Kiemelt hírek

Felkészült harcosok várják a K-3 bajnokság elődöntőit

2010. március 5. | szerző akadmin | Hibrid stílusok

Kiegyenlített mérkőzésekre van kilátás az egyre izmosodó K-3 bajnokság elődöntőin. A több sportág képviselőit, köztük bajnokokat felvonultató viadal 2010. március 6-án, a budapesti aTeremben kerül megrendezésre. Hat súlycsoportban 12 mérkőzést írtak ki a szervezők, a kategóriák finalistái április 17-én, a Syma-csarnokban lebonyolításra kerülő It’s Showtime gálán mérkőzhetnek meg az aranyéremért.

Sándor György, egykori kick-boksz világbajnok és Ezüstszegi József, az www.xlsport.hu tulajdonosa által életre hívott versengés az elmúlt két esztendő alatt rangot vívott ki magának a hazai küzdősport viadalok sorában. Az ország harcosai közül sokan próbálták ki magukat a ketrecharc, a kempo és a kick-boksz elemeit vegyítő K-3 selejtezőiben. A legtöbben kellő alázattal léptek ketrecbe, szorítóba, de volt olyan sportági bajnok, aki “nagy mellénnyel” érkezett, aztán rá kellett döbbennie, hogy a K-3-ban bizony nélkülözhetetlen a komplex felkészültség.

– A K-3-ban valóban minden területen otthon kell lenni a sportolóknak, csak így érhetnek el eredményt – jelentette ki Sándor György. – Örülök neki, hogy dzsúdósok, ökölvívók, thai- és kick-bokszolók, kempósok, karatésok, birkózók és más sportágak képviselői is beszálltak a K-3 sorozatba. A viadal rangját emelik a bajnokok, szinte kivétel nélkül színes, izgalmas összecsapások alakulnak ki, amikor különböző stílusok képviselői küzdenek meg egymással. Az elmúlt versenyek bizonyították, hogy a sportolók kitűnően felkészülve állnak a mérkőzésekhez, nincs lefutott csata, fordulatokban gazdag küzdelmeken szurkolhatnak a nézők. Az elődöntők párosítását is úgy alakítottuk ki, hogy nagyjából egyenlő tudású fighterek találkozzanak. A március 6-i összecsapásokra már csak a legjobbak kerülhettek be, négy rangsoroló versenyen kellett kiharcolni a részvételi jogot. Szikrázó mérkőzéseket várok, érdemes lesz kilátogatni az aTerembe!

Az elődöntők összecsapásain nagykesztyűben, 3×3 perces menetidőben harcolnak a küzdő felek. Ha a pontozóbírák nem tudnak döntésre jutni a győztes kilétét illetően, akkor extramenetre küldik a harcosokat. Hogy a nézők élvezetes, látványos mérkőzéseken szórakozhassanak, a K-3-ban a földharc menetidejét 25 másodpercben maximálták a szabályalkotók, így nem fordulhat elő, hogy egy-egy menetet róka fogta csuka módjára, a talajon töltsenek a sportolók.

Az elődöntőkben az aranycsata lehetőségét kiharcolók a világ egyik legrangosabb küzdősport sorozatán, az április 17-én, a budapesti Syma-csarnokban megrendezésre kerülő It’s Showtime gálán léphetnek ringbe a végső győzelem megszerzéséért. A páratlan lehetőség a K-3 Promóciós és Sportiroda és a Hungarian All Stars együttműködésének köszönhető. A stílus ugyanis elnyerte az It’s Showtime tulajdonosának, a holland Simon Rutznak tetszését, így a kategóriadöntők résztvevői világsztárokkal egy programban léphetnek a küzdőtérre.

– Hatalmas lehetőség ez számunkra, a sportolókra is ösztönzőleg hat, hogy rangos gálán és helyszínen, minden bizonnyal több ezer ember előtt mutathatják meg felkészültségüket – mondta Sándor György. – Reméljük, a szombaton az aTerembe kilátogató szurkolók száma csak tovább nő az áprilisi döntőkig.

Sándor György az xlsport.hu kérésére röviden jellemezte az elődöntők résztvevőit.

65kg: Hajzer Dániel (PTD) – Zahari Máté (Pitbull Team Soroksár)
Hajzer Dániel: erőszakos stílusú, birkózómúltjának köszönhetően elsősorban földharcban jeleskedik, de a debrecenieknél folyó szakmai munkának köszönhetően rengeteget fejlődött állásból is.
Zahari Máté: a K-3 nagydöntő győztese, komplett harcos, jól épít ökölvívó- és birkózómúltjára. A súlyával is meg kell küzdenie, a jövőben egy kategóriával fentebb indul.

65kg: Mórucz Sándor (PTD) – Görbics Gábor (South Fighters)
Mórucz Sándor: kick- és thaiboksz alapokkal rendelkezik, rutinos harcos. Földharcban még vannak hiányosságai, de mindig képes egy jó forma hozására, nem ingadozik a teljesítménye.
Görbics Gábor: válogatott ökölvívó és kick-boksz versenyző, igen agresszív, elsősorban állásból veszélyes, neki sem a földharc az erőssége.

72kg: Zahari Kristóf (PTD) – Bagdi Tamás (Pitbull Dunaharaszti)
Zahari Kristóf: fiatal tehetség, akárcsak testvérei, ő is birkózóalapokkal rendelkezik. Bátyjaihoz hasonlóan céltudatos, kemény, állásharcbeli hiányosságait a debreceni szakmai team szépen, fokozatosan küszöböli ki.
Bagdi Tamás: fordított alapállású, nagyon szívós. Komoly kempós tudással bír, szinte már kész harcos, ütőerőben azonban fejlődnie kell, ha még eredményesebb akar lenni.

