Kiemelt hírek

Bárdosi Sándor mindenkivel feltörölte a szőnyeget a Ganz-kupán

2005. február 14. | szerző akadmin |

Egy héttel a szabadfogásúak első rangos hazai versenye után a kötöttfogásúak is kipróbálhatták élesben az új szabályokat.

A BVSC Tatai úti csarnokában szombaton megrendezett Ganz-kupa nemzetközi Eb-felkészülési versenyen egyedül a Sydney olimpia ezüstérmese, Bárdosi Sándor brillírozott.

Gyömösz

Korábban már beszámoltunk
arról, hogy az új szabályrendszer a szabadfogásúaknál úgy tűnik, meghozta a várt eredményt, ugyanis még akciódúsabbak lettek a mérkőzések. Úgy látszik, a birkózásban is érvényes igazság, hogy ami eleve pergő és akciódús, azt az előremutató szabályok még pergőbbé és még akciódúsabbá alakítják, ami pedig lomhább, az az előírások módosításával csak még lagymatagabb lesz.

A kötöttfogású versenyek eladhatóságán – legalábbis a Nemzeti Sport beszámolója szerint – egyáltalán nem segítettek az újítások. A versenyzők lesz, ami lesz alapon gyömöszölték egymást, ahogy azt már a nagyobb világversenyeken is megszokhattuk.

Színfolt

Egyetlen üde színfoltot olimpiai ezüstérmesünk, Bárdosi Sándor jelentette, aki az 5 meccsén összesen 38 akciópontot csinált, míg rajta egyetlen ellenfele sem talált fogást. Ellene még egyetlen árva pontocskára sem volt képes senki.

A nehézsúly slágermeccsére – Deák Bárdos Mihály és Branda Gyula összecsapására – sajnos a kívülállók számára a dögunalom volt a jellemző. A meccs végén a talán esélyesebbnek kikiáltott Deák Bárdos kezét emelték a magasba.



Az ötödik Ganz-kupa győztesei 55 kilogramtól fölfelé:

Jan Hocko (Csehország), Komáromi Ede, Dreschler Attila (Füredy Levente csak második lett!), Horváth András, Bárdosi Sándor, Virág Lajos és Deák Bárdos Mihály.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.