Kiemelt hírek

Dr. Csötönyi Sándor: Elég a szabadrablásból!

2005. március 4. | szerző akadmin |

A magyar ökölvívás megkezdte idei nagy menetelését. Ám ahogy az elmúlt években megszokhattuk, jobbára csak a profiktól hangos a média, a közvélemény. Talán ennek is betudható, hogy egyre több amatőr ökölvívó szeretne átigazolni valamelyik profi istállóhoz. Vagy ami még ennél is meglepőbb, amatőrök próbálnak ügyeskedni, más egyesülethez átigazolni. Így tett a válogatott két frontembere is, a Bedák fivérek.

– Már nem titok, a magyar válogatott két frontembere, a Bedák testvérek és a hozzájuk csatlakozott Dudás is, úgy döntöttek, otthagyják a Vasast és átigazolnak az Erzsébeti bokszklubhoz – nyilatkozta a JAKO Sporthíradóban Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke.






Bedák Pál
Lépett
Szerződés

– Ezzel nincs is semmi baj, ha a klub biztosítani tudja az eredményes felkészüléshez szükséges feltételeket. Remélem Erzsébeten hosszútávon tudnak majd az élversenyzőkkel is foglalkozni. Nem titok, a Bedák fivérek az egykori kapitány, Szántó Imre kérésére váltottak klubot. Nagyobb baj ennél, hogy sok amatőr bokszoló kíván bekerülni valamelyik profi istállóhoz. Pár napja Szűcs szeretett volna “fejvédő nélkül bokszolni”, csakhogy az ökölvívót szerződés köti hozzánk, így maradt – tette hozzá Csötönyi.

Feltételek

Az elnök elmondta, hogy a kiszemelt amatőr ökölvívókkal a februári Bocskai emlékversenyen négyéves szerződést kötöttek. Ebben a szövetség többek  között azt vállalja, hogy a válogatott versenyzőit megfelelően felkészíti a pekingi olimpiára. Nos, Szűcs is aláírta ezt a bizonyos szerződést.

– De ez nem jelenti egyenesen azt is, hogy négy évig ne igazolhatnának át  a profik táborába. Csakhogy mostantól nagyon szigorúan meg fogjuk nézni, hogy kit hová hívnak. Amennyiben úgy ítélem meg, hogy az ökölvívó az amatőrök között a lehetőségeihez képest mindent kihozott magából, felkészült a váltásra, és az istállója is garancia lehet arra, hogy befusson, azaz ne töltelék ökölvívó legyen, akkor úgy hozzájárulok a váltáshoz. Elég a szabadrablásból! Nagyon remélem, hogy ebben az évben nem kell már több ilyen kéréssel foglalkoznom – fakadt ki Csötönyi.

Forrás: JAKO Sporthíradó







Comments

comments

A hozzászólás letiltva.