Kiemelt hírek

BoxingONE elődöntő, Győr: ellentétes előjelekkel

2012. január 18. | szerző akadmin | Ökölvívás

A győri bokszolók a Krúdy Gyula Gimnáziumban fogadják a temesvári alakulatot a nemzetközi csapatbajnokság elődöntőjében.

 
Pénteken, Győr városa ad otthont a BoxingONE Championship – közép európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság második elődöntőjének, amely 18:30-tól a Krúdy Gyula Gimnáziumban kerül lebonyolításra.
 

 
Egy héttel ezelőtt eldőlt, hogy a felvidéki „Komárno Sharks” lesz a január 27-i nagydöntő egyik részvevője, míg a másik ágon a győri „Patent Gladiators” a „Temesvári Oroszlánokkal” meccsel a fináléért.
 
A két csapat ellenkező előjellel várja a pénteki mérkőzést. A temesváriak remekül kezdték a B1 2011-es szezonjának alapszakaszát, s „félidőnél” még úgy tűnt, hogy veretlenek maradhatnak a csoportmérkőzések során. Ám az „Oroszlánok” mindkét külföldön lejátszott összecsapásukat elvesztették, a Debrecen és a Galánta ellen, így az utolsó csoportmérkőzésükre maradt a döntés, hogy az első vagy a második helyen jutnak tovább a „B”-jelű kvartettből. Végül az „Arad Motorul” elleni győzelmükkel az élen végeztek.
 

 
Ezzel szemben a győrieknek nagyon kapaszkodniuk kellett, hogy elérjék a rájátszást jelentő második helyet az „A”-csoportban.
 
Nagy Zoltán ökölvívói bár minden egyes mérkőzésen odatették magukat, „félidőben” komoly hátrányba kerültek a továbbjutásért folyó versenyfutásban. Többször az elhibázott „dzsóker”-választással bukták el a csapatsikert, miután egyszer sem sikerült megszerezniük a győzelmet az extra ponttal kecsegtető párharc során. Szerencséjükre a csoportból toronymagasan kiemelkedő révkomáromiak mögött komoly körbeverések voltak a második helyre pályázó csapatok között, melyből – köszönhetően a huszáros hajrájuknak – a győriek jöttek ki legjobban.
 
Ha tehát az előjeleket nézzük, figyelembe véve a temesváriak idegenben mutatott formáját, akkor joggal reménykedhetnek a „Gladiátorok” a továbbjutásban, de Nagy Zoltán is tudja, hogy nem ilyen egyszerű az egyenlet. „Akár egy válogatott erősségű csapattal is érkezhetnek a temesváriak” – jelentette ki a mindig két lábbal a földön járó győri mester.

Könnyű Róbert és Nagy Zoltán
 
„Annak végtelenül örülök, hogy idén is sikerült eljutnunk az elődöntőit, pedig végig egy hajszálon múlt a továbbjutásunk. Csapatomtól azt várom, hogy ugyanazzal a hittel, és elszántsággal küzdjenek, mint azt az alapszakaszban, a legreménytelenebbnek tűnő szituációkban tették” – folytatta. „Kellemes helyzetben vagyok, hiszen van olyan súlycsoport, ahol edzőtermen belül is nagy a tülekedés a csapatba kerülésért, de be kell vallanom, vannak hiányposztjaink is. Nem titok, ezeket a lyukakat az elődöntőben külföldi ökölvívókkal próbáljuk betömni, hiszen célunk a továbbjutás, hozzátéve, hogy nem minden áron. Számunkra az a legfontosabb, hogy a ringben mindent kihozzunk magunkból.”
 
A felkészüléssel, és az ellenféllel kapcsolatban Nagy Zoltán a következőket mondta el.
 
„Úgy érzem, nagyon jól sikerült a felkészülésünk, s az utolsó kesztyűzések alapján azt mondhatom, hogy remek formában vannak az ökölvívók. Szerencsére váratlan sérülés sem akadályozott minket. Az elkövetkezendő néhány napban a gyorsításon, és a pihenésen van a hangsúly, hogy az elvégzett munka pénteken, a szorítóban csapódjon le” – fogalmazott Nagy Zoltán. „Megpróbáljuk még a mérkőzés előtt feltérképezni, hogy milyen csapattal érkeznek a temesváriak, erőssel, vagy nagyon erőssel. Ezen a szinten már kiemelten fontos a taktika, mivel egy váratlan súlycsoportváltás, egy tehetséges fiatal csatasorba állítása sok mindent eldönthet. Egészen biztosan meghatározó lesz a joker-mérkőzés kiválasztása, így ez alkalommal nem sorsolok az ökölvívóim között, hanem szakmai döntés alapján jelölöm ki azt, akinek a győzelme három pontot hozhat. De bármi lesz a végeredmény, ha mindenki kihozza magából a legjobbját, büszke leszek a csapatomra.”
 
A programban helyet kapott a győri illetőségű szerb-magyar fiatalember, Vojnic Tunic Vlatko fellépése is, aki K-1 profi szabályrendszerben vív egy három menetes presztízs-mérkőzést. Tunic komoly név a szakmában, hiszen a WPKC szervezet kick-boksz, valamint a WKF szövetség thai-boksz Európa-bajnoka.
 

 
A pénteki BoxingONE Championship rendezvényt a DigiSport csatorna 20 órától élőben közvetíti a győri Krúdy Gyula Gimnáziumból, Meronka Péter és Szalma Zoltán szakértő tolmácsolásában. A liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.