Kiemelt hírek

Bacskai nyerte a rangadót az Ökölvívó OB-n

2013. december 8. | szerző akadmin | Ökölvívás

A vártnak megfelelően Bacskai Balázs és Harcsa Zoltán középsúlyú csatája hozta a legszínvonalasabb, legélvezetesebb mérkőzést a Győrben rendezett férfi ökölvívó országos bajnokság szombati döntős programjában. Bacskai megosztott pontozással győzött, s lett a 75 kg aranyérmese.
A győri szervezők nagyszerű körítést rendeztek a 90. ob fináléinak a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, a profikhoz hasonló bevonulásban volt részük a bokszolóknak, s látványos betétprogramokban a nézőknek.

Az előzetes esélyek alapján az alsóbb súlycsoportokban kevés izgalomra volt kilátás, s ezt az első három döntő igazolta is, a válogatottak biztosan nyertek: a 49 kilós Ungvári István Kanalas Róbertet, míg az 56 kg-ban Nagy Krisztián Berna Dávidot verte egyhangú pontozással, az 52 kg-osoknál pedig Kalucza Norbert a harmadik menetben feladásra késztette Szabó Kristófot.

A negyedik párban következett a hétszeres magyar bajnok, idén karrierje második Európa-bajnoki bronzérmét begyűjtött Varga Miklós, aki a viadal meglepetésemberével, Szinável Sándorral találkozott. A kicsit visszafogottabb kezdés után Varga fokozatosan lett egyre magabiztosabb, s a második menettől már egyértelműen jobb volt az egyébként kiválóan és bátran küzdő, tapasztalatlanabb riválisánál.

Varga így megvédte címét, ugyanez viszont nem sikerült Vadász Andrásnak, aki a nap egyik legjobb, legtöbb ütésváltással tarkított meccsét vívta a győri színekben versenyző Nyéki Georgiannal. A hazai közönség által űzött Nyéki végig ment előre, s megérdemelten lett a 64 kiló győztese.

A 69 kilós finálét a nyíregyházi Szilvai László nyerte, majd következett az ob leginkább várt meccse az idei Eb-n harmadik, világbajnoki negyeddöntős, tavaly olimpiai ötödik Harcsa és a 69 kg 2010-es Eb-győztese, Bacskai között.

Az első menetben Bacskai kettős fedezéke mögül csak ritkán nézett ki, s ekkor Harcsa jobb volt, lényegesen többet ütött. A szakasz utolsó másodperceiben aztán a Vasas kiválósága is villantott, s érezhető volt, hogy az addigi passzivitása nem volt véletlen. Harcsa ugyanis idén több problémával küzdött, sérülés és műtét is hátráltatta, ráadásul edzőjével, Szántó Imrével júniusban szakított, majd néhány hete kibékült.

Az ob korábbi szakaszában pedig már látszott, hogy a kispesti erőnléte jelenleg nem a legjobb, s Bacskai érezhetően épített erre, mert a második menetben már nyílt csata zajlott, s élvezetes küzdelem alakult ki a szorítóban, majd a hajrában a frissebb Bacskai egyértelműen jobbnak tűnt.

Az utolsó periódus elején Harcsa már nagyon fáradtnak látszott, Bacskai pedig gyönyörű és gyors kombinációkkal talált. Mikor azonban már úgy tűnt, a mindössze 20 éves Harcsa összeomlik, változott a meccs képe, a kispesti bokszoló feltámadt, igaz, nem tudott Bacskai fölé kerekedni, s végül 2-1-re kikapott.

A folytatásban Nagy Péter simán megvédte félnehézsúlyú (81 kg) címét, majd a 91 kilósok között a 81 kg-ban olimpiai és világbajnok ötödik, Eb-harmadik Szellő Imre nagy csatában, izgalmas meccsen verte pontozással a nehézsúly korábbi hazai királyát, a kétszeres Eb-bronzérmes Darmos Józsefet.

Zárásképpen pedig Bouquet Bence legyőzte Bernáth Istvánt, s aranyérmes lett szupernehézsúlyban.


Eredmények, döntők:

49 kg: Ungvári István (Hajdúsámson)-Kanalas Róbert (Pécsi KE) 3-0

52 kg: Kalucza Norbert (DVSC)-Szabó Kristóf (KSI) feladás a 3. menetben

56 kg: Nagy Krisztián (Szolnok)-Berna Dávid (Vasas) 3-0

60 kg: Varga Miklós (Hajdúsámson)-Szinável Sándor (Varkocs BC) 3-0

64 kg: Nyéki Georgián (Győri)-Vadász András (KSI) 2-0

69 kg: Szilvai László (NYVSC)-Bene Gergő (Szolnoki Damjanich SE) 3-0

75 kg: Bacskai Balázs (Vasas)-Harcsa Zoltán (Unió Kispest) 2-1

81 kg: Nagy Péter (DVSC)-Lányi Vitalij (Győri Gladiátor) 3-0

91 kg: Szellő Imre (Hranek BC)-Darmos József (HVSE) 3-0

+91 kg: Bouquet Bence (Győri Gladiátor)-Bernáth István (DVSC) 2-1

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.