Kiemelt hírek

ARANYLÁZ: Kick-box Európa-bajnokságra készülnek legjobbjaink

2008. november 19. | szerző akadmin | Kick-box

A végső szakaszba érkezett a felnőtt Light-contact, low-kick és K-1 Európa-bajnokságra készülő versenyzők felkészülése. A világ legjobbjainak számító magyar versenyzők Portóra hangolnak.

A versenyzők nyáron is több edzőtáborban vettek részt, de volt, aki itthon készült fel a megmérettetésre. A válogatott hétfőn délelőtt Frankfurt érintésével utazik ki Portugáliába, Portóba, majd onnan tovább a festői portugál városba,Guimaraes-be, az EB színhelyére.
A program szerint kedden tartják a mérlegelést, amit este fejeznek be.
Ezalatt a világbajnokság bírói karának értekezletet tartanak. Szerdán ismét bírói továbbképzés lesz, s este a WAKO-országok vezetői tanácskoznak.
Ekkorra készen lesz a sorsolás is, aminek nem kis jelentősége van.

Másnap, csütörtökön selejtezőkön vesznek részt a versenyzők csakúgy, mint pénteken. Szombaton kerül sor a küzdelmi döntők első részére, s az ünnepélyes eredményhirdetésre, vasárnap pedig a döntők második részére, s este, talán a magyarok részére is vidám búcsúbulira, a Sayonara Party-ra.

A magyar válogatott 14 light-contactos, három low-kick és nyolc K-1 szabályrendszerben induló versenyzőt delegál az Európa-bajnokságra. A csapatban a rutinos és eredményes versenyzőkön kívül újoncok is vannak.

A light-contact válogatottban a húzóemberek a rutinos, tapasztalt versenyzők, a korábbi évek világversenyeinek hősei: Krempf Réka, Marton Klára, Debreczeni Dezső, Dancsó Zoltán és társaik.

A csapat másfél hete Salgóbányán edzőtáborozik, s már a tábori felkészülés utolsó szakaszát kezdi el. Zrínyi Miklós mesteredzőt, szövetségi kapitányt az edzésnap végén faggattuk:

– A light-contact válogatott eddigi tábori munkáját hogyan lehet értékelni?

– Eddig úgy néz ki, szerencsésen túl vagyunk a kezdő ciklusokon, blokkokon. Itt még az állóképességi munka került előtérbe, de már kezdünk áttérni a gyorsasági állóképességi munka felé. Már a mai három edzés is ennek a jegyében telt el, s innentől ez lesz a fő profil.


Zrínyi Miklós Pessuth Ritával egyeztet

– Hogyan bírják a versenyzők ezt a fokozott terhelést?

– Alapvetően jól, néhány emberrel van ugyan egy kis probléma, de megoldjuk azokat.

– Nagyon sokat számít a közösség ereje, hiszen a jó közösség képes átlendíteni a holtponton lévőket. Milyen a tábori csapatszellem?

– Szerintem ezzel nincs probléma, de soha nem is volt.

– A második hétnek mi a fő feladata?

– Csak a gyorsaság fejlesztése és a megszerzett állóképesség megőrzése.

– Van e speciális magyar stílus a light-contact-ban?

– Van! A hatalmas meló, az edzésmunka. Nem véletlenül kezdjük el az alapozást már nagyon korán, a keret zöme már régóta válogatott. Amúgy sok kéztechnikával dolgozunk és jó a lábtechnikánk is. Azt sem mondhatják a mieinkre, hogy nem tudnak rúgni a harmadik menet végén…

– Milyen mezőny várható az Európa-bajnokságon?

– Nagyon kemény. A legnagyobb ellenfelek az oroszok lesznek, ez szinte biztosra vehető. Folytatódik a hagyományos orosz-magyar rivalizálás. De, akik most a csapatunkban vannak, mind éremesélyesek, s az elmúlt évek eredményei azt jelzik, hogy helyt szoktunk állni a világversenyeken. Amúgy nem akarok tippelni, az az elvem, hogy maradéktalanul végezzük el a munkát, s majd meglátjuk, az mire lesz elegendő.


A ringesek klubjaikban készültek a portugáliai Európa-bajnokságra. A legtöbb versenyzőt a K-1 szövetségi edzője, Rehák György klubja delegálta. Így kíváncsiak voltunk természetesen az Ő véleményére is.

– Hogyan sikerült a versenyzők felkészítése?

