Kiemelt hírek

Az alapokat erősítik a birkózóknál

2013. november 10. | szerző akadmin | Birkózás

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) már megkapta az idei év végéig járó 509 millió forintos – kiemelt sportágként járó – támogatásának egy részét, melynek jelentős hányadát az alapok, azaz közel 130 szakosztályának megerősítésére fordítja.
“Fellélegzést jelent a birkózás számára ez a támogatás” – mondta a Müller Ferdinánd birkózóteremben tartott szerdai sajtótájékoztatón Hegedűs Csaba, az MBSZ elnöke. Hozzátette, az elmúlt években, évtizedekben komoly problémákkal küzdöttek a szakosztályok, melyek most is nehéz körülmények között dolgoznak. A szövetség fejlesztési koncepciójának éppen ezért az az első lépése, hogy ezeket a műhelyeket megerősítse. Elmondta, hogy az év végéig járó 509 millió forintos támogatás 64 százalékát kapják meg ezek a műhelyek, további 20,5 százalékát pedig a 12 kisebb és 10 nagyobb regionális központok.

A sportágfejlesztési koncepció szerint a szakosztályok valamelyik regionális központhoz tartoznak majd a jövőben, s ezekből a központokból kerülnek ki később a birkózó akadémiák. A rendszer elitképzéseként működő Mr. Tus iskola ugyanakkor, ahogy eddig, továbbra is működik.

Az infrastrukturális fejlesztések az idén július 1-től jövő június 30-ig tartó első támogatási évben a Müller Ferdinánd teremre korlátozódnak a sportágban, de nem a jelenlegi teremre, hanem a Tornacsarnokra, mely a felújítását követően új “bérlőket” és nevet kap majd, miután a tornászok átkerülnek a Körcsarnokba. A jelenlegivel szemben a Tornacsarnokban három helyett már nyolc szőnyegen edzhetnek majd egyszerre a felnőtt és utánpótláskorú birkózók.

Az eseményen Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár elmondta, hogy a 16 kiemelt sportágnak első évre járó 12,5 milliárd forintos állami támogatásból a birkózók 942 millió forintot kapnak, s 2020-ig várhatóan összesen 7 milliárd forint körüli összeget. A politikus dicsérte a sportágnak a szakosztályok megerősítésére alapozott, 2020-ig szóló koncepcióját, mely – mint mondta – a sportág bázisának szélesítésére, a utánpótlásképzésre éppúgy összpontosít, mint az edzőkkel kapcsolatos tervekre, illetve az infrastrukturális fejlesztésekre.

Lázár János, aki a sportágfejlesztési projekt vezetője, elmondta, hogy a szövetség mindenben igyekszik segíteni szakosztályait, így például külön honlapot hozott létre a sportágfejlesztési koncepciónak, s az elszámolások idején Call Centert működtet majd a számukra, s online felületet is biztosít az elszámolásokhoz.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.