Kiemelt hírek

A magyar kick-box hagyományaihoz méltóan

2012. szeptember 24. | szerző akadmin | Kick-box

“A magyar mentalitás, kurázsi, ész, koncentráltság dominál. Ezt nem tudják legyőzni.” – Zrínyi Miklós szövetségi kapitány értékel.

 
A magyar utánpótlás kick-box válogatott szokáshoz szerint eredményesen szerepelt a Pozsonyban megrendezett WAKO Kick-box Junior és Kadett Világbajnokságon. A csapatvezető Zrínyi Miklós mesteredző volt, aki egyben a folyamatos harcmodor versenyzőinek teljesítményét  értékelte.

– Mennyire elégedett a light-contact és kick-light válogatott eredményével?

– Kicsit jobbat vártam. Kevesebben vagyunk, rosszabbak a lehetőségeink. Nem tudunk olyan támogatást adni az utánpótlásnak, mint kellene. Annyival lett jobb a kick-light helyzete, hogy engedték indulni a kadett 2 korosztályt is, és ott jobban szerepeltünk, ott begyűjtöttünk még négy aranyérmet.. Amúgy véleményem szerint itt elképesztően gyenge bíráskodást tapasztaltam, s nem tudtunk ellene mit tenni. Annyira eltérő eredmények, pontarányok jöttek ki, amit semmi nem magyarázhat, csak egyes bírák felkészületlensége.. Volt, ahol 12 pontos előnnyel győztünk, amíg a harmadik bíró négy ponttal az ellenfelet látta jobbnak. Na ez nehezen magyarázható!
 


– Mintha a light-contactról áttevődött volna a hangsúly a kick-lightra. Tendencia ez?

– Nagyon sokan, akik középszerű rúgástechnikával rendelkeztek,  beleerősödtek a kick-light-ba. Sokan jöttek olyanok is, akiknek a rúgótechnikája itt jobban érvényesül, itt nem kell olyan magasat rúgni. A bírók  nem egyszer engedték a szabálytalanságokat is, nem szóltak a térd és sípcsont támadásokat. Ettől függetlenül a fejlődés feltétlenül benne van a kick-light-ban. A ringesek közül elsősorban Éltető Danielát emelném ki, aki egészen egyszerűen erre a ringes szabályrendszerre  született. A többi versenyzőnk is helytállt a ringesek közül, A low-kickesek közül voltak, akik a kick-light-ból kerültek át.

– Ez lehetne a low-kick utánpótlása is?
 
– Igen, az edzői gárda egy része is most már a kick-light-ban gondolkodik, és ha itt hosszabb időt versenyeznek a versenyzők, akkor óvatosan fokozatosan átléphetnek a kick-light mezőnyébe.
 
A magyar utánpótlás válogatott legeredményesebb szakága a semi-contact (pont-fighting ) lett azegyéni versenyben megszerzett  13 arany, 3 ezüst és 10  bronzéremmel. Érthetően elégedetten elemezte a szereplést Király István, a  semi-contact válogatott szövetségi kapitánya. elégedettsége annál inkább is érthető, mert saját tanítványai, a Halker –Királyteam versenyzői 11 aranyéremmel vették ki részüket az éremtermésből. Bár kimutatás nem készült, de több. mint valószínű, hogy  klubcsapat még nem szerepelt ilyen eredményesen hivatalos Európa- vagy Világbajnokságon,., ami egyben egy óriási szakmai elismerést jelent Király István mesternek.
 

– Az olasz és a magyar semi-contact válogatott végzett az érem táblázat első helyén. Miben különbözik ez a két válogatott a többitől?

– A 2. hely az relatív, mert egyaránt 13 aranyat szereztünk, s az olaszok sokkal több versenyzőt indítottak, mint mi. Ráadásul náluk 680 klub van regisztrálva, ahol semi-contacttal foglalkoznak, szemben a mi huszonkilencünkkel.

– Miben vagyunk mások, mint a többiek?
 

– Az olaszok 15 éve feküdtek rá a semi-contactra, s ők voltak a világelsők. 2005 óta viszont mi vezetünk, visszük a legtöbb felnőtt, junior, s többi aranyérmet. Az olaszok sikere az , hogy nagyon sok versenyzőből tudnak válogatni, tizenöt-húsz régiós központból jönnek össze, regionális válogatottjaik vannak, tudatosan építkeznek. A létszám, a rákészültség és legalább negyven jól képzett szakember, nagy számú edzői gárda. Még csoda, hogy tudjuk a versenyt állni velük. Hosszú idő után ez az első év, hogy az olaszok a szerzett aranyérmek számában utol tudtak minket érni. Volt két-három olyan mérkőzés, ahol szerintem bírói hibák miatt ne jutottunk döntőbe, s akkor… Mindegy, ez a két nemzet határozta meg és fogja a jövőben is meghatározni a verseny jellegét.
 
