Dr Zakariás László sensei, az IMAF Magyarország vezetője a szervezetről, versenyzésről, a harcművészet és önvédelem viszonyáról, komplexitásról. Interjú.
Hamarosan megrendezésre kerül a XIV. IMAF Világbajnokság, amelynek ezúttal hazánk ad otthont. Ez alkalomból beszélgetett Pintér József dr. Zakariás László 7. DAN-os mesterrel, a Nemzetközi Harcművész Szövetség (karatedo regionális) igazgatójával.
– Milyen helyet foglal el az IMAF a karatén belül? Mennyire örökíti át a karate tradícióit?
– Az IMAF csak ezzel foglalkozik. Ez az új fajta karete “light” nem az IMAF stílusa és napjainkig nem sikerült megvetnie a lábát a szervezeten belül. Ebből is következik, hogy teljesen tradicionálisak maradtunk. A Shotokan teljes egészében a Gichin Funakoshi mester elvét követi. Van egy-két ember, aki néha el-elkacsintgat, aki például a Gima-Ha vonalat vitte Higuchi mester, ő 9. danos Shotokan mester, amellett, hogy a tradicionális vonalat vitte fellelhető a mozgásában az élet pontok támadása ugyanúgy, mint ahogy a Goju-Ryu mester vezetőjének Tadanori Nobetsu mesternek vannak olyan technikái, amelyben fellelhetők a tradicionális élet pontok használata.
– Mi a véleménye a versenyzésről?
– A véleményem amellett, hogy volt egy időszak amikor az ország egyik legeredményesebb klubját vezettem, mivel a BSE az volt, nem igazán tartom jó dolognak. Hamis tudást ad. A versenyzés a karate vonalában pici kis intervallum, pici rész. Amiben az ember fel tud törekedni, de az ember, amíg kis tanuló, nebuló, addig nincsen gond. De jön a pubertás kor, jön az első szerelem és úgy elfordítja az embert, mint annak a rendje. Amikor az egyik el tud válni a másiktól, akkor tud megállapodni az ember. Ezért tartom sokkal jobb dolognak a tradicionális karatét, mert ide bármikor vissza lehet térni. Nem kell hozzá iszonyatos ízületi hajlékonyság, nem kell hozzá atlétákat is meghazudtoló gyorsaság, ahhoz, hogy ugyanolyan teljesítményeket tudjon hozni, mert nem erről szól. Ez arról szól, hogy legyen meg az ember egészsége, fittsége, minden olyan legyen, amilyennek lenni kell. Nem legutolsó szempont, hogy az ember önvédelmi dolgokat gyakorol. Támadásról nem nagyon beszélünk, mert én kevés embert hallottam, aki azért csinálta, hogy a másiknak ártson. Ezért tartom okosabb dolognak a tradicionális karatét, mert itt harminc éves korban is ugyanolyan elánnal tud mozogni, mint bárki más. A sport részét veszem, ha szembe állítom a kettőt egymással az a kis piciny rész, amíg az ember atletikus termetűvé válik, gyors lesz, az izomzata is megfelelő nagyon piciny része az egésznek. Vannak eredmény-centrikus egyesületek és eredmény-centrikus edzők. Amennyiben X Y nem tudja hozni az első-második ne adj isten a harmadik helyet, már nem kapja meg azt az odafigyelést, amit ezidáig megkapott. Holott nálunk a figyelem megoszlik.
– Az edzésekben az akido, jiujitsu elemein keresztül az iado is megtalálható. Miért van szükség erre?
– Én úgy gondolom, hogy a harcművészet egy komplex művészetet foglal magába. Ahhoz, hogy az ember csak egy specfikus dolgot tanuljon meg még az is egy összetett dolog. De amikor az korlátok közé vagy szorítva, esetleg ne adj isten, amikor bekerülsz egy páternoszterbe, és ott alakul ki egy konfliktus, akkor a karate mawashi gerije már alkalmatlan megvédeni önmagadat. Ezért kell, hogy az ember megtanulja az eltérő értékrendű harcművészeti rendszereket. Ezzel saját magát fogja erősíteni, mert minél szélesebb a fundamentum annál jobban terhelhető. Ha csak egy lábon állok, mert megtanulom a karatét valahol kevés lesz. A karate fejlődik, mint minden. Az én elképzelésem szerint szerves része a földharc, a fogásokból való szabadulás, a dobások, a leszorítások, mint ahogy az új versenyszabály már megengedi a kis ívű dobásokat. Ezért meg kell tanulni esni, meg kell tanulni gurulni! És mi történik akkor, ha egy karatést ellöknek? Logikus a földre kerül. Föladja a mérkőzést? Nem teheti. Meg kell tanulni az ízületi fogásokat, fojtásokat, fogásokból való szabadulásokat. A végeredmény a lényeg.
