Kiemelt hírek

Burján László: Ott kell lennem a pekingi olimpián!

2007. november 21. | szerző akadmin | Judo

Bronzéremmel és "némi készpénzzel” jött haza Örményországból Burján László, a magyar dzsúdóválogatott 60 kilogrammos reménysége.

Noha a kvótaszerző hadjáratnak idén vége, a magyar fiúra még vár egy nagy feladat: érmet, minél fényesebb érmet akar nyerni a hét végén az U23-as Európa-bajnokságon.

Két hete például megrendezték az első, százezer dolláros összdíjazású meghívásos versenyt Örményországban, ahol a súlycsoportok legjobbjai indulhattak. Szép magyar siker született Jerevánban, ugyanis a magyar válogatott 60 kilós reménysége, Burján László a harmadik helyen végzett, és ezzel megnyerte a karácsonyi ajándékok árát.


Burján László (balról a harmadik) a jereváni “dobogón”


“Sajnos kénytelenek vagyunk pénzszerző versenyeken is indulni, hiszen itthon egy élsportoló nem keres annyit, hogy abból tisztességesen meg tudjon élni” – állította a csak Bubunak becézett dzsudoka.
Én is kijárok osztrák és német csapatbajnoki találkozókra. Az osztrákok fix pénzt adnak, ha hozom a megkívánt súlyomat, míg a németeknél ezért még nem fizetnek, ám különböző összegeket kapok, ha nyerek, döntetlenezem vagy veszítek – mondta.

Burján most éppen az U23-as Európa-bajnokságra készül, ahol minimális célja, hogy a legutóbbi bronzérmét megtartsa, de reméli, lehet fényesebb is az az érem. A pekingi olimpiára egyelőre nem tudott kvótát szerezni – a 12. helyen áll a pontversenyben, az első kilenc jut ki Pekingbe -, de úgy véli, a jövő évi öt Világkupa-versenyen, illetőleg az Eb-n megszerzi azt a két érmet, amivel kvalifikálhatja magát az ötkarikás játékokra. “Ott kell lennem Pekingben!” – közölte elszántan.

Ehhez azonban minden versenyre pontosan hozni kellene a súlyát. “A vb óta sikerült úgy beállítanom a súlyomat, hogy hétköznapokon mindössze három kiló van rajtam, amit könnyedén leadok a mérlegelésig. Régebben minimum hat kilóval voltam több a felső határnál” – folytatta Burján, aki jól tudja, ilyen mértékű fogyasztás akár az egészsége rovására is mehetne.
– Eddig nekem szerencsére nem volt ilyen gondom, de vannak olyanok, akik a hétköznapokon hetvenkét kilósak, míg a versenyeken hatvanban indulnak.

Burján az U23-as Eb után két héten át a sportág szentélyében, Japánban fog edzőtáborozni, mégpedig elsőrangú feltételek mellett. “A Jerevánban nyert pénz egy részéből itt vásárolom meg a karácsonyra szánt ajándékokat” – árulta el Bubu, aztán elsietett, ugyanis hatalmas csatában van most is: a jogosítványát szeretné megszerezni, és nyakán vannak a vizsgák.

ÁLOMPÁR A TATAMIN

Burján László a magánéletben sem tud elszakadni imádott sportágától, ugyanis évek óta a legnagyobb szerelemben él Baczkó Bernadettel, aki a legutóbbi világbajnokságon szerzett bronzérmével már kiharcolta a pekingi kvótát. A két fiatal most is együtt készül az U23-as Eb-re, ami azt is jelenti, hogy együtt fogyasztanak: Bubu 60, míg Berni 57 kilóban készül végigverni a kontinens dzsúdósait.


Baczkó Bernadett (balról a harmadik) bronzérme Rióban


“Ilyenkor minden étkezés úgy kezdődik, hogy patikamérlegen kimérjük, mennyi zöldséget vagy húst ehetünk, majd kiszámoljuk, mennyit ihatunk hozzá. Bevallom, az ilyen időszakokban én sokkal ingerültebb vagyok, ám kedvesem angyali nyugalommal néz el nekem mindent” – mesélte Bubu.

Ugyanazon a napon lépnek tatamira hét végén, ám a fiatalember bevallotta, nem bírja nézni, amikor szerelme éppen küzd. “Inkább szétharapom a szám szélét, eltöröm a korlátot. Ő is így van ezzel, de ha lejövünk a szőnyegről, mindketten elmondjuk a véleményünket a másikról” – folytatta Burján, aki elárulta, egy darabig versenyeztek, ki nyer több érmet a másiknál, de egy ideje feladta ezt a küzdelmet.
Berni szuperjó, annyi érmet nyer, hogy lehetetlenség lépést tartanom vele. Persze, azért megpróbálom!

Annyit megtudtunk még a titkolódzó Bubutól, hogy idén nagy meglepetésre készül Szenteste.
“Berni egy életen át emlékezni fog arra a napra” – fogadkozott.

(Judoinfo.hu – megjelent a Népszavában,
B. Molnár László írása
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)



Comments

comments