Kiemelt hírek

EKA kyusho, amely összehozza a Keletet és a Nyugatot

2013. július 19. | szerző akadmin | Egyéb

Shihan Kiyoshi Takeuchi (5. DAN), a Hiko Ryu Taijutsu mestere már 30 éve foglalkozik harcművészetekkel. A mestert e-mailen kérdeztük arról, hogy mit gondol a kyushoról, és ázsiaiként hogyan éli meg a magyar alapítású EKA-ban való szerepvállalást.

– Hogyan, hol és mikor találkozott először a kyushóval?

– Magyarországon ismerkedtem meg a kyushóval. Amikor legutóbb, januárban Budapesten jártam, hogy Hiko Ryu Taijutsu szemináriumot tartsak, a vendéglátóim akkor mutatták be nekem a Európai Kyusho Akadémiát és ezzel együtt a modern kyushót.


I. EKA Convention – 2013. augusztus 1-4., Budapest 

Az EKA nemzetközi és hazai történetében mérföldkő lesz az augusztusi, I. EKA Convention, ahol komplex tudásbázis áll rendelkezésre minden harcművész számára, legyen az kezdő, érdeklődő, vagy tapasztalt kyusho instruktor. A programsorozaton olyan, a saját harcművészeti, vagy küzdősport águkban kiemelkedő mesterekkel találkozhatunk, mint Dr. Steve Stewart, Esteban Perez, Hanshi Adámy István, Németh Nyiba Sándor, vagy éppen Erdei Zsolt.

Olvasson még a kyushóról:

Bővebb információ:
www.kyusho-academy.com


– Tapasztalt harcosként hogy látja: mit tanulhat a kyushótól?

– Figyelemreméltó, hogy a legtöbb japán harcművészet ugyanúgy tartalmaz hagyományos kyushós technikákat, mint a Hiko Ryu Taijutsu, bár a mi stílusunk talán mindenkinél nagyobb figyelmet szentel ennek a területnek. Vagyis tradicionális oldalról jól ismerjük a kyushót. Az EKA modern kyushójában engem leginkább a tudományos oldal vonz, vagyis azok az anatómiai, kínai vagy éppen európai orvosi ismeretek, amelyek a miértekre is megadják a választ. Azt gondolom, ha ezeket elsajátítom, akkor az egész rendszert pontosabban és részletesebben ismerhetem meg.

Shihan Kiyoshi Takeuchi és a Hiko Ryu Taijutsu alapítója, Soshi Koshiro Tanaka

– Miért döntött úgy, hogy az EKA keretein belül tanul kyushót?

– Nagyon tetszik az a mód, ahogy az EKA a tradicionális és a modern aspektusokat összehozza; a tudásanyag nagyon rendezett és elméletileg megalapozott. Jelenleg az EKA második szintjén állok, továbbá én vagyok az EKA stílus- és országképviselője az Egyesült Államokban. Remélem, hogy nagyon sok harcművész tér be majd hozzánk, hogy megismerkedjen ezzel a nem mindennapi tudásanyaggal.

– Ha már itt tartunk: hogyan  ajánlaná a kyusho elsajátítását a harcművészeknek?

– Mindenkinek erősen ajánlom az EKA kyusho elsajátítását. A kyusho titkos dolognak számít Japán zárt világában, az EKA azonban nyitott. A szervezet keretein belül megtanulhatod a kyushót olyan mélyen és áthatóan, amennyire csak szeretnéd, bármilyen stílust is tanultál előtte. Az EKA az összes harcművészeti stílus előtt nyitva áll, hogy mindenki fejlettebb és jobb mester legyen.

– Shiatsu mesterként is dolgozik… Tanult valami újat a nyomáspontokról?

– Igen, shiatsu terapeutaként is dolgozom.  A nyomáspontok harci jellegű felhasználásai többször megleptek – ezekre nem számítottam.

– Ázsiaiként Shihan Szénási Zsolttól (8. DAN) – interjú itt – , egy európai, magyar mestertől tanulja a kyushót. Hogy látja, van különbség az ázsiai, illetve az európai megközelítés között?

– Az európai emberek nagyon racionálisnak, valamint elméletinek számítanak egy ázsiai szemében. A hagyományos kyusho pont ezeknek a dolgoknak az ellentéte. Amikor először bemutatták nekem az EKA modern kyushóját, tudtam, hogy itt is errő lesz szó: megpróbálják racionálisan és elméleti síkon megtanítani a technikákat. És nemcsak a zseniknek, hanem mindenkinek, aki szereti a harcművészeteket. Azt gondolom, hogy ez nagy kihívás, ugyanakkor ez a szemlélet az, ami integrálja és harmóniába hozza egymással a Keletet és a Nyugatot. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy ebben a szellemben dolgozhatok a magyar alapítású szervezetben.

 

I. EKA Convention – 2013. augusztus 1-4., Budapest 
PROGRAM

 

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.