Kiemelt hírek

A kiesés szélén Káté, Klasz és Harcsa B1-csapata

2010. november 1. | szerző akadmin | Ökölvívás

Hatalmas közönségsikerrel mutatkozott be a BoxingONE Championship – amatőr ökölvívó csapatbajnokság a romániai Temesváron, hiszen több mint 4000 bokszrajongó látta a helyszínen a Silva Lazar BC – Spartak Komarno összecsapást.

  
Az aradi csapat helyszínválasztása telitalálat volt, ugyanis ilyen sokan még egy B1 mérkőzést sem láttak élőben a liga megalakulása óta. Temesvárra azért esett Silva Lázár választása, mert csapatuk jó részét a városból származó, vagy még mindig ott élő ökölvívók alkotják.
 
57 kg-ban Andreiana Razvan a szolnoki Nagy Krisztiánnal csapott össze, amely csata döntetlenre végződött, noha a magyar fiú nagyon jól kezdett, és csak a rutintalanságának köszönhetően nem sikerült a maga javára billentenie a mérkőzést. Kicsit határozottabb ökölvívással megszerezhette volna a győzelmet. (1:1) 60 kg-ban Martosian Varujan Dragos Marin ellen, amely küzdelmet egyértelműen a román bokszoló nyerte. (3:1) 69 kg-ban Klasz Árpád a korábbi korosztályos világbajnok Biea Flavius-szal csapott össze. Az első, révkomáromi találkozójukon Klasz kis különbséggel nyert, de a temesvári ringben úgy tűnt, hogy a jó formában lévő magyar fiú ez alkalommal észlelhetőbb fölényben bokszolt. A nap mérkőzésén ennek ellenére döntetlen született. (4:2) Tegyük gyorsan hozzá, hogy a csarnokban felállított „süppedős” padlójú szorító nem Klasz lábmunkájának kedvezett. Érdemes lesz a SportKlub összefoglalóját megnézni.

 

 
64 kg-ban a világklasszis Káté Gyula a lendületben lévő George Popescu-val csapott össze. A magyar válogatott csapatkapitányán látszott, hogy az elmúlt időben sok meccsen vett részt, s ezért folyamatosan tartania kellett a súlyát, így önmagához képest kissé enerváltnak tűnt, nem bokszolt jól. A semleges pontozói kar (benne három magyarországi szakemberrel) a román ökölvívót jelölték meg győztesnek, ám ezt a meccset is érdemes lesz elemezgetni a televíziós összefoglaló segítségével. (6:2) 75 kg-ban Harcsa Norbert kapott lehetőséget a Spartak színeiben, akinek nem okozott gondot Rosu Catalin legyőzése. A román fiúnak jól jött, hogy sérülés miatt leléptették a második körben. (6:4) 81 kg-ban a román bajnok Cristofer Alaexandru határozottan bokszolt Jan Onda ellen, egyszer számolni is kellet a szlovák fiúra így sima hazai győzelem született (8:4). 91 kg-ban Balogh Sándor és Gánánáu Petrisor küzdelméből szintén a románok jöttek ki jobban, és mivel nagyon nagy különbség volt a két bunyós között, már az első menetben feladással végződött a nehézsúlyúak találkozója. (10:4)
 
Ezzel a sikerrel a Silva Lazar BC Arad bebiztosította a továbbjutását az elődöntőbe, míg a Spartak Komarno lényegében kiesett, bár tegyük hozzá, hogy matematikai esély még mindig van a helycserére. Ehhez az kell, hogy a Spartak Komarno az utolsó mérkőzésén, november 26-án, legalább 12:2 arányban legyőzze a csoportgyőzelemre esélyes győri Gladiátort.
 
A csoport pillanatnyi állása
1. Silva Lazar Arad (6) 20 pont
2. Rybnik Boxing (5) 16 pont
3. Spartak Komárno (5) 15 pont
4. Győri Gladiator (4) 14 pont
 
Még lejátszásra kerülő mérkőzések
Győr-Rybnik (nov. 12.)
Komarno-Győr (nov. 26.)
 
 
A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg. A pénteki mérkőzésről a B1 televíziós partnere, a SportKlub Televízió sugároz majd összefoglalót. A bokszműsor minden szerdán 23 órától látható a csatornán.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.