Kiemelt hírek

Drámai bejelentések, új csillagok születtek a jubileumi női ökölvívó ob-n

2016. november 8. | szerző SzlobMil | Ökölvívás

Érden nemrég véget ért a jubileumi, 20. női ökölvívó magyar bajnokság – a négy korcsoportban megrendezett verseny számos meglepetést tartogatott. Dobrádi Csilla egy megnyert csata után bejelentette visszavonulását, és kiderült az is, ki léphetett Ancsin Katalin, a tavalyi bajnok helyére. 

noi_ob_plakat_2016

Ez volt a rendezvény plakátja

Nem húzzuk sokáig az idegeket, ezért mindjárt a legizgalmasabb időszakkal, vagyis a döntőkkel kezdjük a sort. Vagyis nem egészen, ugyanis még a döntők előtt egy szép gesztust láthattunk a jelenlévőktől: köszöntötték a 20 évvel ezelőtti első magyar bajnokság győzteseit.

Visszatérve a legizgalmasabb momentumokra: 13 klub versenyzői kerültek a döntőkbe, tehát igazán sokrétű volt a felhozatal.

A 48 kg döntőjét Dobrádi Csilla (ÉBK) vívta Gál Mónika (SZB) ellen, és végül egyhangú pontozással nyert. Ezek után a bajnok bejelentette, hogy visszavonul a versenyzéstől, és helyette az edzői pályát választja, követve eddigi mesterét, Zsoltot, aki testvére is egyben.

Haladjunk szépen sorjában, súlycsoporttól súlycsoportra: az 51 kg-ban Barankai Virgínia (BBC) szintén egyhangú pontozással kapott ki Beri Krisztinától (MAA). Ennek a meccsnek az volt a kérdése, hogy az időközben már az utánpótlás edzői poszton tevékenykedő, a tavalyi bajnok Ancsin Katalin helyére ki léphet, és erre egyértelmű választ kaptunk.

Beri Krisztina (Fotó: boon.hu)

Beri Krisztina (Fotó: boon.hu)

Az 54 kilogrammban egy különleges “rekord” született, az itt szereplő Szűcs Szabina (VEC) lett az egyetlen, aki a tavalyi súlycsoportjában meg tudta védeni a bajnoki címét, Kovács Klárával szemben (egyhangú pontozással).

Szűcs Szabina

Szűcs Szabina

Pribojszki Kata (SGY) lett a 60 kilogrammosok magyar bajnoka, a címet Csombor Vivien (ESI) próbálta elhalászni előle. Vivien tavaly az 57 kilogramm ezüstérmese volt, idén egy súlycsoporttal feljebb próbált szerencsét, de ismét meg kellett elégednie a dobogó második legmagasabb fokával, ami szép eredmény.

Csombor Vivien

Csombor Vivien

Vivienhez hasonlóan Oláh Eszter is egy feljebb lépett súlyban, egészen a 69 kilogrammig tette fel a lécet, amit érintés nélkül ugrott át. Magyar bajnok lett, a többiekhez hasonlóan ő is egyhangú pontozással győzte le ellenfelét, Kőhalmi Dórát (VEC).

Oláh Eszter

Oláh Eszter

Technikai kiütés is született a döntőkben. A tavaly ezüstérmet szerző Nagy Tímea ezúttal a harmadik menetben TKO-val kobozta el az aranyat, a vereséget elszenvedő fél pedig Simon Boglárka (FTC) volt.

Szatmári Petrának (MAA/VSC) egy év után megint kijárt a bajnoki cím, most a 81 kg-ban. Szabó Lucát győzte le 4-1-re.

Szatmári Petra (középen)

Szatmári Petra egy korábbi versenyen, 2013-ban (középen)

További eredmények (vastaggal a győztesek):

57 kg: Kiss Marietta (ESI) – Nagy Kornélia Kitti (NYV) 4-1

 

64 kg: Korcsmáros Mercédesz (DVS) – Bugyik Alexandra (GAA-GYG) egyhangú pontozás

A legtöbb versenyzővel (3) az Eger SI jelentkezett, 2-2-vel Vecsés, Debrecen és Nyíregyháza. A kilenc aranyérem végül kilenc klubhoz került.

November közepétől rendezik a sportág felnőtt Európa-bajnokságát Szófiában.

Az eseményen összesen 59 egyesület 163 versenyzője indult, a mezőny népesebb volt, mint a tavalyi, amikor 52 egyesület 157 bokszolója nevezett.

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.