Kiemelt hírek

“Egy harcosnak nem a fotózáson, hanem a küzdelemben kell bizonyítania!”

2014. január 3. | szerző akadmin |

Spartan Training a fizikai és mentális erőért azok számára, akik mindig többet akarnak. Interjú.

Majd két éve, hogy a finn Antti Nurmi elhozta Magyarországra a Spartan Fighter Training elnevezésű, küzdősport specifikus fitness programot. Az azóta eltelt időszakban hatalmas népszerűségre tett szert az új módszer és rengetegen átlépték fizikai és mentális korlátaikat a speciális spartan fighter szemináriumokon. Január 11-12.-énkülönleges, igazi spártai hétvégét élhetnek át azok, akik szeretik próbára tenni erejüket. A szervező Losonczi Jánossal beszélgettünk ennek apropóján.


– Hogyan ismerkedtél meg a Spártai Tréning módszerrel?

 
– Néhány év Krav Maga edzés után kezdtem azt érezni, hogy többre vágyom. Keményebb fizikai edzésre, ami újabb kihívásokat állít elém. Mintegy varázsütésre, ekkor került képbe a Spartan Girja, egyetlen edzés erejéig, aztán ezen a téren volt egy kis vegetálás, mert a rendszeres edzések lassan indultak csak be. Amikor a heti két edzéses felállás elérhetővé vált, az első edzéstől kezdve ott voltam (és vagyok is, bár most már magam is főleg instruktorként). 
 
– Miben más, mint az általad eddig gyakorolt, ismert módszerek? 
 
– Két nagyon fontos területet emelnék ki. Az első, hogy Spartan Training alapvetően nem a test "szépítésére" koncentrál. A testtudatosság, a dinamikus, robbanékony mozgásra helyezi a hangsúlyt, hisz' egy harcosnak nem a fotózáson, hanem a küzdelemben kell bizonyítania. A test pozitív irányú átalakulása ennek hozományaként úgyis bekövetkezik, de nem ez a fő cél. Ehhez fontos adalék még, hogy ezek a mozgások – amelyekre "gyúrunk"- alapját képezik az ütéseknek, rúgásoknak, dobásoknak is, így tényleg a harcra erősítünk. A másik fontos terület -amelyet én szeretek a lehető legjobban kidomborítani az edzéseimen – a mentális felkészültség. Ha fejben gyenge vagy, akkor a jól felkészített tested egy olyan fegyver, amelyet nem tudsz hatékonyan forgatni a csatában. Tehát összegezve: a Spartan Training a harcra edzi a testet és az elmét egyaránt.

 
– Melyek a legjellemzőbb ismertető jegyei és pozitív vetületei a spártai tréningnek?
 
– A mozdulatok többnyire nagy ismétlésszámban, dinamikusan kivitelezettek és a teljes testet igénybe veszik. A test egy rendszer, erejét és terhelhetőségét a leggyengébb "láncszem" határozza meg. Kiemelt szerepet kap a lábak edzése, hisz' ha a láb gyenge, a test is gyenge. Jellemző rá a változatosság is. Még a viszonylag kevés eszközt használó Spartan Girja vonal is rugalmasan variálható, nem is beszélve a Spartan Fighter vonal széles eszközkészletéről. A változatosság segít élvezetessé tenni az edzéseket, valamint így elkerülhető az, hogy test hozzászokjon a terheléshez. Ez utóbbi momentumot a 300 c. film felkészítésénél is fontos szempontként emelte ki Mark Twight, a stáb fizikai kondíciójáért felelős szakember.
 
– Milyen rész-egységekből áll a rendszer? 
 
– Ma Magyarországon 3 fő csapásirány érhető el a spártai edzés iránt érdeklődőknek. A Spartan Girja a füles súllyal (talán idehaza ismerősebben cseng a "kettlebell" név) végzett gyakorlatokra koncentrál, szem előtt tartva a Spartan Training alapelveket és célokat, amelyekről korábban beszéltünk. Változatosságát a sok-sok technika és az ezeket "fűszerező" saját testsúlyos gyakorlatok adják. A Spartan Fighter több eszköz bevetésével még inkább a harcosok igényeihez igazított program. Az eszközök közt megtalálható a girja is, azonban ezt baseball ütős és kalapácsos gyakorlatok, bolgár zsákkal végzett feladatok, saját testsúlyos gyakorlatok és különböző ütő- és rúgó-gyakorlatok egészítik ki. A Spartan Fighter nem egy kőbevésett rendszer, így az adott edzőteremben található eszközök szinte mindegyike bevonható a munkába. Mint minden jó rendszer, a Spartan Training is fejlődik, így várhatóan ettől az évtől a Spartan Barbell is felkerül a "spártai étlapra", amely a kétkezes súlyzós gyakorlatokkal végzett mobilitási és maximális erő fejlesztését célzó irányzat.
 

