Kiemelt hírek

BoxingONE: kihívás, tisztelet, dicsőség

2009. december 3. | szerző akadmin | Ökölvívás

A győri Magvassy Mihály Sportcsarnok ad otthont a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr csapatbajnoki liga első elődöntőjének, amely során a helyi KO Gladiator csapata a Kecskeméti BC válogatottakkal teletűzdelt együttesét fogadja egy jótékonysági gála keretén belül.

Néhány napja Konkoly István, a kecskemétiek csapatfőnöke elmondta: kemény küzdelemre számítanak, ám céljuk egyértelműen a tavaszi bajnoki elsőség megőrzése, így a lehető legerősebb csapattal utaznak Győrbe. 
A KSC BoxingONE csapatát olyan klasszisok alkotják, mint Szellő Imre, Bacskai Balázs, Ráth Miklós, Mihály János és Darmos József.

Beharangozó sorozatunk mostani cikkében a KO Gladiator vezetője, Nagy Zoltán beszél a felkészülésről, a célokról, és mint a Prémium Gála egyik szervezője, természetesen a rendezvényről is.

“Nagyon keményen készültünk, mert nekünk ez a legfontosabb mérkőzés ebben az évben, annak ellenére, hogy természetesen az ob-n is szeretnénk jól szerepelni.” – kezdte Nagy Zoltán.

Hazai pályán léphetünk ringbe, és szeretnénk jó mérkőzéseket bokszolni, és szeretnénk győzni. Ezen célok éréséhez mindent elkövettünk a felkészülés alatt, amit csak lehetett. A srácok nagyon fel vannak tüzelve. Sajnos nálunk is volt egy sérülés, ami minden csapattal előfordulhat, de a pótlást megoldjuk. Tudjuk, hogy ki az ellenfél, maximálisan tiszteljük őket. A magyar ökölvívás színe-java ringbe lép Győrben, és azt mondom, hogy az ilyen kihívásoknak van értéke. Ha nyerni tudunk, az nekünk óriási dicsőség.”


Nagy Zoltán (balra)

Nagy Zoltán tisztában van azzal, hogy a Kecskemét a magyar ökölvívás legjobbjaival áll ki a pénteki elődöntőre. A két csapat korábbi mérkőzésén érvényesült a papírforma, Győrben győzött a Kecskemét, ráadásul eléggé simán, 10-4 arányban.

“Közel fél év telt el, hogy utoljára megküzdöttünk a Kecskeméttel, és a Gladiator csapata megújult, fejlődött” – jelentette ki a győriek mestere. “Az ökölvívás ugyan egyéni sportág, de a csapatbajnoki mérkőzéseket csapatként kell megvívni. Hogy a ringben a maximumot nyújtsák a bokszolók, motiválni kell őket, és a legnagyobb motiváció az, ha a magukénak érzik a csapatot. Úgy hiszem, ezt sikerült elérnem. Aki a mi színeinkben lép ringbe, az magáénak érzi a bajnokságot, és a csapatot. A Gladiator szó nagyon jó megnevezés, mert vannak olyan ökölvívóink, akik nem jutnak szóhoz a válogatottaknál, így nekik különlegesen fontos, hogy egy erős nemzetközi ligában bizonyíthatnak. Amilyen ellenfelekkel pénteken bokszolhatnak, az nagy dicsőség, és még nagyobb, ha győzni is tudnak.”

Nagy Zoltán bízik a közönség támogatásában is, ugyanis komoly esély van arra, hogy a pénteki elődöntőn nézőcsúcs fog születni.

“Joggal bízhatunk a közönség segítségében is. A becslések már elővételben elkelt 500 jegy, így várhatóan több mint ezen néző szorít majd a sikerünkért. Ez egy amatőr csapatbajnoki találkozón véleményem szerint kiemelkedő szám, ami olyan teljesítményre tudja sarkalni a bokszolóimat, hogy túllépjék a saját árnyékukat, és még a száz százalékra is rá tudnak majd tenni.”

“Félek nagy számokat mondani, de a BoxingONE liga történetében csúcsot fogunk dönteni, ami a fizető nézőszámot illeti. Nem akarok túl optimistának, sem pesszimistának tűnni, de bizakodó vagyok, hogy egy ilyen mérkőzésekre, ahol magyar sztárbokszolók lépnek ringbe, újra megmozdul a közönség. Megtiszteli a rendezvényt részvételével Rácz Félix is, ami számunkra nagy öröm, hiszen első kézből láthatja majd, hogy ha egyszer visszatér, kivel lenne érdemes dolgozni.”

Ahogyan azt talán már megszokhattuk, a december 4-i rendezvényen sem csak az amatőr ökölvívás legjobbjainak drukkolhatunk, mivel profi küzdelmek mellett MMA találkozót is rendeznek. A kevert stílusú küzdelmet a győri Paár Zoltán prezentálja majd a nagyérdeműnek, míg a profi programot a szintén helyi Kelemen Balázs (Profibox Promotion) fogja vállán vinni. Kelemen, aki korábban a Gladiátor egyik legsikeresebb bokszolója volt, idén ősszel vette le a fejvédőt, és lépett át a profik táborába. Nagy Zoltán tanítványa mostanáig három hivatásos mérkőzésen vett részt, és teljesítményén nehéz fogást találni, hiszen mérlegében nem csak három győzelem szerepel, de minden sikerét idő előtt, kiütéssel szerezte meg.

A KO Gladiator – Kecskemét BC B1 elődöntő egy jótékonysági, úgynevezett Prémium Gála keretén belül lesz megszervezve, amely azt szolgálja, hogy Magyarországon először ültessék asztalhoz a gazdasági szféra szereplőit egy showműsorral fűszerezett, különleges és lebilincselő sportesemény apropóján. A rendezvény kiváló alkalom lehet ügyfelek, kollégák és barátok megvendégelésére úgy, hogy az ökölvívás népszerűsítésén túl a gála bevétele nemes célokat támogat.

Idén két arra alkalmasnak tartott szervezet is részesül a bevételből. Az egyik közhasznú szervezetet a szervezők választják ki, ám azt már győri közönség döntheti el, hogy ki legyen a másik támogatott. A hagyományőrző rendezvény keretében a tavaly a győri korház gyermekosztálya kapott egymillió forint értékű támogatást, amelyből egy nélkülözhetetlen hallásvizsgáló készüléket vásároltak a kis betegeknek, egy évvel korábban a mindszentpusztai autista otthon kapott fél millió forintot az intézmény működtetésére.

A rendezvény fővédnöke nem más, mint a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, az Európai Ökölvívó Konföderáció (EUBC) alelnöke, Dr. Csötönyi Sándor. Asztalfoglalás, valamint a BoxingONE liga legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon érhető el.

A Prémium Gála időpontja és helyszíne:
2009. December 4., péntek 18:45
Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr


(Boxingone.com)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.