Kiemelt hírek

B1: Magyar klasszisok szállították komáromi győzelmet

2010. június 27. | szerző akadmin | Ökölvívás

Szombat este a szlovákiai Révkomáromban (Komárno) rendezték a BoxingONE Championship „A”-jelű csoportjának egyik fontos mérkőzését, ahol helyi Spartak Komárno az újonc BC Silva Lazar Arad csapatát látta vendégül.

A szervezőket egy nem várt meglepetés érte, ugyanis a B1 ligában 57 kg-ban számításba vett, szlovák válogatott Rudolf Dydi (Moszkvában is indult az EB-n) nem érkezett meg a mérlegelésig, így nem csak két pont előnnyel vágott neki a vendégcsapat a mérkőzésnek, de a házigazdák – hiányos csapatuk miatt – a csapatgyőzelem esetén járó 5 pont helyett csak 4-ért szállhattak versenybe.

Aztán a mérlegelésen kiderült, hogy a mérkőzés mégis egálról indul (2:2), mivel a románok nehézsúlyú versenyzője, Gánánáu Petrisor átesett a súlyhatáron. A 91 kg-osok mérkőzését – úgymond versenyen kívül – ennek ellenére megrendezték, s a ringben a román ökölvívó magabiztos győzelmet aratott Balogh Sándor ellen.

60 kg-ban a román csapat előnyre tett szert, ugyanis Holiantruc Daniel simán verte Polák Józsefet, úgy, hogy a második menetben a vendégbokszoló közel került egy döntő fölényhez is. (2:4) 64 kg-ban a magyar válogatott Eb-ezüstérmese, Káté Gyula Ripanu Ciprian ellen lépett kötelek közé. A kemény meccset Káté magabiztosan abszolválta, győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. (4:4).



69 kg-ban az felvidékiek másik vendégbokszolója, Klasz Áprád (Unió Kispest) nem akárki ellen húzott kesztyűt, ugyanis román ellenfele, Biea Flavius, egykoron kadet világbajnok is volt (2005), nem beszélve a több korosztályos világversenyen szerzett további medáljairól. Klasz remekül bokszolt az első menetben, sőt, a harmadik kör végén meg is csípte ellenfelét, amely után közel került az idő előtti győzelemhez is. Ám a folytatás már nem sikerült ilyen jól, a magyar klasszis mintha erőnléti gondokkal is küzdött volna. A sokat szabálytanakodó Biea óriási iramot diktált, többször sikerült a kötelekhez szorítani ellenfelét, de Klasz számos alkalommal eredményesen válaszolt. A harmadik kör elején állandósult a román fölény, de a vendégbunyóst sorozatos szabálytalanságok miatt intették. Aztán a hajrában Klasz feltámadt, többször tisztán eltalálta riválisát. A pontozóbírók döntése szerint Klasz Árpád nyerte az igen szoros összecsapást. (6:4).



75 kg-ban Harcsa Norbert (Unió Kispest) esélyt sem adott Catalin Rosúnak, és a tőle megszokott stílusban szedte “apró cafatokká” ellenfelét. A román sarok a második menet utáni szünetben adta fel a kilátástalan harcot. (8:4) 81 kg-ban ugyancsak sima komáromi siker született, ugyanis Ján Onda alig egy perc alatt kétszer is padlóztatta ellenfelét, Stoia Rubent, így újra repült a törülköző a piros sarokból. (10:4)



A BoxingONE mérkőzést ismét a helyszínen tekintette meg Dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, aki szlovák kollégája, Kostka András társágában szurkolta végig a küzdelmeket.

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
57 kg: Morar Julian – ellenfél nélkül (2:0)
60 kg: Holiantruc Daniel – Polák József (0:2) p.gy
64 kg: Ripanu Ciprian – Káté Gyula (0:2) p.gy
69 kg: Biea Flavius – Klasz Árpád (0:2) p.gy
75 kg: Rosu Cátálin – Harcsa Norbert (0:2) feladás a 2. m. után
81 kg: Stoia Ruben – Onda Ján (0:2) d.f 1. menet
91 kg: Gánánáu Petrisor – Balogh Sándor (0:2) Patrisor nem mért be

Az “A” csoport állása
1. Spartak Komárno 11 pont
2. Gladiator Győr 8 pont
3. Rybnik Boxing 5 pont
4. Silva Lazar BC 2 pont

A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A B1 július 29-én, Győrben, a Gladiator – Silva Lazar BC mérkőzéssel folytatódik.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.