Kiemelt hírek

Elindult a M O N A K.O., Madár exkluzív webnaplója

2013. március 27. | szerző akadmin | Ökölvívás

A HEGYEM nagykövete élete talán legfontosabb két meccsére készül. Kövesse velünk Madár felkészülésének pillanatait!

Magyarország egyik legsikeresebb sportolója, a többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres profi világbajnok bokszoló Erdei Zsolt hamarosan újra ringbe száll Monacóban.

A www.budomagazin.hu örömmel jelenti, hogy az M&S informatikai Zrt. támogatásának köszönhetően biztosított a háttér ahhoz, hogy Zsolt napjait szinte élőben tudjuk „végignézni” blogunkon
A kétszeres világbajnok profi ökölvívó szombat óta Monacóban tartózkodik, és híreink szerint már csatlakozott hozzá az a stáb is, amely fényképes-videós-szövegesbeszámolókat készít majd a budomagazin.hu olvasóinak.
Arra számítunk, hogy nemcsak az edzések, a felkészülés fizikai és mentális részének rejtelmeivel találkozunk, hanem azokkal a jelenetekkel is, amelyek hű képet festenek az ikonikus és kultikus helyről, Monte-Carlóról.
Madár kedden reggel a Princess Grace rose garden körül már rótta is a köröket Fritz Sdunek jelenlétében, majd az idilli környezetben, kellemes 15 fokos időben árnyékolt, vagyis hangolódott a délutáni bokszedzésre.

 

A „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes” minden bokszolójának hivatalos szállodája a Columbus Hotel Monte-Carlo, így kétszeres világbajnokunk már találkozott is szombati ellenfelével, az orosz származású Denis Grachev-vel.
“Már az első napon összefutottam az ellenfelemmel, Denissel, akivel köszöntöttük is egymást. Sőt még a reggelinél is a szomszédos asztalnál ült az egyébként jó egy fejjel nagyobb srác. Jó formában vagyok, jól érzem magam, és nagyon várom már a szombatot” – nyilatkozta Erdei Zsolt kedden, a délelőtti edzést követően.
A két súlycsoportban is világbajnok profi ökölvívó, Erdei Zsolt (33(18)–0–0) 2013. Monacoban lép szorítóba március 30-án. Madár az orosz származású Denis Grachev (12(8)–1–1) ellen mérkőzik meg. A négyestorna másik találkozóján Edwin Rodriguez (22(15)–0–0) és Ezequiel Osvaldo Maderna (19(13)–0–0) csap össze. A két meccs győztese július 13-án találkozik egymással.
“Délelőttönként futok a szálloda melletti kertben, a hotel körül, illetve a Földközi-tenger partján, majd árnyékolok és átmozgatok. Délután pedig a pár utcasarokra lévő bokszteremben edzünk Sdunek mesterrel.”
“Zsolt nagyon jó formában van, megvan a gyorsasága és erőnléte is. Nagyon jó meneteket vívott Hamburgban is a sparring partnerekkel, akik között volt egy orosz srác, akinek a stílusa nagyon hasonlított például Zsolt ellenfeléhez. Lelkesen és elszántan edz, kemény munkát végeztünk az elmúlt hetekben” – nyilatkozta Fritz Sdunek.

Boksz- és médiatörténelmi jelentőségű megállapodás született: Erdei „Madár” Zsolt a „Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes” elnevezésű torna első fordulójában HEGYEM-nadrágban lép szorítóba. „HEGYEM” – ezt a feliratot hímezik arra az övre, amit Erdei Zsolt többszörös profi világbajnokunk a következő mérkőzésén visel. Zsolt felajánlása óriási jelentőséggel bír: a március 30-ai show-t ugyanis több tízmillióan kísérik majd figyelemmel, ezért a rendezvénynek hatalmas hatása lehet a civil szervezet életére.

Erdei Zsolt profi ökölvívó kedden este hivatalosan is bemutatkozott – egy nemzetközi sajtótájékoztató keretein belül – a nagyközönségnek és a szakmédiának.

Madár arra a kérdésre, hogy „milyen céllal tért vissza ennyi kihagyás után a kötelek közé?” határozottan azt felelte: „Nekem mindenem a boksz, és nagyon vártam már, hogy újra kötelek közé léphessek. Célom, hogy megnyerjem a meccset, és a saját súlycsoportomban újra a világ legjobbja lehessek.”
„Ismerem, Erdeit, mindent tudok róla. Voltak már erős ellenfeleim, így állok elébe a szombati mérőzésnek.” nyilatkozta szűkszavúan a sajtótájékoztatón Madár ellenfele, Denis Grachev.
További exkluzív hírekért kattintson a www.budomagazin.blog.hu -ra

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.