Kiemelt hírek

Felemás magyar eredmények a kick-box vb első napján

2016. augusztus 31. | szerző SzlobMil | Kick-box

Kedden a hivatalos megnyitóval elkezdődött az utánpótlás kick-boksz világbajnokság. A megnyitó után beindult a nagyüzem: 8 tatamin és három ringben mérkőztek a versenyzők, már a legjobb négy közé jutásért is folytak harcok. Az első nap magyar szempontokból nézve felemásra sikeredett.

felemas-fightermagazin

Mindjárt fekete levessel kezdünk: sajnos mindhárom ringesünk elvesztette első mérkőzését a 4 közé jutásért. Mindent megtettek a győzelem érdekében, de sajnos voltak, akik még náluk is jobban szerepeltek.

A light-contact és a kick-light szabályrendszerből 15 mérkőzésen voltunk érdekeltek. Ezek közül 11 mérkőzésen a magyar versenyző kezét emelték fel a küzdelem végén, ami viszont nem rossz arány. Azok a magyarok, akik vesztettek, emelt fővel távozhattak, mert a végletekig kiélezett mérkőzéseken maradtak alul.

14102544_1261457193866815_9152900172320756303_n

Point-fighting szabályrendszerben 9 versenyzőnk győzött, és heten hagyták el vesztesen a küzdőteret. Ma, azaz szerdán indul be az igazi dara: nagyon sokan lépnek tatamira a mieink közül, így nagyon nehéz nap vár rájuk. Eredményekről beszámolunk a későbbiekben.

Több súlycsoportban a négy közé jutás lesz a tét.

A magyar érdekeltségek eredményei (csillaggal jelölve a továbbjutókat):

Point-fighting:

  • C1 M 28kg: *Hammer Máté-Gorman Conor(IRL) 10-0
  • C1 M 32kg: PETRUCCI TOMMASO (ITA)-*WALLANDT GERGELY 8-5
  • C1 M +47kg: *PETRALIA DAVIDE (ITA)- CSIERNYIK LEVENTE 10-0
    • BONDÁR DÁVID-*MURRAY AARON (IRL) 1 : 9
  • C1 F -32kg: *TODOROVA ANELYIA (BUL)- HEGEDŰS HANGA 10-6
    • *MIRABELLO FEDERICA (ITA)- LESZKÓ KITTI 17-9
  • C1 F -42kg PAPP NIKOLA-*TRIQUI MAISSA (GER) 6-9
  • C2 M-52kg TAIT BRANDON (IRL)-  *CZÁR TIBOR 8-10
  • C2 M-63kg *ROMVÁRY ERIK- HUBER MICHAEL (GER) 11-9
    • *OWEN REISS (GBR)- MAGYAR ISTVÁN 20-16
  • C2 M-69kg *BEDNANICS DOMINIK-TOMLJANOVIC LUKA (CRO) 14-4
  • J M-57kg *HEGEDUS BOTOND-BIS KRYSTIAN (POL) 9-4
  • J M-69kg LYNN EAMONN (IRL) – *SZÁSZ KRISTÓF 9-16
  • J M 74kg *SZENTPÉTERI BENCE-KNAPTON JAMES (GBR) 15-5
  • J F -50kg *TROVALUSCI FEDERICA (ITA)-TÖRÖK-SZONJA 10-9
    • *LENCSÉS DORINA-MANN RAVEEN (GBR) 17-11

Light-contact:

  • C2 M-42kg: *SELL LUCA (GER)-GYÖRE BENDEGÚZ 3-0

*CSELOVSZKI PATRIK-SYGULA KACPER (POL) 3-0

  • C2 M-52kg: BOZÓK SZABOLCS-*BOLTACHEV ARTEM (RUS) 0-3
  • C2 M-63kg: ASPIOTIS GEORGIOS (GRE)-*DEBRE BENCE 0-3

*KUNYA NOEL-SCHMID OLIVER (NZL) 2-1

  • C2 M-69kg: BEDNANICS DOMINIK-*SYMONS TOM (GBR) 1-2
  • C2 M+69kg: *VÍGVÁRY VIKTOR-RUIZ IVAN (CHI) 3-0
  • J M -57kg: KOTSARINIS MICHALIS (GRE)- *VERES ROLAND
  • J M -63kg: *FÉSŰ LAJOS-VAN ASWEGEN WESLEY (RSA) 3-0
  • J F-50kg: *MURVAI LÍVIA-MOONEY REBECCA (IRL) 3-0
  • J F-60kg: *GREMEN PETRA-O DOHERTY CLARA (IRL) 2-1

