Kiemelt hírek

Aranyos pünkösdi judo-hétvége

2013. május 21. | szerző akadmin | Judo

A miskolci Bartha Ákos nagy bravúrral megnyerte a kijevi junior Európa-kupa viadalt, amelyen a bajai Végvári Martin is dobogóra állhatott.

 

 

Huszonhárom ország több mint háromszázötven judósa lépett tatamira a kijevi tornán, a nagy érdeklődés nem véletlen, ebben az évben ugyanis kontinensbajnokságot és világbajnokságot is rendeznek a korosztály számára.

Bartha Ákos (kékben) az első aranyérmét szerezte az Ek-sorozatban
A mieinknek is válogatóverseny volt a kijevi, tizenkét judósunk lépett tatamira a pünkösdi hétvégén. A legjobban Bartha Ákosnak sikerült ez a torna: a Miskolci VSC-MISI versenyzője orosz judóssal kezdett, s szoros meccsen, kevesebb intéssel jutott tovább. A következőkben azeri és ukrán ellenfelét is ipponnal legyőzve jutott be a döntőbe, ahol az azeri Mammadov ellen ismét az intések száma döntött – a magyar fiú javára.
Az aranyérem megszerzése nagy bravúrnak számít, annál is inkább, mivel a tizennyolc esztendős miskolci judós eddig egyszer volt Ek-dobogós: a tavalyi paksi Atom-kupán bronzérmet akasztottak a nyakába.
Remekül szerepelt a bajai Végvári Martin is, a 66 kilogrammos ifjúsági Eb-ezüstérmes összesen hét(!) összecsapást vívott a negyvenöt fős mezőnyben, ezek közül hatot meg is nyert.Ukrán, azeri és moldovai skalpot begyűjtve jutott el a legjobb nyolc közé, ott azonban a későbbi győztes ukrán Csigirik intésekkel megállította. A bajai judós a vigaszágon esélyt sem adott ellenfeleinek, ukrán, üzbég és moldovai riválisát legyőzve megszerezte a bronzérmet. Ebben a korcsoportban neki is ez a második érme: az első bronzot két éve Végvári Martin is az Atom-kupán szerezte.



Végvári Martin (balról a harmadik) hét csata után lett bronzérmes
Hat meccset vívott, ezek közül négyet megnyert (hármat ipponnal) az Atomerőmű SE 90 kilósa, Ohát Zalán, aki egy-egy osztrák és orosz, illetve két azeri versenyzőt is maga alá gyűrt, jó teljesítményére azonban most még nem sikerült feltenni a koronát, a bronzmeccsen a hazai pályán szereplő Gorgyenko egy jukóval jobbnak bizonyult.A 60 kilogrammos kecskeméti Szabó Csaba öt meccses volt, két ukrán és egy fehérorosz judóst legyőzve a hetedik helyen végzett, az egyik legyőzője a dobogó legfelső fokára állhatott, a másik bronzérmet szerzett.



Kiss Renáta ötödik lett a kijevi tornán
A nőknél a 48 kilogrammos Kiss Renáta osztrák ellenfelét vazarival legyőzve jutott be a legjobb nyolc közé, ott azonban a későbbi ezüstérmes ukrán Szokolovszka az útját állta. Az UTE sportolója a vigaszágon javítani tudott, ipponnal győzte le az orosz Tugusit. A bronzcsatában a moldovai Budescu nyert vazarival, így a tizenkilenc esztendős magyar versenyző az ötödik helyen zárt.A 63 kilogrammos Gercsák Szabina elveszítette az első mérkőzését az ifjúsági Európa-bajnok brit Yates ellen (legyőzője meg sem állt az aranyig), ám a vigaszágon két ippongyőzelmet is aratott. A Hell-Miskolci JC sportolója a háromszoros junior Ek-aranyérmes osztrák Krssakovával már nem bírt, így ezúttal be kellett érnie a hetedik hellyel.


A magyar válogatott egy arany- és egy bronzéremmel, továbbá két ötödik és két hetedik hellyel zárta a kijevi viadalt, s ezzel a hatodik helyet szerezte meg az éremtáblázaton Ukrajna (6 arany, 4 ezüst, 10 bronz), Oroszország (3, 6, 9), Nagy-Britannia (2, 0, 3), Üzbegisztán (2, 0, 2) és Azerbajdzsán (1, 1, 1) mögött.

Forrás: Judoinfo

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.