Kiemelt hírek

Az elnök büszke a magyar judósokra

2012. augusztus 7. | szerző akadmin | Judo

Dr. Tóth László, a Magyar Judószövetség elnöke szerint némi szerencsével még ennél is sikeresebb lehetett volna számunkra a londoni olimpia.

 

„Maximálisan elégedett vagyok a csapat teljesítményével, azzal, hogy nyolc versenyzővel érkeztünk erre az olimpiára, nagyjából meg is volt az esély arra, hogy ezt az eredményt elérjük" – kezdte értékelését dr. Tóth László.


"Fantasztikus teljesítményt nyújtottak a versenyzőink, és a nemzeti kincseinkből sokan a nemzet hőseivé váltak itt Londonban. Ennek ellenére, ha egy kicsivel több szerencsénk van, akkor úgy gondolom, hogy amit ígértünk és szerettünk volna, amiért húsz éve dolgozunk, hogy a barcelonai eredményt megismételjük vagy felülmúljuk, ez benne volt ebben a csapatban. Nem volt szerencsénk, egy picit pechesek voltunk, emiatt nem tudtuk hozni, amiért az egész judós társadalom olyan mértékben fogott össze az elmúlt években, amire még sohasem volt példa. Mindenkit kivétel nélkül magunk mögött tudtunk, fantasztikus jó érzés volt. Az az eltökéltség, ami sugárzott a gyerekekből, ugyancsak is bizonyította, hogy igenis szerettük volna hozni azt az eredményt, amellyel adósok voltunk az egész olimpiai csapatnak.

Nagyon büszke vagyok, hogy ez sikerült, hogy be tudtuk indítani az egész olimpiai szereplést. A titkos forgatókönyvünk az volt, hogy Csernoviczki Évi már az első napon érmet szerez, s ezzel valamennyi versenyzőnk válláról leveszi a terhet, ezúton is köszönöm neki és az edzőjének, Csernoviczki Csabának, hogy a sikerükkel valamennyiünk számára megkönnyítették a folytatást. A két érmesünk fantasztikus teljesítményt nyújtott, más országok ünneplését, örömét látva megerősödött bennem, hogy nagyon meg kell becsülnünk egy-egy ilyen helyezést.”

Az elnök azonban hozzátette: szükségünk lett volna egy kis szerencsére is a jobb szerepléshez.

„A felkészülés folyamán Mészáros Anettnek két év alatt összesen négy verseny adatott meg egészségesen. Meggyőződésem, hogy neki ott lett volna az érmesek között a helye, ha tisztességesen fel tud készülni és novemberben nem operálják térdszalag-szakadással. Amiről kevesen tudnak, Karakas Hédinek egy hónapja olyan combizom-szakadása volt, amely miatt az utolsó pillanatig kétséges volt az indulása, a legnagyobb pech pedig itt történt velünk, Joó Abigél, aki abszolút éremesélyes volt, megsérült egy buta helyzetben. Életemben nem voltam még ennyire lenyűgözve judóteljesítménytől, ahogyan Abigél egy porcsérüléssel felállva ippont tudott dobni a lengyel versenyzőn és ötödik lett. Le a kalappal mindenki előtt, nagyon büszkék vagyunk rájuk, nagyon jó volt itt Londonban magyarnak lenni! Csak egy dolgot szeretnék kérni, hogy továbbra is bízzanak bennünk, szeressenek bennünket, s ígérem azt, hogy legközelebb, jövőre emlékezetes Európa-bajnokságot rendezünk Budapesten. Vannak olyan junior és U23-as tehetségeink, akik még beépülhetnek ebbe a csapatba, s egy fantasztikus riói szereplés előtt állhatunk.”


Új hősök születtek Londonban
Dr. Tóth lászló köszönetet mondott a magyar médiának az elmúlt években nyújtott támogatásért, s külön megköszönte a szurkolóknak a sok segítséget: „Az a sok pozitív energia, szeretet, amit otthonról kaptunk, mindenkinek megsokszorozta az erejét itt Londonban!”

Az elnököt kérdeztük arról is, milyen változások várhatóak a judóban az új olimpiai ciklust tekintve:

„Mindenképpen lesznek változtatások, amelyek már elő vannak készítve, de ezekről egyelőre nem beszélhetek. Ami a legfontosabb, s bennünket is érint, hogy a súlycsoportokban nem lesznek változások, megmarad a kétszer hét súlycsoport. Ugyanakkor azon dolgozunk, hogy már Rióban az olimpiai programba szerepeljen az öt fős csapatverseny is. Biztos vagyok benne, hogy ha odafigyelünk, a férfiaknál és a nőknél is bekerülhetünk a nyolc induló ország közé.”

Forrás: Judoinfo

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.