Kiemelt hírek

B1: A vesztes biztosan búcsúzik

2011. november 9. | szerző akadmin | Ökölvívás

Pénteken, 17 órától Prostejovban rendezik a BoxingONE Championship újabb sorsdöntő alapszakaszbeli mérkőzését, a Prostejov Bulls vs Patent Gladiators küzdelmet.

A kvartettet a szlovák „Komárno Sharks” vezeti, amely alakulat – az utolsó mérkőzésétől függetlenül – már biztosan az első helyen végez, ám a második, még továbbjutást érő helyért nagy a versengés. A pénteken ringbe lépő csapatok számára egyértelmű a cél, a győztesnek tovább él a remény, míg a vesztes biztosan búcsút int a rájátszásnak.
 
„Mint minden mérkőzésre, most is maximális erőbedobással készülünk” – kezdte Nagy Zoltán, a győriek mestere, akit az első mondata után igyekeztünk megzavarni azzal a megjegyzéssel, hogy azért Prostejovban nem sima meccs lesz, hiszen a Gladiátornak győznie kell, ha életben akarja tartani a továbbjutási reményeit.
Tudom, hogy sorsdöntő ez az összecsapás, de az ökölvívóimra nem akarok extra terhet rakni. Az ő dolguk, hogy az edzéseken minden munkát elvégezzenek, az én dolgom az idegeskedés. Tudom, hogy az összes bokszolóm mindig a győzelemért lép be a ringbe.”




 
Az összeállításáról Nagy Zoltán most sem árult el minden részletet, ám elmondta, hogy a csapat gerince régóta adott. „A csehekkel tárgyalásban állunk, hogy két mérkőzés legyen félnehézsúlyban. De még nem dőlt el semmi” – folytatta.
„A nehézsúlyú ökölvívónk ismét egy román kiválóság lesz, míg pehelysúlyban van egy kellemes problémám, hiszen három remek képességű bunyós közül kell kiválasztanom a ringbe lépőt. Egyelőre maradjon az én titkom, hogy Könnyű Róbert, Sinkó Zoltán és Pál Ádám közül ki fog bokszolni. Annyit viszont mondhatok, hogy az egyik legfontosabb szerep Rácz Sándoré lesz, hiszen valószínűleg azzal a Hamo Aperjannal kell majd meccselnie, akit a csehek mindig megdzsókereznek. Edzőjével, Zámbó Józseffel már az Ob-re készülnek, úgyhogy a formájával nem lesz gond.”
 
A csoport pillanatnyi állása
1. Komárno Sharks (szlovák) 23 pont / 5 meccs
2. Ry-Ki Grizzly (lengyel) 16 pont / 5 meccs
3. Prostejov Bulls (cseh) 14 pont / 5 meccs
4. Patent Gladiator (magyar) 7 pont / 3 meccs
 
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a pénteki találkozó. A győri „Patent Gladiators” ugyan nagyon le van maradva a tabella alapján, de az ő sorsuk is a saját „öklükben” van, hiszen – a pénteki meccset beszámítva – még mind a három riválissal meccselnek. A lengyeleket fogadják, míg a csehekhez és a szlovákokhoz utaznak. Amennyiben pénteken legyőzik cseheket, majd bő két hét múlva a lengyeleket is, ők a továbbjutók, számolgatás nélkül, s ebbe még egy révkomáromi vereség is belefér.
 
A „Prostejov Bulls” rájátszásba jutásához több tényező – számukra – kedvező alakulása is kell. Mert ha pénteken le is győzik a „Gladiátorokat”, utána azért szurkolhatnak, hogy győriek jól szerepeljenek a lengyelek ellen, de a „Cápákat” már ne múlják felül. A harmadik, még rájátszásért küzdő alakulat, a „Ry-Ki Grizzly” továbbjutása csak a Győr legyőzésén múlik, azaz nekik sem kell sokat számolgatniuk.
 
A csoport hátralevő mérkőzései
November 11: Prostejov Bulls vs Patent Gladiátor
November 26: Patent Gladiátor vs Ry-Ki Grizzly
December 17: Komárno Sharks vs Patent Gladiátor
 
A B1 liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el. Itt a friss hírek mellett fotógaléria, versenynaptár és exkluzív videók várják az amatőr ökölvívás szerelmeseit. A bajnokság mérkőzéseiről – minden pénteken – a DigiSport csatorna sugároz összefoglalókat, közel egy órás terjedelemben.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.