Kiemelt hírek

Don Frye bekerül az UFC-s Hírességek Csarnokába

2016. június 6. | szerző SzlobMil | Elismerés

Sajnálhatja, aki nem ismerte még Don “csúnyán néző” Frye-t. A “Predator” becenévre hallgató judós (2. DAN) harcművészből július 10-én, egy nappal az UFC 200 után UFC-s Hall of Famer lesz. Így tiszteleg az óriásvállalat az 50 éves Frye pályafutása előtt, amit most röviden bemutatunk.

fightermagazin-don

Frye volt az első, aki egy perc alatt ki tudott végezni sorban három ellenfelet is az UFC-ben. Mindössze egyszer kapott ki a szervezetnél, 9-szer pedig nyert. Az UFC 8. tornájának is ő volt a győztese 1996-ban.

A legtöbben mégsem ezért, hanem egy legendás küzdelem miatt emlékszünk rá, ami bekerült szinte az összes küzdősportos válogatásba. Ezek a Yoshihiro Takayama elleni vad összecsapás pillanatai voltak, még a PRIDE-os időkben. Túl sokat nem érdemes hozzáfűzni, ezt csak csodálni lehet, ez lett a 2002-es év legjobb meccse is:

Frye a profi bokszba is belekóstolt, igaz, csak egy mérkőzés erejéig, de azt megnyerte, első menetes kiütéssel. Sajnos erről az 1989-es (!) találkozóról nem találtunk archív felvételeket, ellenfele egy bizonyos Luis Mora volt.

Kick-boxba csak egyszer kóstolt bele, de beletört a foga: Jerome Le Bannert kapta ellenfélnek, aki egy bődületes jobb horoggal ütötte ki őt 2002-ben:

A kiöregedett harcos még manapság is sokat foglalkozik a küzdősportokkal: különböző podcastokkal örvendezteti meg régi rajongóit. Majdnem olyan szórakoztató, mint amilyen a ringben volt.

Így néz ki manapság:

12718213_992568864145033_8175024986195963526_n

Ötven évesen még pont beleférne, hogy egy mérkőzés erejéig visszatérjen, az MMAJunkie is erről faggatta őt egy márciusi interjúban, de Don lelőtte az ötletet:

“Már nem érdekel a harc, beleuntam.” – zárta gyorsan rövidre a témát.

Nem baj, ez így van jól.

Köszönjük az emlékeket, Don!

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.