Ettől függetlenül meg kellett szenvednie mind a két válogatottnak a győzelmekért. Nekünk olyan jól sikerült a felkészülés, hogy sok döntő technikai K.O.-val ért véget, annak ellenére, hogy a német, angol, ír, török, és a többi ország versenyzői gárdája is egyre jobban jön fel.

A magyar mentalítás, kurázsi, ész, koncentráltság dominál. Nekem a motiváltság, a pszichikum, a mentális erő  amúgy is döntő tényező. Ezt nem tudják legyőzni. Résztulajdonságokban vannak nálunk jobbak, de összességében legtöbbször nincsenek.  A magyar virtus sokat számít, ez nem csak nálunk a kick-box-ban, hanem az olimpián a magyar szereplésnél is meglátszott.
 

 
Eredmények:
 
Low-kick junior 2
Férfi
71 kg.
Világbajnok: Emil Mosumzade (Azerbajdzsán)
2.Gregory Gans (Dél-Afrikai Köztársaság)
3.Gózon Ádám (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Devid Kajevics (Montenegro)
 
56 kg.
Világbajnok: Napisat Koszitanova (Oroszország)
2.Ébelle Fruzsina (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edző: Zrínyi Miklós
3.Marija Matanovics (Bosznia-Hercegovina)
3.Harisa Mudrov (Bosznia-Hercegovina)
 
+ 60 kg.
Világbajnok: Dragana Sretenovics (Szerbia)
2.Viktoria Toskina (Oroszország)
3.Jorcsák Dorina (Magyarország, PTE PEAC RFC) Edző: Jorcsák József, Horváth László
3.Beatriz Pereira (Portugália)
 
K-1 szabályrendszer
60 kg.
Világbajnok:Ahmed Ovarov (oroszország)
5.Horváth Benjámin (Magyarország, Re-Gym )


75 kg.
Világbajnok:Gabrielle Casella (Olaszország)
2.Bakacs Dezső (Magyarország, PTE PEAC RFC) Edző: Jorcsák József, Horváth László

3.Igor Bzowka (Lengyelország)
3.Slavcso Pavlov (Bulgária)
 
86 kg.
Világbajnok:Dricus Du Plessis (Dél-Afrikei Köztársaság)
2.Gyemengyi Ákos (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Hricsovinyi Károly


+ 91 kg.
Világbajnok:Michal Blawdziewicz (Lengyelország)
2.Alexander Sluncsenko (Oroszország)
3.Tuboly Norbert (Magyarország, Sankudo SE Kecskemét) Edző: Beke Béla
3.Henagyi Varaksa (Beloruszia)
 
Nők 65 kg.
Világbajnok:Éltető Daniela (Magyarország, Re-Gym) Edző: Égető Péter, Gönczi János

2.Krisztina Filatova (Oroszország)
3.Diana Karatyeva (Oroszország)
 
Semi-contact Kadett 1 korosztály
Fiúk:
28 kg.
Világbajnok:Bozók Szabolcs (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Nathan Tait (Írország)
3.Karácsonyi Dávid (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
3.Jamie Berrow (Nagy-Britannia)
32 kg.
Világbajnok: Carmelo Dali (Olaszország)
2.Luca Persichini (Olaszország)
3.Flack Márk (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László, Debreczeni Dezső
3.Adam Condon (Írország)
 
37 kg.
Világbajnok:Daniel Georgiev (Bulgária)
2.Grigorij Langavij (Oroszország)
3.Fésü Lajos (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
7.Nagy Zalán (Magyarország, Halker – KirályTeam)
42 kg.
Világbajnok:Szentpéteri Bence (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Debreczeni Dezső
2.Luka Hensey (Írország)
3.Mihail Ernandes (Bulgária)
3.Lukas Svrcek (csehország)
 
47 kg.
Világbajnok:Korpádi Tamás (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Michael Avetisian (Írország)
3.Patrik Sulek (Szlovénia)
3.Raphael Schranzer (Ausztria)
 
 
lányok
42.kg.
Világbajnok:Laurincz Boglárka (Magyarország, Újkígyósi kick-box SE) Edző: Debreczeni Dezső
2.Kim Seifert (Németország)
3.Vasilena Vasileva (Bulgária)
3.Nicole Gualeni (Olaszország)
 
47 kg.
Világbajnok:Karina Nikitina (Írország)
5.Török Dóra (Magyarország, Újkígyósi kick-box SE)
+47 kg.
Világbajnok: Gál Vivien (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Caterina Primativo (Olaszország)
3.Molnár Anna (Magyarország,4Fight SE) Edző: Béres János
3.Giulia Penzo (Olaszország)
 
