Kiemelt hírek

Birkózó VB Budapesten: Nyílt Nap Tatán

2013. szeptember 5. | szerző akadmin | Birkózás

Szeptember 16-án kezdődik a Papp László Sportarénában a birkózó-világbajnokság. Végleges a keret.
A magyar versenyzők mindegyike már nagyon várja, hogy a Papp László Budapest Sportarénában szönyegre lépjen. A csapatba utolsóként került be a kötöttfogásúak 74 kilogrammos súlycsoportjába Korpási Bálint, aki Tatán harcolta ki a csapattagságot.

„Tulajdonképpen a válogató egyértelmű eredményt hozott, Bálint Szabó Martint és Szabó Lászlót is legyőzte” – kommentálta a kedd esti hármas különvetélkedést Struhács György, a szakág kapitánya a nemzeti együttes szerdai médianapján Tatán.

Az edzőtáborban szerdán szinte hiánytalanul megjelent a 21 fős magyar vb-csapat, egyedül a szabadfogású Wöller Gergő (66 kg) nem érkezett még meg Finnországból, ahol a versenyzés mellett edzőként is dolgozik.

A program a válogatott melegítők és sportruhák átvételével, majd a csapatfotózással kezdődött, s ezt követően a szabadfogásúak és a kötöttfogásúak is nyilvános edzést tartottak.

Illetlenség lenne a hölgyeket kifelejteni, hiszen ők a sajtó munkatársai kedvéért utaztak le az edzőtáborba Dunavarsányból. A szerelések felvétele, a csapatfotózás után még egy pár szót váltottak a média megjelent képviselőivel, majd visszatértek a Dunavarsányi edzőtáborba Wöller Ákos vezetésével.

A Tatai edzőtábort választották a vb felkészűlés jegyében többek között az amerikai, a spanyol, az indiai, a finn, a kirgiz, a szlovák, a cseh, a szerb, a horvát és a szlovén válogatott több tagja. A magyarokkal közösen készülnek az év nagy versenyére.

Gulyás István szabadfogású kapitány futótréninget vezényelt a tábor rekortán pályáján a fiúknak.
A váltott iramú – 200 gyors-200 lassú – futásban élen járt csapata legkomolyabb budapesti éremvárományosa, az olimpiai bronzérmes és idén Európa-bajnoki ezüstérmes Hatos Gábor, akit legkevésbé sem lehet futóalkatnak nevezni, hatalmas izomtömege, alacsonyabb magassága ellenére mégis diktálni tudta a tempót.
„Gabi ilyen” – mondta az MTI-nek mosolyogva a megalkuvást nem tűrő, hatalmas munkabírású Hatos futásáról Gulyás.

A délelőtti foglalkozás igen kegyetlen volt. A fiúk a 200m-es bemelegítések után egy db 800m-t és három 400m-t időre futottak.

Levezetésként pedig egyesek baráságos labdarúgó összecsapással vezettek le. Akik nem fértek be a két csapatba, azok az erősítőteremben vezettek le.

Eközben a kötöttfogásúak a csarnokban a szőnyegeket vették birtokukba. A tréninget Struhács tartotta, de nem csupán a bő magyar válogatott tagjainak.

„Úgy számoltam, 64-en voltak. Itt vannak vagy tíz országból már most, de este jönnek a dél-koreaiak is” – érzékeltette a tatai edzőtábor nemzetközi jellegét a szakember.

A bemelegítést követően tempós, komoly iramú birkózás volt műsoron, előbb az alsóbb súlycsoportok, majd a felsőbb képviselőinek. Az alkalmi pároktól kemény küzdelmet vártak el, Struhács és segítői pedig árgus szemekkel nézték a magyarok produkcióját, s hangos utasításokkal figyelmeztették a hibákra, vagy ösztökéltek akcióra őket.

Az edzést Bácsi Péter a szőnyeg mellől figyelhette csak, az ő vb-je ugyanis már a múlt héten véget ért, miután egy tréningen elszakadt a bal bicepszizma. Az FTC Európa-bajnokának az elmúlt egy éve a legkevésbé sem nem nevezhető szerencsésnek, londoni olimpián ugyanis első meccsén szenvedett komoly térdsérülést.
„Hát azért ez már egy kicsit sok. Őszintén szólva egy ideig még azon is gondolkodtam, hogy kimenjek-e a vb-re” – mondta Bácsi, aki természetesen ott lesz majd a Papp László Sportarénában, sőt, ő lesz majd az M1 és M2 közvetítéseinek szakkommentátora. „Az orvosok szerint három hónap, amíg rendbe jön a bicepszem. Még két hét mire elkezdhetem a gyógytornát, aztán meglátjuk.”

A nyílt nap során minden versenyző feldobottnak tűnt, egyaránt jó versenyt és jó szereplést vár, ugyanakkor azt mindegyikük megjegyezte, hogy a vasárnapi NOB-döntésére is figyelnek, s mindannyian remélik. hogy a birkózás az olimpiai műsoron maradásának hírét hallhatják majd Buenos Airesből.

A vb-n szereplő magyar válogatott:
Női birkózás:
48 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
51 kg: Kőrösi Kitti (Zalaegerszegi BSE)
55 kg: Barka Emese (Vasas SC)
59 kg: Sastin Marianna (Vasas SC)
63 kg: Sleisz Gabriella (Mogyoródi KSK)
67 kg: Godó Kitti (Vasas SC)
72 kg: Németh Zsanett (Csepeli BC-Veszprém)
Edző: Wöller Ákos

Szabadfogás:
55 kg: Kardos Róbert (Csepeli BC-Szegedi VSE)
60 kg: Molnár József (Abonyi BC)
66 kg: Wöller Gergő (Vasas SC)
74 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE)
84 kg: Veréb István (HVSE)
96 kg: Szmik Attila (Csepeli BC-Dunaharaszti MTK)
120 kg: Ligeti Dániel (HVSE)
Edző: Gulyás István

Kötöttfogás:
55 kg: Módos Péter (Kertvárosi BSE)
60 kg: Kozák István (Ceglédi VSE)
66 kg: Lőrincz Tamás (CVSE)
74 kg: Korpási Bálint (BVSC)
84 kg: Lőrincz Viktor (CVSE)
96 kg: Kiss Balázs (BVSC)
120 kg: Deák-Bárdos Mihály (Diósgyőri BC)
Edző: Struhács György

Bíró: Bacsa Péter, Péteri László
Orvos: Dr. Bakanek György, Dr. Molnár Szabolcs
Masszőr: Hadi Gergely, Pál Norbert, Gulyás Zsombor

 

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.