Minda Zsófia juniorként robbant be a kick-box világ élmezőnyébe. Nem volt olyan torna, ahonnan nem tért volna haza éremmel. Ma már munkája az edzéseihez igazodik – felettesei támogatják, így ideális körülmények közt készülhet az újabb nemzetközi kihívásokra. Csak sajnos már mindez norvég nemzeti színekben… Exkluzív interjú következik.
– Magyarországon élsportolónak lenni – néhány kiemelt sportág kivételével – meglehetősen nehéz. Sajnos a támogatás, főleg, ha nem olimpiai sportágról van szó, igen csekély. Így – ha lehet ilyet mondani – az én szponzorom a családom volt, akik mindig mellettem voltak, és mindenek felett, minden lehetséges módon támogatták sportolói ambícióimat. Ha végignézem kick-box karrieremet évről-évre, nem sok olyan nevesebb Európa- illetve Világkupát tudnék felhozni, ahol én nem voltam jelen. Ezt nagyrészt a családom támogatásának köszönhetem, ezért nagyon hálás voltam, és leszek is egész életemben nekik.
Azt gondolom, hogy annak, hogy ma itt tarthatok három oka van. A szüleim, akik emberfeletti erővel támogatták minden efféle törekvésem; a csapatom és az edzőm, akikkel 14 éven keresztül együtt edzettem, akik idővel már nem is a csapatom, hanem a családom voltak; és persze azért kitartás is kell mindehhez, mert lássuk be, élsportolónak lenni Magyarországon, vagy bárhol a világon, nem egyszerű dolog. Sokszor érzi az ember, hogy fáradt és már elég volt, de mégis edzeni kell, mégis csinálni kell, megállás nélkül. Ennek ellenére, bevallom, a dobogó tetején állni olyan érzés, ami feledtet minden fáradtságot, és minden reggel a lábamra adja a futócipőt, esténként pedig a box-kesztyűt.
– Mit jelent a sport számodra?
– Mit jelent számomra a kick-box? Ugyan annyira része az életemnek, mint az, hogy levegőt veszek. Nem vagyok biztos benne, hogy másképp meg tudnám fogalmazni. Bár néha elfáradok – ez általában november vége felé van -, és megfogadom, hogy elég volt, befejeztem, de aztán pihenek egy hónapot, és elfog az az érzés, hogy hiányzik valami, mintha egy testrészem nem lenne meg. Így aztán december végén újra edzeni kezdek, és önmagamra találok. Nem tudom meddig lehet ezt folytatni, és nem tudom abba lehet-e hagyni egyátalán….
– Hogyan néz ki egy átlagos napod?
– Egy átlagos nap számomra reggel 5.30-kor kezdődik. Ekkor kelek fel, és az ágyam mellett már vár a futóruha, futócipő. Minden reggel 15 ”menetet” futok. Egy menet 2 perc, köztük egyperces pihenők, amiket aktív pihenessel töltök, azaz ilyenkor árnyékolás, technikázás, majd jöhet a következő 2 perc. Ezután egy félóras súlyzós edzés, majd zuhanyzás, reggeli és irány a munka. (Januártól újra tanulni kezdek, így ezt majd a suli váltja fel.) Munka után haza, kicsit pihenek, majd vállamra veszem az edzőtáskám és irány az esti edzés. Szombaton konditermi edzés, vasárnap pedig pihenés, várva az újabb hétfő reggeli futást. Mindezek mellett nagyon figyelek a helyes, rendszeres, háromórankénti táplálkozásra, és mivel pár hónapja diabeteszt állapítottak meg nálam, így ez még nagyobb hangsúlyt kap.
– Most hol, milyen körülmények közt élsz?
– A családom segítségével vettem egy lakást Oslóban, kissé a centrumon kívül, most itt élek. Nagyon szeretek itt lakni. Van itt egy nagy erdő, reggelente arra szoktam futni. Nyugodt és gyönyörű környék. Két percre van a legközelebbi sípálya, valamint a tenger is.
– Hogyan kezelnek ott most, mint versenyzőt?
– Itt még annyira nem ismernek, mint versenyzőt. Persze a kick-box-os berkeken belül ismerik a nevem, de itt a médiában főként az EB és a VB kap nagy figyelmet, ami az én esetemben még csak most jön majd.
– Tartod a hazai versenyzőtársaiddal, volt edzőiddel a kapcsolatot? Milyen, amikor nemzetközi versenyen összetalálkoztok?
– Persze, nem mindenkivel tartom a kapcsolatot, hisz az élet elég messze sodort minket egymástól, de a legközelebbi sportbarátokkal természetesen igen. Nemzetközi versenyen látni őket, nagyon furcsa. Talán csak azért, mert, amikor látom őket küzdeni, ugyan az a szurkolási kényszer van bennem, ami akkor volt, mikor még Magyarországon éltem, de azt gondolom, hogy ebben semmi rossz és semmi meglepő nincs ennyi közösen eltöltött év után.
– Milyenek a mostani élet- és sportolói körülményeid? Miben változott meg az életed?
Az itteni életemről csak pozitívan tudok nyilatkozni. A munkahelyemen nagyon támogatják, hogy sportolok, így minden edzésre, versenyre negatív visszhang nélkül engednek el, és a munkaidőm is az edzéseimhez igazodik. Ez merőben más, mint otthon volt, ahol sokszor munka és edzések között nem volt annyi időm sem, hogy hazaszaladjak enni, így sokszor szó szerint hullafáradtan kezdtem az edzéseket. A támogatás is más, bár nagyon szerettem a régi csapatom – valójában ha kérdezik, hogy melyik csapatban edzem, elsőre még mindig a Király Team jön a számra -, úgy érzem könnyebb itt sportolónak lenni.
– Hamarosan a kick-box is olimpiai sportág lesz. Éremesélyes leszel? Számítanak odakint erre tőled?
– Remélem tényleg így lesz és remélem lehetőségem is lesz indulni az ötkarikás játékokon, hisz egy sportoló életében az Olimpia, és az ott szerzett érem a legjelentősebb.
– Hazajönnél, ha pozitívan változnának itthon a dolgok? Nagymértékű változások kellenének ehhez?
– Nem hiszem, hogy visszamennék Magyarországra, ha változna a sport támogatása. Szerettem otthon edzeni, bár a körülmények sokszor nagyon nehezek voltak, mégis jó érzéssel emlékszem vissza az ottani évekre. De a sport és a magánéletem is most már Norvégiához köt, és az itteni kihívások, tervek vonzanak.
Minda Zsófi (kék felsőben) így küzdött a 2008-as szegedi Világkupán
