Kiemelt hírek

A Juhász Ferenc emlékversenyre készülnek a kempósok

2007. január 17. | szerző akadmin | Kempo

Már ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Kempo Szövetség nyílt nemzetközi bajnokságát. Részletek alant.

“A tavalyi verseny után Szövetségünk úgy döntött, hogy az idei évtől ezen a versenyen 10 éves kortól a haladó versenyzők (zöld övtől) vehetnek részt. Ez minden mester és edző számára azt jelentse, hogy nem lesz citrom, narancs (azaz kezdő kategóriás) technikai besorolás.  A küzdelmi számainknál eddig sem különböztettünk meg kezdő és haladó kategóriát, ami hiba volt, így ez most orvosolódik. Természetesen az év során rendezünk olyan bajnokságot, ahol majd az utánpótlás bizonyíthatja felkészültségét. Visszatérve, stílusok, ahol nincsenek fokozati megkülönböztetések, ott az edző dönti el, indítja, vagy sem versenyzőjét.” – írja közleményében a Magyar Kempo Szövetség.


Juhász Ferenc emlékverseny – részletek

Fővédnök: Lacza Ádám, a Magyar Kempo Szövetség elnöke,
a Shield Security Igazgatója
Fő támogatók: SCHILD SECURITY, TOP COP SECURITY, MTTOSZ, Mc DONALDS,
Főbíró: Móger Lajos 1. dan

Verseny helye:
Spartacus Sportcsarnok
Budapest, X. ker., Köér u.

Verseny ideje:
2007. 01. 27-28.
Beérkezés, nevezés: 08:00- 09:00 óráig
Kezdés: 10 óra

Belépőjegy:
Gyermekjegy 500 Ft, Felnőtt jegy 800 Ft

Versenyszámok, kategóriák
2007. 01. 27. szombat

Gyermek-Junior II. korcsoport
Versenyszám : korcsoport : csoport:

Kata: 10-12, 13-15 évig; 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu

Szinkron kata (3 fő): 10-12, 13-15 évig; 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu

Fegyveres kata:10-12, 13-15 évig; 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu

Önvédelem: 10-12, 13-15 évig; 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu

Küzdelmek : korcsoport : súlycsoport:
Chikara Kurabe “C” 10-11 év-40, 45, 50, + 50kg
12-13 év-45, 50, 55, 60, + 60kg
14-15 év-50, 55, 60, 65, + 65kg

Light contact 10-11 év-40, 45, 50, + 50kg
12-13 év-45, 50, 55, 60, + 60kg
14-15 év-50, 55, 60, 65, + 65 g

2007. 01. 28. vasárnap
Junior I.- Felnőtt – Senior

Versenyszám : korcsoport : csoport:

Kata: 16-17, 18-34, +35 fölött 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu, Danosok
Szinkron kata: 16-17, 18-34, +35 fölött 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu, Danosok Fegyveres kata: 16-17, 18-34, +35 fölött 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu, Danosok
Önvédelem: 16-17, 18-34, +35 fölött 6-5-4. Kyu, 3-2-1 Kyu, Danosok

Küzdelmek : korcsoport : súlycsoport:
Light contact: 16-17, 18-34, +35 fölött-57, 63, 69, 76, 84, 93 kg+93kg
Chikara Kurabe “C”B”: 16-17, 18 fölött-57, 63, 69, 76, 84, 93kg +93kg
Full contact: 16-17, 18 fölött-57, 63, 69, 76, 84, 93 kg +93kg
Knockdown: 16-17, 18-34, +35 fölött-57, 63, 69, 76, 84, 93kg +93kg

Versenyszám ismertető


Kata: A stílusnak megfelelő formagyakorlat.
Szinkron Kata: 3 személy által végrehajtott, egyszerre kivitelezett formagyakorlat
Fegyveres kata: Bármilyen keleti fegyverrel, vagy olyan eszközzel, ami fegyverként használható (pl. esernyő, székstb.).

Önvédelem: Utcai szituációknak megfelelő támadások megoldása
6 támadás: 1 ütésnek, 1 rúgásnak, 1 eszközös támadásnak és 1 fogásnak, 2 szabadon választottnak kötelezően szerepelni kell.

Küzdelem: Chikara Kurabe “C”
/gyermek/,3×1 perc
1. menet ütés, rúgás
2. menet csak dobás
3. menet csak földharc

Junior,:3×2 perc Chikara Kurabe “C”
Felnőtt /csak!/:3×2 perc Chikara Kurabe “B”

A két szabályrendszer közötti különbség az ütő- rúgó technikák erejében van. A “C”-nél csak félerejű támadások, míg a “B”-nél a láb és test KO engedélyezett.


Az első menet ütés, rúgás; támadható felületek a láb, test, fej.
Második menet dobás; fogásból támadható felületek ütéssel, rúgással a láb és a test.
Harmadik menet földharc; támadható felületek ütéssel, rúgással a láb és a test.

Light contact küzdelem:
Kick-boksz küzdelem combrúgással. A fej és láb KO tilos!
Menetidő: 1×2 perc, döntő 2×2 perc

Full contact:
Teljes erejű küzdelem. 2x2perc.
További információ a szabályzatról a www.hungariankempo.hu


Comments

comments

A hozzászólás letiltva.