Kiemelt hírek

Dim Huk: Misztikus stílusban homályfedte támadási mozdulatok az életpontok ellen

2010. augusztus 11. | szerző akadmin | Kung-fu

Minden kínai stílusban vannak olyan mesterszintű technikák, amelyeket kizárólag az iskola legmagasabb rangú mestere ismerhet, és ez a tudás legfeljebb csak egyetlen embernek, az utódnak adható át. A Dim Huk ilyen stílus.

A TIEN HSUE (Dim Huk) a kínai kung-fu egyik legtitkosabb és legmisztikusabb irányzata, amely az emberi életpontok támadásán alapul.
A hagyomány szerint TAO HEN-YAN alapította 803-ban, aki művelt ember lévén, jól ismerte az anatómiát, és jártas volt az akupunktúrában és az akupresszúrában.



A tien hsuéban kizárólag olyan technikák kaptak helyet, amelyek az életpontokat támadják. Ennek a stílusnak természetesen nem tudjuk megadni a technikai leírását, mivel szinte minden mozdulatát homály fedi.

A rendszer elsajátításának állítólag három főfázisa van, az elsőben több évig csak az ujjak erősítésére koncentrálnak, és ujjhegyekkel támadnak néhány, a nyugati orvostudomány (anatómia) szerint is létező életpontot (például here, gyomorszáj, alhas, nyak).
Ezt az első fázist is csak azoknak a tanítványoknak sikerült végicsinálniük, akiknek megfelelőek voltak az alkati tulajdonságaik, és rendelkeztek kitartással.



A második fokozatban tovább nőnek a tanítvány anatómiai és az AKUPRESSZÚRÁval kapcsolatos ismeretei, valamint megtanulja az általa ismert életpontok támadását a küzdelemben is.

A harmadik stádium a mesterfokozat, amikor a mester csupán ujjai érintésével viszi át energiáját az ellenfél testének megfelelő pontjaira, s ezzel idéz elő azonnali vagy később bekövetkező változásokat annak testében.
A mestereknek már nem elegendő az életpontok helyének és az azokra átvihető energia nagyságának ismerete, a pontok helyének és érzékenységének változásával is tisztában kell lennie (ezek napszakonként változnak).



Az elsajátítási nehézségek és a metodika veszélyessége miatt az iskolát nagyfokú titkolódzás övezi, s így a tien hsuénak rendkívül kevés követője akad évszázadok óta.
A XX. századig szinte semmi biztosat nem tudtak erről a rejtelmes stílusról. Még a tien hsue-tanulóknak is igen keveset árulnak el az igazi DIM HUK technikáiból is.

Minden kínai stílusban vannak olyan mesterszintű technikák, amelyeket kizárólag az iskola legmagasabb rangú mestere ismerhet, és ez a tudás legfeljebb csak egyetlen embernek, az utódnak adható át, aki a mester életében köteles ezt titokban tartani.



Kínában számos ilyen tanítás szállt sírba a mesterrel együtt az évszázadok leforgása alatt.
Talán csak a véletlennek köszönhetjük, hogy a tien hsue szintén nem jutott ugyanerre a sorsra.
Ebben a rendszerben ugyanis a legnagyobb azoknak a technikáknak és metodikáknak a száma, amelyeket titokban tartanak.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.