Kiemelt hírek

A K-1 válogatott is útra kél

2013. szeptember 26. | szerző akadmin | K1

Még alig érkezett vissza a magyar kick-box utánpótlás válogatott Lengyelországból, a korosztályos Európa-bajnokságról, máris újabb nagy megmérettetés előtt áll a magyar kick-box sport.

 

Szeptember 28-tól október 6-ig Brazíliában, a Sao Paolo melletti elegáns fürdőhelyen, Guaruján rendezik meg a WAKO low-kick és K-1 szabályrendszerű felnőtt világbajnokságát. Először rendeznek ilyen formátumú nagy eseményt Dél-Amerikában, így érthetően nagy előkészület előzi meg az eseményt. A szervező munkát az  egykori remek nehézsúlyú profi világbajnok, Paolo Zorello, a brazil szövetség mostani elnöke koordinálja.

Mivel a VB elég nagy költségeket jelent az európai versenyzőknek, így érthető, hogy a legtöbb ország  csak az abszolút éremesélyes versenyzőit nevezte be. Így is négyszáznál több versenyzőt jeleztek, s köztük találjuk a három magyar résztvevőt, mind a három K-1 szabályrendszerben indul. 
60 kg-ban Habash Antoine (Re-Gym), a legutóbbi világbajnokság ezüstérmese lép ringbe, Ő egyben a súlycsoport profi világbajnoka is!

71 kg-ban a rendkívül keményen készülő, full-contact EB bronzérmes Laszák Zoltán (Szigetszentmiklós-Tököl SE) próbál érmet szerezni.


81 kg-ban a profi Európa-bajnok Szabó László (Békéscsabai Lakótelepi SE) küzd meg riválisaival.


Mindhárom fiúban benne van az éremszerzés esélye, tehetségük és szorgalmuk vitathatatlan. A csapatot Rehák György vezető-edző és Vojvoda György versenybíró kíséri majd.


Rehák György szövetségi edző így nyilatkozott indulás előtt:
– Hogyan készült fel ez a három versenyző?

– Úgy gondolom, hogy ugyan hosszabban edzőtáborozni nem tudtunk, de Habash Antione-val és Laszák Zoltánnal egy hetes tábort csináltunk. Szabó Laci a TEK versenyen nyert, ott láttam, s edzőjének, Hricsovinyi Károlynak elmondtam, miben kellene még javítani.
– Milyen erősségű a mezőny?
– Mindenki csak a legjobbakat hozza ki Brazíliába, lehet, hogy nem 32-es táblákról indulnak majd, de akiket kivisznek, az mind kiváló versenyző. Az amerikai kontinensről szintén a legjobbakat indítják majd, világszínvonalú mezőny várható.
– Számszerűleg tippelne valamilyen eredményre?
– Szerintem mind a három srácunk éremesélyes. Megbízom bennük. Úgy gondolom mindhárom versenyzőnk szerezhet érmet. Jó formában vannak, nagyon jól használják nem csak az erejüket, hanem az eszüket is. Kombinatívak, ha kell, tudnak változtatni a harcmodorukon is, ami nagyon-nagyon fontos lehet. Nagyon sajnálom, hogy most csak egy ilyen kis csapattal tudunk kimenni, hiszen sok jó ringes versenyzőnk van, akik éremesélyesek lehetnének, de most erre volt lehetőségünk!
A program egyébként változatos. Szeptember 28-án és 29-én kerül sor a hivatalos mérlegelésre.
30-án technikai értekezlet, sorsolás, bírói konferencia lesz.
Október 1-én, 2-án és 3-án egész nap folynak majd a selejtezők.
Október 4-én tartják a hivatalos megnyitó ceremóniát, ami várhatóan „brazilosan” látványos lesz majd. Utána tervezik a döntők első részét, a két szabályrendszerben, 26 súlycsoportban. Aznap este lesz a hivatalos Sayonara Party, a (búcsú buli) is. 12 párnak, 24 versenyzőnek viszont nem, ők ugyanis másnap, október 5-én Sao Polo-ba utaznak, este ugyanis televíziós közvetítés keretében küzdik le a 12 döntőt, s zárják hivatalosan a világbajnokságot!

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.