Kadett 2 fiúk:
42.Kg.
Világbajnok:Veres Roland (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Thomas Fletcher (Nagy-Britannia)
3.Dejan Kociper (Szlovénia)
3.Dimitar Djakov (Bulgária)
 
47 kg.
Világbajnok:Gaetano Cuce (Olasrország)
7.Sallay Gábor (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE)


52 kg.
Világbajnok:De Reece Williams (Nagy-Britannia)
2.Bálint Zoltán (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Debreczeni Dezső
3.Nicola Albanese (Olaszország)
3.Borislav Radulov (Bulgária)
 
57 kg.
Világbajnok:Thomas Evans (Nagy-Britannai)
2.GabrielelLanzilao (Olaszország)
3.Rohonczi Jenő (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
3.Ivan Pirovarov (Oroszország)
 
63 kg.
Világbajnok:Petar Spasenics (Bulgária)
5.Mészáros Dominik (Magyarország, Bp.Árpád DSE )


69 kg.
Világbajnok:Erdei Brúnó (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Szvetoszlav Licsov (Bulgária)
3.David Farrel (Írország)
3.Michele Padoan (Olaszország)
 
+69 kg.
Világbajnok:Ricardo Albanese (Olaszország)
7.Spáth Zoltán (Magyarország, Bp.Árpád DSE )


Kadett 2 semi-contact lányok:
42 kg.
Világbajnok:Török Szonja (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Lencsés Dorina (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
3.Anna Boscolo Berto (Olaszország)
3.Rebecca Kelch (Írország)
 
50 kg.
Világbajnok:Murvai Lívia (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Giulia Baffeli (Olaszország)
3.Alexandra Dimitrova (Bulgária)
3.Marina Csernyenko (Oroszország)
 
55 kg.
Világbajnok:Carmela Abbate (Olaszország)
2.Nicole Bannon (Írország)
3.Gremen Petra (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
3.Szabó Dorina (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István

60 kg.
Világbajnok:Domenica Angelino (Olaszország)
7.Elszasszer Kitti (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)


65 kg.
Világbajnok:Van Den Brande Joyce (Belgium)
2.Stevie Snadden (Nagy-Britannia)
3.Bálint Edit (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Debreczeni Dezső
3.Altea Cadenazzi Olaszország)
 
+65 kg.
Világbajnok:Chantelle Reid (Nagy-Brittannia)
2.Csonka Zsófia (Magyarország, Combat „D” Szeged) Edző:Varga Zsolt, Almási Bence
3.Megan Evans (Nagy-Britannia)
3.Katy Dal Pont  (Olaszország)
 
Junior férfi
57 kg.
Világbajnok:Davide Colla (Olaszország)
2.Maxim Fagyejev (Oroszország)
3.Kiss Roland (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
3.Salvatore Diego Tornatore (Olaszország)
 
63 kg.
Világbajnok:Jakus Gábor (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Rock Gregorics (Szlovénia)
3.Adam Blauhorn (Horvátország)
3.Kjnar Zalibajev (Oroszország)
 
79 kg.
Világbajnok:Edoardo Esposito (Olaszország)
7.Szilágyi Sándor (Magyarország, Halker – KirályTeam


94 kg.
Világbajnok:Murvai Márton (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Sztyepan Trofimov (Oroszország)
3.Ali Burak Ongen (Törökország)
3.Szergej Bondarovics (Oroszország)
 
Nők
70 kg.
Világbajnok :Sándor Cintia (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Aisling McDermott (Írország)
3.Nikolina Catlak (Horvátország)
3.Laura Marchesan (Olaszország)
 
 
Semi-contact csapatvilágbajnokság:
Kadett 1 korosztály:
Világbajnok: Magyarország I.,:Bozók Szabolcs, Korpádi Tamás, Nagy Zalán,  Gál Vivien (Király team Csepel) Szász Kristóf  (Kondorosi KBSE) Edző: Király István, Litauszki László
2.Írország
Kadett 2 korosztály:
Világbajnok: Olaszország
..
3.Magyarország  : Veres Roland, Rohonczi Jenő, Erdei Brúnó, Szabó Dorina  (Király Team Csepel), Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Király István, Debreczeni Dezső


LIGHT-CONTACT
Kadett 2 korosztály
42 kg.
Világbajnok:Eogan Stephenson (Írország)
8.Engelbrecht Ádám (Magyarország, Esztergomi KBSE )


57 kg.
Világbajnok :Artur Kaszjanov (Oroszország)
2.Valerij Jakovlev (Ukrajna)
3.Hegyesi Dániel (Magyarország, Esztergomi KBSE) Edző:Olasz Attila
3.Antonio Furloni (Olaszország)
 
69 kg.
Világbajnok :Stefan Juszdenszkij (Oroszország)
2.Genagyíj Sztorajevszkij (oroszország)
3.Bárdosi Sándor (Magyarország, Kondor & Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
3.Edward Heid (Németország)
 
