Kiemelt hírek

Joó Abigél és Tóth Krisztián is Eb-bronzérmet szerzett

2014. április 26. | szerző SzlobMil | Judo

A 90 kilogrammos Tóth Krisztián után a 78 kilós Joó Abigél is bronzérmet nyert a montpellier-i cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A franciaországi viadal honlapja szerint a KSI SE kétszeres Európa-bajnoka bírói döntéssel múlta felül a bronzcsatában a holland Guusje Steenhuist.

Joó Abigél

Joó 2012-ben így örült a londoni nyári olimpián szintén a 78 kg-os súlycsoportban a Daria Pogorzelec elleni győzelmekor (MTI Fotó: Kollányi Péter)

Joó a magyar küldöttség ötödik érmét szerezte: csütörtökön Csernoviczki Éva – címét megvédve – aranyat nyert 48 kilogrammban, pénteken Ungvári Miklós a 73, Krizsán Szabolcs pedig a 81 kilósok között a harmadik helyen végzett, és ugyanez sikerült szombaton Tóth Krisztiánnak és Joónak.

“Nagyon örülök, főleg ahhoz képest, ahogyan kezdtem ezt az évet” – nyilatkozott a Kossuth Rádiónak Joó, aki a bronzmérkőzésről elmondta: idén Varsóban ettől a holland ellenfelétől kapott ki, úgyhogy most visszavágott neki.

“Az első két győzelem viszonylag könnyű volt, utána viszont órák teltek el mérkőzés nélkül. Aztán jött két meccs, melyeken már elég fáradtnak éreztem magam, de a hollandon látszott, hogy jobban elfáradt, mint én” – összegezte a napot.

judo_toth

Tóth Krisztián szintén 2012-ben (Forrás: eju.net)

Tóth jukóval győzte le a harmadik helyért rendezett csatában az azeri Sahin Garamanovot kereken öt perc alatt. A tavalyi világbajnokságon ötödik helyezett Tóth elmondása szerint reggel azt érezte, lehet, hogy csak egy meccse lesz, de azt sem tartotta kizártnak, hogy összejön az érem.
“Ma nem bíztam a dzsúdómban, ezért arra összpontosítottam, hogy taktikailag fórba tudjak kerülni ellenfeleimmel szemben” – mondta, majd az előrelépést illetően hozzátette: szerinte akkor lehetne még eredményesebb, ha két-három kiló tiszta izmot magára tudna szedni – közölte a frissített hírt az MTI.

Gratulálunk!!

Forrás: MTI.hu

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.