Kiemelt hírek

Bemutatkozott a világon egyedülálló Beach Sambo Challenge

2014. szeptember 9. | szerző SzlobMil | Sambo

Mérföldkő a hazai szövetség és a Sambo, mint sportág, harcművészeti stílus történetében! A Magyar Sambo Szakszövetség megszervezte a világ első strand sambo bajnokságát, amelynek Csopak adott helyszínt szeptember 6-án.

bsc3

Az esemény Csopak település nyárbúcsúztató „Heppiend” fesztiváljában kapott helyet a programban, melyen négy hazai klub, az Imperial Muay thai & Sambo; a Gyárvárosi sportcentrum; a Honvéd Zrínyi (Sambo Szakosztály); és a Fehérszarvas SE harcosai képviseltették magukat.

Sokan sérülés, vagy laktanyai akadályoztatás miatt nem tudtak részt venni a versenyen, de a közönség így sem szenvedett hiányt. A programban junior sport sambo, felnőtt sport & combat sambo is helyet kapott. A versenyzőkön látszott, hogy nincsenek hozzászokva a homokpályához, de a színvonalon ez semmit sem változtatott. Tapasztalatszerzésnek, szintfelmérésnek is kiváló volt ez a rendezvény.

A jókedvű csapat

A jókedvű csapat

A szövetség elnöke, Papp Imre egyértelműen sikeresnek ítélte az egyedülálló kezdeményezést. A jövő évben a hazai szervezet már nemzetköziként szeretné megrendezni a Beach Sambo Challenge-t. Amennyiben a FIAS-tól (Sambo International Federation) és a Magyar Olimpiai Bizottságtól pozitív visszajelzést, illetve támogatást kap, szívesen megrendezné az első strand Sambo Világbajnokságot is Magyarországon.

Forrás: Magyar Sambo Szakszövetség

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.