Kiemelt hírek

A Kolonics György Alapítvány felajánlása az árvízkárosultakért

2010. június 20. | szerző akadmin |

Az egykori olimpiai, világ- és Európabajnok kenus emlékét ápoló Kolonics György Alapítvány az árvízkárosult
gyerekeknek segít.

Az alapítvány célkitűzései között szerepel, többek között bizonyos emberi értékek, úgymint tisztesség, alázat, a célba vetett hit, kitartás, valamint a természet tiszteletének és szeretetének erősítése.



Ennek szellemében az Alapítvány nevében Angyal Zoltán elnök és Kozmann György, az egykori párostárs az alábbi felajánlást tette:

Átérezve az árvíz sújtotta ezrek rendkívül nehéz helyzetét, húsz rászoruló gyereket térítés nélkül látnak vendégül Fadd-Domboriban a június 27. és július 4. közötti egyhetes, vasárnaptól vasárnapig tartó sporttáborban.

A 39 ezer forint/fős költséget részben a Kolonics György Alapítvány, részben a sokszoros kenus világbajnokok, Kozmann György és Csabai Edvin által vezetett, a sporttábort szervező Starline Tehetséggondozó és Sportrendezvény-szervező Iroda vállalja át.

A kezdeményezéshez csatlakozott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Ódor Ferenc is, az ő közbenjárásának köszönhetően az árvíz sújtotta területek hozzáértő szakemberei végzik a Fadd-Domboriban táborozó gyerekek felelősségteljes kiválasztását.

A fadd-dombori sporttáborozás során – június 27-től augusztus 22-ig, heti turnusokban – a vízisportok (kajak-kenu, kajakpóló, sárkányhajó) mellett különféle labdajátékokkal (kézi-, kosár-, röplabda, labdarúgás), küzdősportokkal (judo, karate) ismerkedhetnek meg a gyerekek szakképzett edzők irányításával, a különféle sportágak sztárjainak (Lipcsei Péter, Szilágyi Áron, Vajda Attila, Hadfi Dániel, Benedek Dalma, Kovács Ágnes, Gyenesei Leila, stb.) aktív és vonzó közreműködésével.

www.kolonicsgyorgy.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.