Kiemelt hírek

Bacskai és Káté is ringbe lép az első Európa-kupán

2010. október 5. | szerző akadmin | Ökölvívás

Az Európa-bajnok Bacskai Balázs, illetve az idei Eb-n ezüstérmes Káté Gyula személyében két magyar szereplője is lesz az október 23-24-én sorra kerülő első ökölvívó Európa-kupának.

A nemzetközi szövetség (AIBA) európai szekciója, az EUBC kezdeményezésére életre hívott viadalra minden súlycsoportból a kontinens négy legjobbját hívták meg, így az európai elit csap majd össze egymással az ukrán Harkiv városában.

"Pontos részleteket nem tudok a versennyel kapcsolatban mondani, így azt sem, hogy pénzdíjas lesz-e, mindesetre a világkupa mintájára lett kitalálva, s természetesen komoly rangot jelent mindkét meghívott bokszolónknak – nyilatkozta kedden az MTI-nek Kovács László szövetségi kapitány.


Káté Gyula akcióban

– Az időzítése talán nem a legszerencsésebb, most kezdtük nemrég a felkészülést, s nem biztos, hogy egy ilyen erősségű tornával a legjobb indítani, ám nagy megtiszteltetés, s arra mindenképpen jó lesz, hogy lássuk, a kontinens legjobbjai hol járnak jelenleg."
A két magyar részvétele az elmúlt időszak alapján magától értetődőnek nevezhető. A 69 kg-ban szereplő Bacskai a tavalyi világbajnokság óta nem kapott ki senkitől, a júniusi moszkvai Európa-bajnokságon pedig úgy nyert, hogy ötször lépett szorítóba, s a fináléban leiskolázta francia ellenfelét.

Káté évek óta a kontinens elitjéhez tartozik, tavaly legjobb európaiként harmadik lett a világbajnokságon a 64 kg-os kategóriában, az idei Eb-n pedig – 2008-hoz hasonlóan – ezüstérmet szerzett. Az orosz fővárosban kiváló formában szerepelt, az elődöntőben a hazai Alekszandr Szoljanyikovot győzte le, a fináléban pedig erősen vitatható módon kapott csak ki 3:2-re az örmény Gracsja Dzsavahjantól.

A szakvezető hozzátette, szeptemberben megkezdte a kerettel a felkészülést a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melynek első szakasza a decemberi országos bajnoksággal zárul.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.