– Mik a tapasztalatok, visszajelzések az elmúlt időszakról, mióta nálunk is űzhető ez a fajta edzés?
– Általánosságban az edzettek gyors állóképesség növekedésről és extrém gyors zsírégetésről számolnak be, valamint kiegyensúlyozottabb, stresszmentesebb hétköznapokról. A harcosok jellemzően a gyors küzdelem közbeni "regenerációt" (másodpercek alatt visszaáll a légzés és pulzus) és a pattanó ütéseket és rúgásokat emelik ki, míg a "csak" saját testüket rendbe tenni kívánó edzettek a rekord sebességű zsírvesztést és pozitív sziluett-változást szokták visszajelzésként adni.
 
– Kik keresik, szeretik? Kik számára ajánlott?
 
– Rövid távon sokakat vonz a név és az olyan exkluzív eszközök használata, mint a kalapács, vagy a baseball ütő. Hosszabb távon azonban azok maradnak rendszeres látogatói a Spartan Tranining edzéseknek, akik hajlandóak fejlődni és edzésről-edzésre átlépni a fizikai és mentális korlátaikat, túlteljesíteni mindazt, amit magukról el mertek hinni. Én személy szerint azoknak ajánlom, akik nem csak a testüket, hanem mentális képességeiket is más dimenziókba kívánják hozni. Kiemelten ajánlott önvédelmi rendszerek gyakorlóinak, valamint küzdősportolóknak, a legtöbbet ők profitálnak ebből az edzésformából.
 

– Januárban különleges eseményre készültök. Mit lehet erről tudni?

 
– Az Xtreme Weekend alapkoncepciója egyszerű: Fogd a két legelterjettebb Spartan Training irányt (Girja és Figter), tégy hozzá egy jó adag mentális képzést, fűszerezd meg kültéri, hóban végzett edzésekkel és mindezt úgy, hogy adj meg mindent a testnek, ami a megfelelő fejlődéshez szükséges (egyénileg összeállított menü, táplálék kiegészítők stb). Az Xtreme Weekend az alapoktól indul, hogy akár teljesen amatőrök is sikeresen tudják venni az akadályokat és folyamatosan ad egyre nagyobb falatot a résztvevőknek. A helyszín is a koncepcióhoz igazított: a mentális fejlődésre hol lenne kiválóbb lehetőség, mint a Dobogókő melletti Shaolin falu. Aki részt vesz ezen a hétvégén, az drámai változásra számíthat mind a fizikai kondícióját, mind pedig a gondolkodását illetően. Garantálom, hogy semmilyen hétköznapi probléma nem fog akkora falatnak tűnni, hisz' a spártai "Never Give Up!" mentalitás elkíséri a tábor után is.  
 
– Mi az edzői filozófiád?
 
– A legegyszerűbben talán Kemény Dénes szavai írják le: "A teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint amit gondolunk magunkról." 
Hiszek benne, hogy a legfontosabb, hogy a fejedben rend legyen. Ha nincs rend a fejedben, a tested – legyen az bármennyire is felkészült – nem tehet érted semmit. Folyamatosan fejlesztem magam mentálisan is, a mentális fejlődést várom el az edzettjeimtől is, mert hiszem, hogy bármit is kérjek tőlük, meg tudják csinálni. Amint ebben az edzettjeim is hinni tudnak (és idővel mindig tudnak), legyőzhetetlenné válnak.
 



Spartan Fighter Xtreme Weekend

Extrém fizikai és mentális kihívás
– 2 nap, 1 éjszaka
– Teljes ellátás
– Beltéri és kültéri (!) edzések vegyesen
– ~9 órányi edzésidő
– Esti edzés
– Közel a városhoz, de kint a természetben
– 36 résztvevő (aki nem fér bele, kimarad a “buliból”!)
– “Spártai” edzés eszközök (baseball ütő, kalapács, gumiabroncs, girja (kettlebell)

További info: 
https://www.facebook.com/events/1375384146041714/
http://losonczi-janos.hu/spartan-training-xtreme-weekend/
 

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.