Kiemelt hírek

Egy hétvégén hét magyar judós érem

2013. június 4. | szerző akadmin | Judo

Ragyogóan kezdték a nyarat a magyar judósok: a hétvégi Európa-kupa versenyeken heten is felállhattak a dobogóra.

 

A női European Open-sorozat madridi versenyén Szabó Franciska (70 kg, Leányvár-Varga Csepp) ezüst-, Mészáros Anett (78, Honvéd-Kipex) pedig bronzérmet szerzett, a férfiak bukaresti European Open-versenyén Ungvári Miklós (73, Közgép-Ceglédi VSE) a második, Burján László (60, Budaörsi SC) és Tóth Krisztián (90, KSI SE) pedig a harmadik helyen végzett, míg a juniorok leibnitzi Európa-kupa tornájáról Gercsák Szabina (63, Hell-Miskolci JC) arany-, Bartha Ákos (55, Miskolci VSC) pedig bronzéremmel térhetett haza!

Szabó Franciska (balról) másodszor nyert érmet a rangos felnőtt sorozatban
A nőkre rendhagyó verseny várt Madridban, ahol ezúttal egyetlen nap alatt lebonyolították mind a hét súlycsoport küzdelmeit – a versenyre húsz ország százhét judósa adta le a nevezését. Közöttük volt három magyar is – a héten belázasodó vb-bronzérmes Karakas Hedvig nem tudta vállalni a részvételt, a Szabó testvérek, illetve a nemzetközi mezőnybe a londoni olimpia után visszatérő Mészáros Anett annál inkább.Az 57 kilogrammosoknál Szabó Katinka (Leányvár-Varga Csepp) számára nem zárult jól ez a torna, alul maradt a spanyol Zaraguetával szemben – aki utóbb egészen a döntőig menetelt.

A 70 kilogrammosok között induló Szabó Franciska (Leányvár-Varga Csepp) annál nagyobb elszántsággal vetette magát a küzdelembe. Előbb ipponnal győzte le a spanyol Culianezt, majd ugyancsak idő előtt vetett véget a küzdelemnek az orosz Gazijeva ellen. Az elődöntőben a rutinos német Marzok sem tudott ellenállni, ellene vazarival nyert Szabó Ferenc lánya-tanítványa. A finálé aztán már sajnos nem sikerült: a spanyol Bernabeu intésekkel megszerezte az aranyérmet, míg a magyarok U23-as Európa-bajnoka a dobogó második fokára állhatott fel.

Ragyogó eredmény, annál is inkább, mert Szabó Franciska ilyen rangos felnőtt nemzetközi versenyen korábban csak egyszer nyert érmet, a 2011-es ulánbátori Világkupán egy bronzot.A 78 kilogrammosoknál a budapesti Eb csapatversenyében vívott két összecsapás után immár „hivatalosan” is visszatért a nemzetközi mezőnybe a négyszeres világbajnoki érmes, Európa-bajnok Mészáros Anett. Igaz, a Honvéd-Kipex klasszisa egyelőre egy súlycsoporttal feljebb próbálgatja az erejét.

Nos, annak továbbra sincs híján. Madridban egy jukóval lépett tovább első ellenfelén, a spanyol Mosquerán, majd ipponnal verte az orosz Kahorovszkaját. Az elődöntőben az olaszok U23-as Eb-ezüstérmese, Assunta Galeone jobbnak bizonyult, de Toncs Péter tanítványa a bronzmeccsen javítani tudott, lehajtotta a szőnyegről a portugálok Eb-bronzérmesét, Yahima Ramirezt.

Mészáros Anett így bronzéremmel tért vissza a judo vérkeringésébe, nagyon szép eredmény ez, hiszen Anett makacs sérülései miatt gyakorlatilag egy egész évet kihagyott a londoni olimpia előtt, az ötkarikás játékok óta pedig egyáltalán nem lépett tatamira nemzetközi tornákon.


Mészáros Anett (balról a harmadik) “hivatalosan” is visszatértA férfiak a román fővárosba utaztak, ahol tíz fős magyar válogatott vett részt a férfi European Open-viadalon. A mezőny itt kicsit „vastagabb” volt, huszonnégy ország százhatvanhat judósa lépett szőnyegre.