72kg: Vikker Dániel (Bács Team Kecel) – Kiss Dávid
Vikker Dániel: kyos neveltetéséből adódóan kemény rúgások jellemzik, a klubjánál folyó munkának köszönhetően ő is sokat lépett előre földharcban.
Kiss Dávid: dzsicu versenyző, földön rendkívül veszélyes, mérkőzéseit elsősorban talajon hozza, nyerő fegyvere a háromszögtechnika.

76kg: Zahari Vince (PTD) – Fülöp Dániel (Jász Kempo)
Zahari Vince: a birkózásnak köszönhetően fizikálisan rendkívül erős, gyors, robbanékony. Ő is inkább földön van otthon, stílusán egyre jobban látszik Hutai László edző munkájának keze nyoma, kéz- és lábtechnikája szépen fejlődik.
Fülöp Dániel: rutinos kempós srác, szinte mindent tud a szakmáról, kézzel-, lábbal és földön egyaránt képes meccset nyerni.

76kg: Szabó Gábor (Pitbull team Nyíregyháza) – Szilágyi Lajos
Szabó Gábor: kitűnő fizikai adottságok jellemzik, rugó- és ütőereje átlagon felüli, a dzsicu technikákban még léphet előre, földön egyelőre sebezhető.
Szilágyi Lajos: a kick-boksz által ismerkedett meg a küzdősportokkal, kézzel, lábbal jól dolgozik, technikailag is otthon van. Földön még akadnak hiányosságai.

84kg: Kántor Tamás (Pitbull Team Soroksár) – Bonifert János (Pitbull Team Soroksár)
Kántor Tamás: kitűnő ütemérzéke van, kick- és thaiboksz “iskolát végzett”, de ütőerőben még van hová fejlődnie. Több stílusban is eredményes, egyre többet tud a fölharcról, kezd közelíteni a kész versenyző kategória felé. Igazi közönségbunyós, ha megy neki, akkor bárkit képes legyőzni.
Bonifert János: thai-bokszon nevelkedett, nagyon jó adottságú srác. Szívós, de földharcban neki is fejlődnie kell még.

84kg:- Besztercei Móricz (Pitbull Team Ózd) – Soltész László (Totalfight)
Soltész László: nagyon kemény, fizikálisan toppon van. Birkózómúltjának köszönhetően jól boldogul földön. Rutinos, több MMA-meccsen van túl, veszélyes harcos.
Besztercei Móricz: birkózó-és ökölvívó pályafutás is áll mögötte, a kevert stílusban még rutint kell szereznie. Nagy ütő, ha “elsül” a keze, akár véget is vethet a mérkőzésnek, a nagykesztyű kedvez neki. A viadal egyik legjobb meccsére számítok kettejük összecsapásán.

93kg: Jánosi László (Pitbull Team Soroksár) – Sőrés Sándor (Ász Fighter Mezőtúr)
Jánosi László: egy év kihagyás után tért vissza, állásból a legjobbak közé tartozik, részt vett már K-1 Magyar Nagydíjon is. Ha beindul az állásharcban, kevesen állnak meg előtte, földön akadnak kisebb hiányosságai.
Sőrés Sándor: dzsúdósként kezdett, földharcban igen veszélyes, de állásból is fokról fokra lép előre. Nála is kiemelném a klubjában folyó szakmai munkát, idővel komplett harcos válhat belőle.

93kg: Tóth Tamás (Pitbull Team Soroksár) – Szolomajer László (Pitbull Team Ózd)
Tóth Tamás: fantasztikus alkata van, jól használja ki hosszú kezeit, lábait. Nagy ütő, elsősorban állásból veszélyes, ütései, rúgásai K.O.-erősek, de földön sem lehet eladni.
Szolomajer László: thai-boksz alapokkal rendelkezik, kőkemény fiú. Igazi súlya a 84 kilogramm, de most 93-ban próbál szerencsét. Nagyon szívós srác, bárkinek méltó ellenfele.

+93kg: Veres Ádám (Pitbull Team Soroksár) – Vesztergomi József (Győr)
Veres Ádám: Jánosihoz hasonlóan ő is indult már K-1 Magyar Nagydíjon. Komplett harcos, birkózóként kezdte, majd nálam tanulta a kick- és a thai-boksz ütéseit, rúgásait, valamint a földharcot.
Vesztergomi József: ő is szinte kész fighter, ökölvívóként és kick-bokszolóként is megállja a helyét, de földharcban is veszélyes. Kicsit azonban még gyorsulnia kell.

+93kg: Zathureczky Zsolt (Pitbull Team Soroksár) – Cseh Róbert
Zathureczky Zsolt: a mezőny egyik legkeményebb harcosa, nemrég nyert thai-boksz ob-t, de részt vett a tavalyi It’s Showtime gálán is. Heti 12 edzéssel készül, fiatal kora ellenére sokat tud a szakmáról. Ha ilyen ütemben fejlődik, nagyon sokra viheti, nehéz megállítani.
Cseh Róbert: rutinos, öreg róka, kitűnő kempós. Ő is komplett harcos, állásból és földön sem lehet zavarba hozni. Soha nem adja fel a küzdelmet, az utolsó leheletéig küzd. Nagy meccset várok tőle Zathureczky ellen.

Program:
2010. március 6, szombat 10 óra: K-3 interim verseny
2010. március 6, szombat 17 óra: K-3 elődöntők
Helyszín: aTerem (Budapest, Keszkenő u. 18. (Jász u. sarok)
Belépők 1000 forint


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.