Kick-light:

  • J M -57kg: GUIMARAES LEONARDO (POR)- *VERES ROLAND 0-3

     *GRÜNCZEISZ PATRIK-CONDON ADAM (IRL) 2-1

  • J M-69kg: *HAMMER MARTIN-GIERA KRZYSZTOF (POL) 3-0

Low-kick:

  • OJ M-54kg: *KUKLIN PAVEL (RUS)-NAGY LARION 3-0

K1:

  • YJ M 63,5kg: LÁSZLÓ BARNABÁS-*OR SHAMAA MOSHE (ISR) 0-3
  • OJ F 60kg: *SELEZNEVA POLINA (RUS)-PRISKIN NIKOLETT 3-0

IMG_9342

A szerdai nap programja:

POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. HEGEDŰS BOTOND – TAYLOR WILLIAM (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért
Junior 57 kg. SALLAY GABOR –  GORDON LORENZO (Dél-Afrikai Köztársaság) A nyolc közé jutásért
Junior 63 kg. VARGA NORBERT – BRANDL EMANUEL (Ausztria) A nyolc közé jutásért
Junior 63 kg. CSÁK  BENCE –  DUFFY JAMES (Írország) A nyolc közé jutásért
Junior 69 kg SZÁSZ KRISTÓF –  HOUSER MARTIN (Csehország) A nyolc közé jutásért
Junior 69 kg. KORPÁDI TAMÁS -YEATS ALEXANDER (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért
Junior 74 kg. BÁLINT ZOLTÁN  –  MISKIW PRZEMYSLAW (Lengyelország) A nyolc közé jutásért
Junior 74 kg. SZENTPETERI BENCE  – SOLORIO BUSTOS HECTOR (Mexikó) A nyolc közé jutásért
Junior 94 kg. ERDEI DOMINIK  – ZEHENTBAUER ANDREAS (Németország) A négy közé jutásért
Junior 94 kg. ROHONCZI JENŐ  – TEISER MATHIS (Németország) A négy közé jutásért
Junior 50 kg. LENCSÉS DORINA  – VISKOVIC EMMA (Horvátország) négy közé jutásért
Junior 55 kg. LAURINCZ BOGLÁRKA  – KARAGIANNI IOANNA-TZAKELIN (Görögország) A nyolc közé jutásért
Junior 65 kg. GYURCSÁK NIKOLETT  – MCNEISH ISOBELLA (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért
Junior 65 kg. GAL VIVIEN – BANNON NICOLE (Írország) A nyolc közé jutásért
Junior +70 kg. BERTA REBEKA – MOSS NICOLE (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért

Kadet 2  42 kg. CSELOVSZKI PATRIK – JUDEM DANIEL (Ausztria) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  42 kg. BÁLINT  MARTIN –  GYSELINCK JASON (Belgium) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  47 kg. ZAJÁCZ BENCE  – COOK CORY (Nagy-Britannia) A négy közé jutásért
Kadet 1  47 kg. KARACSONYI DAVID  – TAIT NATHAN  (Írország) A négy közé jutásért

Kadet 2 52 kg. CZÁR TIBOR  -PERSICHINI LUCA (IOlaszország) A nyolc közé jutásért
Kadet 2 52 kg. BOZOK SZABOLCS – AGUILAR_GUTIERREZ JOSUE (Mexikó) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  57 kg. NAGY ZALÁN  –  CARTER NIALL (Írország) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  57 kg. VICZIAN ROLAND – DOREN_MANTILLA MARKO (Horvátország) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  63 kg. ROMVÁRY ERIK – FINDLAY DAVID (Nagy-Britannia) A négy  közé jutásért
Kadet 2 69 kg. BEDNANICS DOMINIK  – GOVORUKHIN ALEKSANDR (Oroszország) A négy közé jutásért

Kadet 2  +69 kg  LAKATOS ISTVÁN –  RUIZ IVAN (Chile) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  55 kg.RONYECZ FANNI  –  KALBARCZYK ZUZANNA (Lengyelország) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  65 kg. TÖRÖK DÓRA  – MORGAN KELLY (Írország) A négy közé jutásért
Kadet 2 +65 kg. SIMONICS ELIZABET –  SKOPLJAK TAMARA (Svájc) A négy közé jutásért

