Kiemelt hírek

A robotokra már a repülő rúgások sem hatnak

2016. január 21. | szerző SzlobMil | Ezzel mit kezdjünk?

Ugyan sajnos nem Remy Bonjasky repülő térdrúgásain tesztelték, de a Carnegie Mellon Egyetem és a Olasz Technológiai Intézet munkatársai kifejlesztettek egy olyan robotot, ami nem dől el még akkor sem, ha nagy ütés éri őt hátulról.

22

Úgy tűnik, hogy az emberiség azon iparkodik, hogy olyan robotokat gyártson, amelyek egy nap majd kiirtanak bennünket. Az ember alkotta gépek már minden téren egyre ügyesebbek – megtanítottuk őket arra, hogyan járjanak, fussanak, sőt arra is, hogyan kell bánni a japán szamurájkarddal.

Most a tudósok arra tanítják robotjaikat, hogy azok ne boruljanak fel akkor sem, ha hátba rúgjuk őket. Persze a robot “laboratóriumi körülmények” közepette állta meg a helyét a rúgás és lökés után (a videót ezen a linken lehet megtekinteni), ezért segédfal nélkül még nem tud talpra állni.

ki

A kutatók valamiért egy WWE-s John Cena játékfigurát tettek a robotnak ütköző nehezékre, amit nem nagyon értünk, de azért mosolyogtunk rajta egy jót. Ahogy a videón is – mosolyogjanak velünk! :)

 

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.