésekkel, Trulson (1986) serdülőkorú bűnözőket vizsgált, akiket három csoportra osztott. Az első csoport tradicionális tae-kwon-do edzéseken vett részt, amelyeken meditációt gyakoroltak és elméleti oktatáson is részt vettek a fizikális edzésen kívűl.
A második csoport modern tae-kwon-do edzéseket látogatott, amely csakis a fizikális részt foglalta magába, míg a harmadik csoport általános, nem harcművészet jellegű sportfoglalkozásokon vett részt. Mindhárom csoportot ugyanaz az instruktor oktatta, ugyanolyan gyakorisággal, ugyanazon helyszínen. Hat hónap után a tradicionális tae-kwon-do edzéseken résztvevők lényeges csökkenést mutattak az agresszió és a szorongás terén, míg nagymértékben fejlődtek az önbizalmukban.
Ezzel ellentétben a modern tae-kwon-do csoport tagjai a nagyobb agressziónak és a bűnöző életmódra való hajlamnak mutattak jeleit. Az általános sportokat gyakorló csoportnál enyhén emelkedett az önbizalom, ám az agresszió és a bűnözés iránti hajlam nem változott.
Ezzel ellentétben Egan (1993) kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy mind a tradicionális mind pedig a modern harcművészetek (küzdősportok) jelentősen fejlesztik a gyermekek mentális egészséget. A tradicionális harcművészeteket gyakorló gyerekek ugyanakkor nagyobb mertekben fejlődtek az önmegvalósítás és a reális önértékelés tekintetében.
Egy másik kutatás ugyanakkor egyetemista életkorú bokszolok és birkózok esetében alacsonyabb agresszióról számolt be, annak ellenére, hogy az ő edzéseiken a meditációt és a rituális tiszteletadást megkövetelö jegyek nem voltak jelen (Husman, 1955). Ebből arra következtethetünk, hogy más tényezők is befolyásoljak a sport általi agresszió csökkenését, mint például az instruktor vagy edző magatartása, mint pozitív példakép. Regets (1990) pozitív korrelaációról számolt be, amikor az instruktorok és az ő tanítványaik agresszióját vizsgálta. Ez azzal magyarázható, hogy az instruktor nagyban befolyásolja a tanítványai viselkedését a saját példamutatásával.
Összegzés
A gyermekek és serdülőkorú fiatalok sportélettanával foglalkozó kutatások egyértelműen rámutatnak arra, hogy a fiatal szervezet ésszerű és megfelelő mértékű edzésterhelés hatására hasonló módon reagál mint a felnőttek szervezete. Így a fiatalok fizikális képességei, bár nem ugyanolyan mértékben, de a felnőttekéhez hasonlóan fejleszthetőek.
A fizikális képességek fejlesztése szempontjából a karaténak számos pozitív hatását ismerjük, és más sportágakkal ellentétben a karate gyakorlása több fizikális képesség egyidejű fejlesztését eredményezi. Mindemellett a karate és más tradicionális harcművészetek gyakorlása számos pozitív pszichoszociális változást eredményez.
Ismereteink szerint a modern sportágakon túlmenően, a harcművészeti foglalkozások nem fizikális elemei (meditáció, tiszteletadás), illetve az instruktor pozitív példamutatása hosszú távon pozitív hatással van a gyermekek személyiség fejlődésében és pszichoszociális karakter formálásában.
>>> Mélyedjen el a témában!
Comments
comments