– Azért nem tartom veszélyesnek, mert ahhoz, hogy komoly veszélyt tudjak előidézni, komoly tudás kell. Régen is használták ezeket a pontokat, a Funakoshi mesternek a Karate do kyohan könyvében tökéletesen láthatóak ezek a pontok. Csak valami okból kifolyólag a mi régi mestereink vagy kihagyták, vagy bizonyos szint után kezdik el tanítani a pontoknak a használatát. Ahhoz, hogy nagy eredményt tudjak elérni a pontok használatával, ahhoz kell a harcművészeti tapasztalat. Mert maga az, hogy tudom hol van a pont, az még nagyon kevés. A pontokat össze kell rakni. Három pont speciális megérintése, megcsapása, dörzsölése kell ahhoz, hogy én komoly fájdalmat tudjak okozni. A négy pont megütése kellő időben, kellő helyen, kellő meridián megcsapkodása okoz csak belső szervi változást.
– Mennyire egyeztethető össze ez a tradicionális vonal a karate sport irányvonalával?
– A pont eltalálása kesztyűben vagy védőfelszerelések mellett lehetetlen. Hiszen ahhoz, hogy eltaláljam azt a kis pontot, ami akkora, mint egy golyóstollnak a hegye. De maga a behatolási területe, amit bőrkapunak neveznek, az egy húsz forintos nagyságú terület. Ha rajtam kesztyű van, igen nehéz eltalálni. Tehát ezek az életpontok úgy lettek kifejlesztve, hogy szükségesek hozzá az emberi ujjak. Vannak ugyan olyan pontok, amelyeket csapni kell, valamint olyanok, amelyeket dörzsölni kell, de ezeknek is meg van az iránya. Nem mindegy, hogy egy pontot milyen szögben ütök meg. Úgy látom, hogy a versenyen az életpontok elég nehezen hasznosíthatóak. Mivel védőfelszerelésekkel vagyunk ellátva. De nem lehetetlen. Kellő szakmai tapasztalattal, nagy versenyzői rutinnal lehet benne ráció. De én ezeket a pontokat inkább a tradicionális karatét művelő, magasabb szintű tanulóknak merném javasolni. Gyerekeknek nem igazán. Idősebb korban sem javaslom már, a kyuso pontoknak a kiütésig menő részét. Tehát egy idősebb embernél, cirka hatvan éves korban már egy edzésen két-három kiütés már károsodást okozhat. Tudjuk azt, hogy négy pontnak az egyidejű megérintése újraélesztést kíván. Ekkor még újra lehet éleszteni. Az ötödik pont megérintése után ez már lehetetlen. De a harmadik pont megérintése után az adott szerv működése már leállhat. Tehát, ha én …. meridiánnal dolgozom, az azt jelenti, hogy az adott szerv meg is állhat. Ezért nagyon veszélyes. Vissza is kell hozni. Ha én elveszek tőle valamilyen energiát, azt vissza is kell adnom. Hiszen ha valakinek sérülést okozok, meg is kell gyógyítani.
– Ezt nevezhetem már életpályának is. Aki közel harmincöt évet lehúz bármilyen szakmában az valahol a szakma mesterévé válik. Én úgy látom fejlődik a karate. Fejlődik, mint minden más, akár a számítástechnika, akár a híradástechnika. Miért maradna le a karate? Attól függetlenül, hogy tradicionális ez is fejlődik. Sokkal több olyan dolgot tudunk belevinni a karatéba, ami idáig nem volt. Esetleg nem volt publikus. Azt is látjuk a tradicionális karatéban, hogy sok, idős mester sírba vitte a tudását. Valószínűleg még nem jutottunk el technikailag arra a szintre, hogy méltók legyünk arra, hogy mélyebb tudást megkaphassunk. Úgy érzem ötödik dan felett kaptam már olyan mélységű tudást, amit előtte soha. Ezután kezdtek a japánok is megnyílni felém, kedvességgel, jóindulattal. Most már látom, így hetedik dannál, hogy vannak olyan dolgok amit szívesen átadnak. Úgy érzem, hogy most nyílt meg egy olyan kapu, hogy egy új iskola kezdődött. Érzem, még rengeteget kell tanulnom.
– Milyen a kapcsolatuk a többi karate szövetséggel?
– Nem mondhatnám rossznak a kapcsolatot. Azok a szervezeti vezetők, akik jelenleg vezeőik a különböző szövetségeknek, elmondható, hogy a kezdetekben szinte egy egyesületben kezdték karatés pályafutásukat. Ezek az emberek nem az új generáció szülöttei. Ebből kifolyólag jó a kapcsolatunk. Az SKI-tól kezdve, a Fudokan, a JKA szövetséget említhetném. Ezek közül azonban külön kiemelném SKI-t, hiszen Kanazawa egyben az IMAF vezető shihan-ja.
– Szokták-e a különböző szövetségek edzéseit látogatni?
