Kiemelt hírek

A kick-box világ ismét Szegeden randevúzik

2013. május 15. | szerző akadmin | Kick-box

Péntektől vasárnapig – zsinórban immár nyolcadik alkalommal – ismét megrendezik Szegeden a Kick-Box Világkupát.
Nyolcadszor nyerte el kick-box világkupa rendezési jogát Szeged; a hétvégi megmérettetésre három kontinens – Európa, Afrika, Ázsia – várhatóan 25 országának közel ezer versenyzője érkezik. A rendezvény a sportág nemzetközi szervezete, a WAKO legnagyobb szabású hazai versenye, melyet eddig tizennyolc alkalommal rendeztek meg.

A külföldiek mellett – a hagyományoknak megfelelően – elindul a teljes hazai élvonal is, kiegészülve más hasonló hazai küzdőirányzatok – muay thai, taekwondo, kung-fu – sportolóival is. A viadal komoly mezőnye segít a résztvevőknek elhelyezni magukat a világ versenyzői között, míg a második vonalban lévő bíróknak lehetőséget biztosít a nemzetközi munkára.A világkupán a tatamis (semi-contact, light-contact, kick-light) és a ringes (full-contact, low-kick, K-1) stílusok gyerek, kadet I, kadet II, junior és felnőtt férfi valamint nő versenyzői mérettetik meg magukat. Négy tatamin és két ringben már pénteken is több száz mérkőzést rendeznek, de az első nap még a kicsikről szól. A hétvégén a felnőtt light-contact- és semi-contact jut majd főszerephez (ezekben a szabályrendszerekben csak a kontrollált, félerővel bevitt ütések és rúgások megengedettek).

A WAKO Világkupát a sportág legnagyobb amatőr versenyei között tartják számon. A mezőny bombaerős, a sportág legjobbjainak számító oroszok és beloruszok például 70-80 fős, világklasszisokat felvonultató csapattal érkeznek a Tisza partjára.

A viadal komoly téttel bír, a magyar versenyzők számára pontgyűjtő és kvalifikációs verseny, a legjobbak a magyar válogatott tagjaiként világversenyen bizonyíthatnak. A világ élmezőnyébe tartozó, a elmúlt időszakban is sikert sikerre halmozó magyar kickboxerektől érmeket, elsősorban aranyakat várunk. Válogatott versenyzőink tavaly 270 érmet szereztek a szegedi világkupán, melyből 96 arany medál volt.


Versenyinformációk: 

A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség, Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged
Helyszín: Szeged, Városi Sportcsarnok
Cím: Szeged, Temesvári krt. 33.
Időpont: 2013. május 16-19.
Mérlegelés időpont: 2013. május 16., 14.00-21.00h
Mérlegelés helyszín: Szeged, Városi Sportcsarnok
A program pénteken és szombaton 9 órától este 20 óráig, vasárnap 18 óráig tart, minden nap végén lesznek díjkiosztók is. Az egész eseményre díjmentes a belépés, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
További info: www.worldcupszeged.hu

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.