Burján László (balról a harmadik) régóta várt már erre az éremre
A 60 kilogrammosoknál Majer Tibor (Közgép-Ceglédi VSE) az izraeli Rahima ellen ippongyőzelemmel kezdett, aztán nem bírt a szlovén Trbovccal, így kiesett.Ugyanebben a súlycsoportban Burján László is ipponnal kezdett, ő a román Mateescut győzte le az első körben, aztán két „ötpontos” győzelemmel jutott el az elődöntőig. Ott a későbbi győztes bolgár Gercsevvel nem bírt, a harmadik helyért vívott meccsen azonban „leradírozta” ellenfelét, a brit Varey-t, s ezzel megszerezte a bronzérmet.

A junior vb-ezüstérmes, U23-as Európa-bajnok Burján László régóta várt erre az éremre, legutóbb 2010-ben Prágában állt dobogón ebben a sorozatban – akkor még Világkupának hívták a mai European Open-viadalokat.

Ungvári Miklósnak (balról) most be kellett érnie az ezüsttel
A 66 kilósoknál ismét a Honvéd-Kipex két reménysége futott versenyt, most Zámbori Bencének ment gyengébben, az U23-as Eb-aranyérmes egy győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett. Klubtársa, Gorjánácz Zsolt sikerrel vette az első két akadályt, ám a negyeddöntőben az orosz Szpirin megállította. A vigaszágon a portugál Soares ellen ipponnal sikerült javítani, a bronzmeccs is majdnem zsebben volt, végül azonban egyetlen intéssel a brit Burns nyert, így Gorjánácz Zsolt az ötödik helyen zárta a bukaresti tornát.A 73 kilósoknál az Ungvári fivérekért szoríthattunk. Közülük a hosszú kihagyás után visszatért Ungvári Attila (Közgép-Ceglédi VSE) továbbra is próbál visszatalálni a saját judójához, ez most Romániában nem sikerült, a német Wandtke az első meccsen megállította Eb-bronzérmesünket.

Bátyja, az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós viszont elemében volt, négy ipponnal – sorrendben a lett Anischenko, a moldovai Soroca, a cseh Sedmidubsky és az olasz Parlati ellen – jutott el a fináléig, ahol éppen csak bemelegedett az orosz Jarcev ellen, amikor ellenfelének egyik ledöntéséért ippont ítélt a bíró. Az internetes közvetítésen úgy látszott, sikerült kiforogni esés közben, ám a bírók nem láttak okot a döntés megváltoztatásában, így a háromszoros Európa-bajnokunknak be kellett érnie az ezüstéremmel.


Tóth Krisztián (jobbról) először lett dobogós ebben a sorozatban
A 81 kilósoknál ezúttal is nagy stabil judót mutatott a bajai Köller Milán, aki végül két győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen végzett.A 90 kilogrammosoknál két magyar csapott össze a bronzéremért! Az első akadályokat az U23-as Európa-bajnok Tóth Krisztián (KSI SE) és a junior vb-bronzérmes Vér Gábor (Honvéd-Kipex) is vette, a második meccsen mindketten kiemeltet búcsúztattak, Tóth Krisztián a junior vb-bronzérmes német Gutschét, Vér Gábor pedig az izraeli Sassont. A folytatásban mindketten elvesztettek egy-egy meccset, így a sors összehozta őket a bronzmérkőzésen. A két fiatal magyar judós kiegyenlített csatát vívott, amelyet az intések döntöttek el, Tóth Krisztián javára. A KSI SE tizenkilenc esztendős versenyzője először állhatott fel a dobogóra a felnőtt European Open-sorozatban, míg Vér Gábor az ötödik helyen végzett. sss A 100 kilogrammosoknál Cirjenics Miklós (Honvéd-Kipex) az első meccsén kikapott a brit Awiti-Alcaraztől, így helyezetlenül zárta a bukaresti tornát.

Az ausztriai Leibnitzben folytatódott a juniorok Európa-kupa sorozata.
A huszonhét országból érkezett több mint négyszáz versenyző között ott volt a magyar válogatott is, méghozzá harminckét versenyzővel.

Gercsák Szabina (balról a második) újabb aranyéremmel örvendeztette meg a magyar szurkolókat!

 

Közülük a budapesti felnőtt Európa-bajnokságon hetedik helyet szerző Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC) szerepelt a legjobban, Flórusz János tanítványa mind az öt meccsét megnyerve megszerezte az aranyérmet – a junior mezőnyben az elsőt!A két héttel ezelőtti kijevi Ek-n aranyérmes Bartha Ákos (55, Miskolci VSC) ezúttal is remekül helytállt, négy meccséből hármat megnyert, így végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel az érmes magyar judohétvégén.


Bartha Ákos (jobbról) ezúttal bronzérmes lett

Forrás: Judoinfo

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.