– Természetesen. Ha egy tanuló elmegy egy másik dojoba, megtanul valamit, saját magát erősíti. Bármit megtanulhat. Nem lényeges honnan szedi össze azt a tudást, amire szüksége van. A lényeg, hogy elsajátítsa. A másik lényeges, hogy ne tanuljon rosszat. Van olyan is, ami stílus jegyeiben mást mutat, hiszen ettől lettek a stílusok. Van egy hegy, amire fel szeretnénk menni mindenképp. Csak az egyik ezt az utat választja, a másik azt, a harmadik pedig amazt. A lényeg a hegynek a csúcsa. Mindenki alulról indul és mindenki felfelé törekszik Hasonló a vallásokhoz.
– Véleménye szerint egy kezdő vagy akár egy középhaladó karatéka honnan tudja eldönteni, hogy a tanultak jók-e vagy rosszak? Hiszen nincs az a rálátása a karatéra még, mint Önnek.
– Így igaz. Egy kék övesnek nem az a feladata, hogy mérlegeljen. Akár harmadik dannál is az a feladata egy karatékának, hogy kövesse a mesterét. Harmadik dan után kezd majd kinyílni a szem arra, hogy már lehet önálló véleményei, önálló megoldásai. Egy harmadik danos tudás szükségeltetik ahhoz, hogy az embernek a tudása olyan szinttel mélyüljön el, hogy okkal és joggal tudjon állást foglalni. Egy kék övestől még nem várható el, hogy megvédje a stílust. Ettől eltekintve megfelelő elméleti tudása van ahhoz, hogy akár ezt meg is tudja tenni. Gondolok itt arra, hogyha ide jön egy Wado-Ryus és megkérdezi tőle, hogy miben különbözik a shotokan a Wado-Ryutól akkor ő erre korrekt választ tud adni. A fekete övesnek meg kutya kötelessége, hogy meg is magyarázza a stílusok közti különbséget. Hiszen ezért gondolja az IMAF szervezet a vizsgáinkon nem elegendő az alap technikákat vagy kombinációkat is bemutatni. A kombinációink is lényegesen magasabbak a más szervezetek által megkövetelt szinttől. Mindezek fölött ez még kiegészül az Iaido, kiegészül az önvédelem, kiegészül a Jiujitsu, Kombatarnis technikai követelmény szintjével. Ugyanakkor egy igen erős elméleti vizsgaanyaggal is kiegészül a követelményszint. A végén egy erőteszt és egy törés technika zárja a vizsgánkat. Ezért merem állítani, hogy mi próbáljuk a régi dolgokat ápolni, de amellett az új dolgokat is magunkba fogadjuk.
– Mennyire egységesek a fokoztok adományozásai Magyarországon?
– Sajnos dant már mindenhol lehet venni. Ez a legnagyobb probléma. Olyan szinten felhígult a rendszer, hogy már én sem tudom követni és az az igazság, hogy már nem is akarom. Ezért a mostani, saját magát felavanzsáló emberekkel már nem is keresem a kapcsolatot. Ezek azok, akik nagyon rossz színben tüntetik fel a karatét. Amikor egy ember már saját magát kinevezi „renshi kyoshi”-nak ott komoly probléma van. Sőt, ha azt veszem, hogy olyan emberek jelentek meg az utóbbi időkben akik semmilyen fokozatot nem tudnak igazolni. Ha ilyen emberek előkerülnek, ha ezeket az embereket a Magyar Karate Szakszövetség respektálja, akkor valahol cinkossá válik abban, hogy a karate valahol lejjebb süllyedjen. Ezért nincs meg a fokozatoknak a tisztelete. Ezért nincs meg a fokozatoknak a becsülete. Amikor én tíz évet várok egy fokozat előre lépésére, más ember ennyi idő alatt lép ötöt. De gondolom a két fokozat közel sem azonos értékű.
– Nem lehet ez ellen fellépni?
– Sajnos nem. A szervezet vezetése olyan, hogy elég materiális. Fizesd be a tagsági díjat, fizesd be a regisztrációt és ettől kezdve azt csinálsz, amit akarsz. Ha alapítasz magadnak egy fura-muki stílust, majd magad köré gyűjtesz megfelelő számú embert, és ezekkel az emberekkel megalapítasz egy egyesületet, majd létrehozol hét-nyolc ilyen egyesületet, már stílus vezető lehetsz. Ebben az esetben egyetlen egy fokozatot nem szükséges igazolnod. Napjainkban nagyon sok ilyen van. Találkoztam már olyannal, aki előállt és azt mondta, hogy ő a „nyakkendő” stílus harmadik danos mestere és senki meg nem kérdezte, hogy kinél vizsgázott. Minél magasabb övfokozatot állít magáról valaki annál könnyebben elhiszik. Ezzel szemben ha valaki odajön és azt mondja, hogy ő a „kobayashi” stílus első danos mestere, akkor azonnal megkérdőjelezik és kérik a papírjait. Amennyiben ugyanez az ember ugyanebben a stílusban negyedik-ötödik dant állít magáról a kutya meg nem kérdőjelezi a szakmai hozzáértését. Sajnos nem kérnek semmilyen igazolást.