– Sajnos edzőtábor hiányában a klubjukban készültek a versenyzők.

– A legtöbb versenyzőt a Re-Gym, a Te klubod adja a ringesek közül. Hogyan edzettek a nagy megmérettetésre?






Rehák György
– A hosszú állóképességi gyakorlatokról már váltottunk a gyorsasági állóképességre, hogy a pörgős, háromszor két perces mérkőzésekre felkészüljünk, s gyakoroltuk a gyors térdrúgásokat is. Vagyis a reflex- és gyorsaság-fejlesztést helyeztem előtérbe.
Régebben probléma volt, hogy a mérkőzés elején “aludtak” a fightereink, s csak az utolsó menetre pörögtek fel. Remélem, most ezen tudunk változtatni.

– Kik lesznek a legveszélyesebb riválisok és ellenfelek?

– Úgy gondolom, hogy ezen az Európa-bajnokságon nem lesznek gyenge ellenfelek, hiszen aki Portugáliába repülőjegyet kap, az csak komoly ellenfél lehet. Mindenki veszélyes, a sorsolásban nincs könnyű ellenfél. Több nemzet lehet rivális, egyre erősebb a mezőny.

– Tippelnél az esetleges eredményességre?

– Nem tippelek, de örülnék legalább három éremnek – bármilyen színű lehet. Az is sikernek számít egy ilyen mezőnyben, ha kellő számú mérkőzést tudunk majd nyerni.

– Érdekesség, hogy most rutinosabbnak tűnnek a lányaink…

– Igen, most az ő oldalukon van a tapasztalat. Ott Évának valószínűleg ez lesz az utolsó világversenye. Mindegyik lány már érmes volt korábban. Ezek a lányok nagyon keményen dolgoznak, s bizony sokszor – megkockáztatom – keményebben, mint a fiúk, jobban odateszik magukat.

– Zatykó Zitára biztosan pályáznak majd az ellenfelek, hiszen ő a világbajnoki cím védője!

– Így van, de reméljük, hogy kevés sikerben lesz része a riválisoknak.

– Létezik e magyar sajátosság a K-1-ben?

– Nem lehet speciális stílust belevinni, de erősségünk a küzdőszellem és az ütemváltás, valamint a térdrúgások. Az általános taktika mellett az ellenféltől függő elemeket is beleviszünk a harcba. Úgy érzem, sokat fejlődött a válogatott technikai repertoárja, bár
minél több mérkőzés kellene itthon és külföldön az eredményes szerepléshez, s az érmes helyezéshez. Ez tavaly is sikerült, és remélem most is sikerülni fog.

Az Európa-bajnokságra utazó magyar kick-box válogatott névsora:

Light-contact:

Nők:
50 kg Krempf Réka (Esztergomi KBSE)
55 kg Molnár Mónika (Esztergomi KBSE)
60 kg Marton Klára (Kondor és Sragner,Controll SE, Szombathely)
65 kg Dancsecs Bojána (Castrum Dinamca SE, Körmend)
70 kg Fenyvesi Márta
+70 kg Kovács Barbara (Király Team, Csepel)

Férfiak:
57 kg Kondacs György (Békéscsabai Lakótelepi SE)
63 kg Debreczeni Dezső (Békéscsabai Lakótelepi SE)
69 kg Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE)
74 Kg Olasz Attila (Esztergomi KBSE)
79 kg Dancsó Zoltán (Kondor és Sragner,Controll SE, Szombathely)
84 kg Novák Jenő (Esztergomi KBSE)
94 kg Wappel Tibor 94 kg (Kopula-Classic SE, Szombathely)
+94 kg Smajlovics Dzevad (Beremendi Építők)

Low-kick:

Férfiak:
60 kg Kiss Gábor PTE PEAC RFC, Pécs)
70kg Batta Csaba (Békéscsabai Lakótelepi SE)
81 kg Döme Balázs(Szeged Tigers SE)

Nők:
48 kg Urbán Anett (Re-Gym)
52 kg Ott Éva (Re-Gym)
+ 70 kg Zatykó Zita (Szeged Tigers)
60 kg Birics Tamás (Re-Gym)
70 kg Oli Márk (Re-Gym)
81 kg Busai Gergely(Mega-tech)
67 kg Balogh Szabolcs (Gönczi Team)
+91 kg Zentai Máté (PTE PEAC RFC)

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.