Leány
46 kg.
Világbajnok : Petra Loncsar (Horvátország)
7.Farkas Julianna (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)


55 kg.
Világbajnok :Carmela Abbate (Olaszország)
7.Gremen Petra (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE)


60 kg.
Világbajnok :Elszasszer Kitti (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
2.Nicole Moss (Nagy-Britannia)
3.Magdalena Holtzinger (Ausztria)
3.Nikole Marangoni (Olaszország)
 
+65 kg.
Világbajnok :Chantelle Reid (nagy-Britannia)
5.Boros Petra (Magyarország,Lajo-S-port Team )


Junior féfi
57 kg.
Világbajnok :Alexander Lebegyer (Oroszország)
2.Aron OConner (Írország)
3.Ryzmayer Norbert (Magyarország  )
3.Aliser Ahmedov (Tadzsikisztán)
 
84 kg.
Világbajnok :Muftohiddini Narzulo (Tadzsikisztán)
2.Nuri Cinar (Törökország)
3.Vass Dávid (Magyarország, Combat „D” Szeged ) Edző: Tóthné Majláth Klára
3.Mark Brecht (Németország)
 
94 kg.
Világbajnok :Marko Filipovics (Horvátország)
2.Farkas Ádám (Magyarország, Kondor és Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
3.Ivan Blascsuk (Olaszországí)
3.Tomasz Koniarski (Lengyelország)
 
Nők:
55 kg.
Világbajnok :Lily De La Cour (Íroszág)
2.Makó Evelyn (Magyarország, Makó BUDO SE) Edző: Makó János
3.Diana Tanusaj (Horvátország)
3.Lenka Pilarcsikova (Szlovákia)
 
60 kg.
Világbajnok :Paulina Jarzmik (Lengyelország)
2.Monica Floridia (Olaszország)
3.Kendal Beltran (USA)
3.Olajos Enikő (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin istván
8.Scheirich Réka (Magyarország, Zoltek SE )


70 kg.
Világbajnok :Kádas Adrienn (Magyarország, Halker – KirályTeam) Edző:Király István
2.Iva Forkapa (Horvátország)
3.Tina Poletan (Bosznia-hercegovina)
3.Agneszka Osial (lengyelország)
 
+70 kg.
Világbajnok :Ela Filipovics (Horvátország)
2.Anasztazia Kirej (oroszország)
3.Kelemen Gabriella (Magyarország, Black & Gold Angel Veresegyház S.E ) Edző: Papp Attila


KICK-LIGHT
57 kg.
Világbajnok :Aliser Achmedov (Tadzsikisztán)
2.Samil Guszejnov (Oroszország)
3.Vetor Attila (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
3.Serzod Kamedov (Tadzsikisztán)
6.Rizmayer Norbert (Magyarország,Esztergomi KBSE)


63 kg.
Világbajnok :Valentin Chirea (Románia)
2.Elszasszer Dávid (Magyarország, Szigetszentmiklós-Tököl SE) Edző: Gnyálin István
3.Alessaandro Gober (Olaszország)
3.Kevin Carlessi (Olaszország)
 
74 kg.
Világbajnok :Juszup Muszajev (Oroszország)
6.Pintér Bálint (Magyarország, Kondor és Controll SE, Szombathely )


79 kg.
Világbajnok : Andó László (Magyarország, Békéscsabai Lakótelepi SE) Edző: Gregor László
2.Costea Andrej Florin (Románia)
3.Gabriele Biondi (Olaszország)
3.Ngamira Kopa (Újzéland)
 
+94 kg.
Világbajnok : Farkas Ádám (Magyarország, Kondor és Controll SE, Szombathely) Edző: Dancsó Zoltán
2.Stefan Hovda (Ukrajna)
 
Nők:
50 kg.
Világbajnok :Lenka Pilarikova (Szlovákia)
2.Elena Chiarra Ferrarotto (Olaszország)
3.Makó Evelyn (Magyarország, Makó BUDO SE) Edző: Makó János
3.Lenka Pilarikova (Szlovákia)
 
+ 70 kg.
Világbajnok :Joanna Pawlowska (Lengyelország)
2.Kelemen Gabriella  (Magyarország, Black & Gold Angel Veresegyház S.E ) Edző: Papp Attila
Az éremtáblázat helyezései:
Semi-contact:
1.Olaszország
2.Magyarország
3.Nagy-Britannia
 
Light-contact:
1.Horvátország
2.Oroszország
3.Nagy-Britannia
6.Magyarország


Kick-light
1.Olaszország
2.oroszország
3.Magyarország


K-1
1.Oroszország
2.Magyarország
3.Lengyelország
Low-kick
1.Oroszország
2.Szerbia
3.Portugália
11.Magyarország


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.