Kiemelt hírek

Aki élvezi a küzdelmet

2010. január 18. | szerző akadmin | K1

Brunner Tihamér szerint legyen bármilyen kemény a harc a ringben, a játékosságot soha nem szabad szem elől téveszteni, ugyanis ez adja meg az ízét a küzdelemnek. A 28 éves pécsi fighter több stílusban is szép eredményeket tudhat magáénak – legközelebb február 6-án, a dunaújvárosi III. Super GP-n low-kick derbin húz kesztyűt. Ellenfele a Pitbull Team versenyzője, Tóth Tamás lesz.

Az utóbbi hónapokban két értékes bronzérmet is begyűjtött Brunner Tihamér: dobogóra állhatott a Kecskeméten megrendezett 86. ökölvívó magyar bajnokságon, de harmadik helyen zárt a villachi kick-boksz vb-n is: K-1 szabályrendszerben szerzett medált.

A pécsi harcostól nem idegen, hogy különböző stílusokban álljon rajthoz, alapelve: a változatosság gyönyörködtet!
Persze, a rutinszerzés sem utolsó szempont, de Brunnernek tulajdonképpen mindegy, milyen szakágban osztja a pofonokat, egyszerűen élvezi a küzdelmet.







A kétszeres amatőr WKA muay thai amatőr világbajnok pályafutásából másfélévet elvett a súlyos sérülések utáni lábadozás, ám azóta visszanyerte formáját: 2007-ben a WAKO-nál amatőr full-contact világbajnoki bronzérmet, 2008-ban szintén ennél a szervezetnél Európa-bajnoki harmadik helyet harcolt ki.

“Tihi” a délszláv régióban is vitézkedik: a volt jugoszláv tagköztársaságokban megrendezett küzdősport gálákon egyre másra aratja győzelmeit.

Ha kell, thai-bokszban, ha kell, K-1-ben, de ha úgy hozza a sors, ökölvívásban is vállalja a küzdelmet.
A bunyósnak nem okoz gondot a kommunikáció: anyanyelvi szinten beszél horvátul, így nemcsak saját magának szervez mérkőzéseket, de jó néhány magyar küzdősportolónak is segít, hogy kipróbálhassa magát Horvátországban, Boszniában, Szerbiában vagy Montenegróban.

– Terveimben szerepel a délszláv vonal további erősítése, kitűnő hangulatú gálákat szerveznek arrafelé. Nem ritka, hogy egy 30 ezer lakosú kisváros tíz százaléka is kilátogat a csarnokba. Az emberek szenvedélyesen buzdítják a versenyzőket. 10 éve vagyok a küzdősportokban, ki tudom használni a nyelvtudásomat s a kapcsolati tőkémet. A versenyszervezők már úgy vannak velem, Brunnernek mindegy miben meccsel, ki az ellenfél, úgy is bevállalja! – mondja nevetve a sportoló, akinek meghívása van a horvát klasszis, Mirko Filipovics elleni szpárringra is.

A 28 éves harcosnak komoly tervei vannak, szeretne még egy-két kiemelkedő eredményt letenni az asztalra.
Jelenleg a sport élvez nála elsőbbséget, bár korábbi súlyos sérülései rádöbbentették, nem tehet fel mindent egy lapra, így odafigyel a gazdasági válság ellenére is prosperáló faipari vállalkozására is.

Vannak még céljaim a minőségi sportban, úgy érzem, akad még muníció a terveim megvalósításához. Egy ideje van lehetőségem Hollandiában is tréningezni, a Bredában működő Golden Glory csapatához szoktam kimenni. Többek között itt készül(t) Stefan Leko és a K-1 legutóbbi világbajnoka, Semmy Schilt is.



Tihamér nem titkolja, hat rá a németalföldi hangulat, öt-hat éve működő csoportjának is egy-másfél órás edzéseket vezényel, minimális pihenőt tartva a maximális erővel, intenzitással végzett gyakorlatsorok között.
Ötvözi a stílusokat, nem ragaszkodik alapsportágához, a thai-bokszhoz, mindenhonnan felhasználja az általa jónak ítélt elemeket.

Figyelem az új módszereket. Egy 8-10 fős csoportnak tartok edzéseket, az a lényeg, hogy a társaság jó hangulatban végezze a melót, mert utána még a sör is jobban esik – vigyorog a rá jellemző lazasággal.
– Nem könnyű összeegyeztetni a munkát, az edzéseket és az edzésvezetést, de nagyon jó a csapat, szeretek velük lenni. Nem tartom magam edzőnek, egyszerűen nyomjuk a melót, élvezzük a tréningeket.

Brunner Tihamér azon magyar küzdősportolók közé tartozik, akik még nem ismerik a “villanyoltás” utáni keserű ébredést.
Több mint 140 mérkőzés áll mögötte, volt már padlón, de büszke rá, hogy eddig még nem tudták sem ütéssel, sem rúgással “kifektetni”. Laza stílusával képes az őrületbe kergetni ellenfeleit, nem ritka, hogy a kung-fu filmekből kölcsönvett kétkezes ütéskombinációt is bemutatja. Egy kis csibészségért nem megy a szomszédba, előszeretettel piszkálja fel riválisait, hogy aztán a dühből támadó ellenfél hibáit kihasználva, saját technikáját juttassa érvényre. Nem okoz számára problémát az idegenpálya sem, egyenesen élvezi, ha ellene szurkolnak.

A dunaújvárosi Super GP-n kemény derbi vár a kétszeres K-1 GP finalistára, low-kick stílusban üti össze kesztyűit a Pitbull-harcos Tóth Tamással.
A fiatal Tóth kitűnő kéztechnikával bír, a szlovákiai Érsekújváron január 8-án megrendezett ökölvívógálán a második menetben kiütötte a rutinos bunyóst, Kiss Zoltán Juniort.



– Tesztmeccsnek szánom a dunaújvárosi találkozót, szeretném lemérni, hol tartok a felkészülésben, hiszen márciusban fontos mérkőzés vár rám ebben a stílusban. Nem szoktam foglalkozni az ellenfeleimmel, nekik is két kezük, két lábuk, egy fejük van. Természetesen tisztelem őket, de nem készülök külön rájuk, a saját stílusomban akarok küzdeni. Jó meccsre számítok, győzni szeretnék Dunaújvárosban!



Balogh Zoltán – Xlsport

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.