Kadet 1  28 kg. HAMMER MATE  – VANG ARIAS (Ausztrália) A négy közé jutásért
Kadet 1 28 kg. BANFI BENCE –  MEHDIZADA SINAN (Azerbajdzsán) A négy közé jutásért
kadet 1  32 kg. WALLANDT GERGELY  – ALVARADO JUAN (Guatemala A négy közé jutásért
Kadet 1  37 kg. VICZIÁN DÁNIEL –  VITALE MATTIA (Olaszország) A nyolc közé jutásért
Kadet 1  37 kg. GERGELY BALAZS –  WILLIAMS RIO (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért

Kadet 1 47 kg  HORVÁTH MÁRK –  AITCHESON DANIEL (Nagy-Britannia) A négy közé jutásért
Kadet 1  28 kg. PETRÓ LILI  – MCPARLAND JESSE_JANE (Irország) A négy közé jutásért
Kadet 1 28 kg. VICZIÁN VIVIEN – BIRKHEAD ERYN (Írország) A négy közé jutásért
Kadet 1  42 kg. GOMBÁS ALEXANDRA  –  TRIFELLA ALICE (Olaszország) A négy közé jutásért

Kadet 1  47 kg.KOSzECZ BOGLÁRKA –  GEORGHIOU ASIA (Nagy-Britannia) A négy közé jutásért

Light-contact szabályrendszer
Junior 57 kg. VERES ROLAND – GOK DURAN (Törökország) A nyolc közé jutásért
Junior 63 kg. HEGYESI DÁNIEL – HEESOM FINLAY (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért
Junior 63 kg. FESŰ LAJOS – MARUSCAK LADISLAV (Szlovákia) A nyolc közé jutásért
Junior 69 kg. HAMMER MARTIN – SLANEY DAVID (Írország) A nyolc közé jutásért
Junior 69 kg. BOLFÁN  ÁDÁM –  POLLHEIMER PHILIP (Ausztria) A nyolc közé jutásért
Junior 74 kg. TAR BALÁZS –  MAZZANTI KYLE (Ausztrália) A nyolc közé jutásért
Junior 79 kg. SZACHÁN BOLIVÁR  – LINDEMANN LEON (Németország) A nyolc közé jutásért
Junior 89 kg. GÁCS KRISTÓF –  YILMAZ BERKE (Törökország) A négy közé jutásért
Junior 55 kg. VANCSIK  PETRA  – CAPUTO GIORGIA (Olaszország) A nyolc közé jutásért
Junior 55 kg. NAGY RITA  – MANN GURVEEN (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért
kadet 2  42 kg. CSELOVSZKI PATRIK – SAUNDERS BROOKLYN (Írország) A négy közé jutásért
Kadet 2  52 kg. BOROK DOMINIK  – JURMAN ANTONIO (Horvátország) A négy közé jutásért

Kadet 2  57 kg. BOLFÁN ÁKOS – BANASZEK PATRYK (Lengyelország A nyolc közé jutásért
Kadet 2   57 kg. KAJTÁR BENCE – SIDERIS SPYRIDON (Görögország) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  42 kg. TÓTH VANESSZA  – GLATER ISABELLA (Nagy-Britannia) A nyolc közé jutásért
kadet 2  50 kg. SCHMIDT ZSÓFIA  – DRZYZGA NIKOLA (Lengyelország) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  50 kg. KOLOZSVÁRY KINGA –  ? A négy közé jutásért
Kadet 2  55 kg. KOVÁCS BARBARA  –  ZAGAR SLEMENSEK LARISA (Szlovákia) A nyolc közé jutásért
Kadet 2  55 kg. KÜRTI BONITA – KALBARCZYK ZUZANNA (Lengyelország) A nyolc közé jutásért

Kick-light:

Junior 63 kg. HEGYESI DÁNIEL  –  RADEV_ DOBROSLAV (Bulgária) A nyolc közé jutásért

Junior 63 kg. JURASITS ÁKOS –  PETRALIA MANUEL (Olaszország) A nyolc közé jutásért

kadet 2  +69 kg. VÍGVÁRY VIKTOR – KOSAR VITO (Horvátország) A nyolc közé jutásért

20160829_131000

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.