Kiemelt hírek

Gatti nem a levegőbe beszélt

2005. január 31. | szerző akadmin | Ökölvívás

Arturo Gatti megvédte WBC-övét szuperkönnyűsúlyban. Pedig az első négy menet eseménytelen volt a Gatti-sztenderdekhez mérten…

Még egy WBC-összecsapás volt a hétvégén >>>

Atlantic Cityben telt ház várta a nagy összecsapást, de a vérre áhítozó nézőknek csalódniuk kellett.







Zabola


A nagy verekedő Gatti tőle szokatlan stílusban kezdte a mérkőzést. Mint kiderült, új menedzsmentjének sikerült megzabolázni a “mennydörgés” becenévre halgató fightert.
Most taktikusan, kerülve a korábban rá jellemző nyílt sisakos harcot, végig irányította a meneteket. Leija nem találta az ütőtávot, alig – alig találta el a jól védekező Gattit. Az első négy menet eseménytelen volt a Gatti-sztenderdekhez mérten.

 

Mennyből az ütés…

Az 5. menetben derült égből – szó szerint – villámcsapás érte Leija-t, amikor is belenézett Gatti egyik mennydörgő jobbegyenesébe. (Klasszikus KO ütés volt, egyenesen az állcsúcsra).

Az amerikai ekkor még fel tudott állni, de látszott rajta, hogy nagyon benne van még az ütés.






Csúcson
Nem gondoltam volna, hogy fel fog állni – mondta később Gatti. A címvédő ekkor régi stílusában rohant rá a már puszta túlélésre összpontosító Leijára. Gatti ekkor nem is törődött már a védekezéssel, csak ütött és ütött. Leija nem bírta kihúzni a menet végéig. Egymás után három Gatti balkezes is talált. Egy újabb pontos  balhorog  után Leija másodszor is lement, s ekkor már nem is tudott felállni. Az argentin születésű  kanadai így megvédte elsőségét és megnyílt számára az út a Mayweather elleni álommecss felé.


Leija nagyon ravasz, nagyon tapasztalt. De mindig tudtam, hogy én nagy falat vagyok neki! – nyilatkozta a győztes a meccs után.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.