Kiemelt hírek

Fényes edzőtábor immár ötödször

2012. augusztus 30. | szerző akadmin | Karate

A Magyar Shinkyokushin Karate Szervezet – Kálóczi Branch alatt megrendezett edzőtáborról Szabó Kornél mester beszámolóját olvashatjuk.

 
2012. augusztus 11-én a Renmei SE közel 30 karatékája költözött be a Fényes Fürdő moteljába, ami egyesek számára már jól megszokottnak számított, míg mások először esetleg másodszor próbálhatták ki magukat huzamos időn át napi háromszori edzés végrehajtása során.

Az első napon ráhangoló edzéseket tervezett Kornél sempai, melyet mindenki jónak talált és örömmel csinálta végig. A második napon fokozódott a terhelés és elérte azt a szintet, amely a tábor végéig megtartásra került. Miután hozzászokott mindenki a napi edzésadaghoz kisebb nagyobb izomlázakkal kísérve, de bírta a végéig minden résztvevő. Természetesen a gyerekek kitartását és gyors regenerálódási képességét ezúttal is megcsodálta a maroknyi felnőtt karatéka.

Az edzőtábor során végig jó idő volt az edzések szempontjából, azonban a Fényes Fürdő adta lehetőségek kihasználása szempontjából egy néhány fokkal magasabb napi hőmérséklet kedvezőbb lett volna. Azonban ez sem zavart senkit abban, hogy edzések után megmártózzon a kissé hideg, de összességében elviselhető hőmérsékletű medencékben. Sikeresen került idén is megszervezésre csúszdázás a gyerekek nagy örömére. Sajnos a már-már szokásos hab party technikai okok miatt elmaradt.

Az edzőtábor szakmai csúcspontjának tekinthetjük azt, hogy Shihan Kálóczi József 5. dan és négy tanítványa – Mármarosi Henrietta, Mármarosi Dani, Lizák Richárd és Kovács Manó Benedek – is megtisztelte klubunkat és a vizsgáztatás mellett egy nagyon érdekes edzéssel is megörvendeztette csapatunkat, amelyen hangsúlyozta a játékos edzések jelentőségét, ami semmivel sem jelent kisebb fizikai terhelést viszont mégis könnyebben elviselhető. 

Az utolsó előtti napon került lebonyolításra a vizsga, ahol az alábbi eredmények születtek:
Straubinger János (fater) 4. kyu
Straubinger Kitti (pocok) 4. kyu
Vastag Adrián 4. kyu
Horváth Kitti 4. kyu
Szegedi Gergő 5. kyu
Vas Tekla 6. kyu
Körmendi Csilla 8.kyu
Antal Krisztián 8.kyu
Petrovanszky Miklós 8..kyu
Körmendi Zsófia 8.kyu
Jakab Zsolt 9. kyu
Beszedics László 9.kyu
Andrikó Antal 9.kyu
Straubinger Tiara 10-9. kyu

Shihan Kálóczi József összességében nagyon jónak ítélte a vizsgázók felkészültségét, ami – azt hiszem – komoly elismerése a klubban folyó szakmai munkának úgy mester, mint tanítvány vonatkozásában. 

A tábor végén természetesen ezúttal sem maradhatott el a szokásos sayonara party. Nagy fejtörést okozott mindenkinek mit adjanak elő, de a gyermeki kreativitás és improvizáló képesség, valamint Kornél sempai találékony „lisztes” vetélkedője összességében azt eredményezte, hogy egy nagyon vidám és szórakoztató estét tölthetett együtt a csapat.

Augusztus 16-én ismét fáradtan, de szakmailag fejlettebben és élményekkel felvértezve hagyta el a tábort minden résztvevő. Bízunk benne, hogy jövőre tovább folytatódik ez a hagyomány, ami csapatunk összekovácsolása szempontjából egy nagyon fontos esemény. 

Szerző: Szabó Kornél 2. dan, Tata

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.