Míg a mai modern nyugati kultúrában ritkán hajtjuk meg a fejünket valaki/valami előtt, addig a japánok háromféle meghajlást is ismernek (álló helyzetben). Sokan azért hajolnak nagyon mélyre, mert nem tudják, hogy van ennek kevésbé extrémebb formája is.
Azt még a laikusok is észrevehették, hogy a japánok nem mindig hajolnak ugyanolyan mélyre, de sokan azt hiszik, hogy ez csak véletlen. De nem az – direkt csinálják, bizonyos helyzetektől függően.
1 A mély meghajlás (45 fokos dőlésszög körül, sai-keirei)
Ezt a fajta meghajlást a japánok akkor alkalmazzák, amikor olyan emberrel találkoznak, aki
náluk. Üzletkötés esetén, illetve akkor is alkalmazzák, amikor bocsánatot kérnek.
2 Az “arany középút”, vagyis a közepes meghajlás (30 fokos dőlésszög, keirei)
Ez sokkal gyakrabb a japánoknál, mint az előző verzió: szinte nem telik el nap, hogy ne használnák. A mozdulat teljesen automatizált, állítólag észre sem veszik már. Ugyanazt jelenti, mint a “köszönöm” magyarul.
Japánban ezt használjuk, ha eltévedtünk, és megkérdezünk valakit, hogy merre menjünk tovább, de akkor is, ha felkínálunk valakinek valamit.
3 A könnyed meghajlás (15 fokos szög, eshaku)
Máshogy hajolnak meg a nők és a férfiak
Ezt a japán barátok használják a legtöbbet egymás közt, szintén naponta, elég sok szituációban, de kisebb jelentőségű dolgoknál. A nyugati ember is ugyanezt csinálja, csak mi a fejünkkel szoktunk bólintani.
4 Meghajlás a harcművészetekben
A meghajlás a harcművészetek szerves része. Edzések, sparringok, versenyek elején és végén, a dojóba (edzőterem) való belépéskor és kilépéskor használják.
Többféle “harcművészeti meghajlás” létezik a kar- és a kéztartás tekintetében. A karatésok például maguk mellett tartják a karjaikat, miközben meghajolnak, míg mások maguk elé teszik a kezüket, mintha imádkoznának.
A meghajlás – többek között – azt is jelentheti, hogy valaki intenzív edzésre vágyik, így azért óvatosan bánjunk vele a dojóban!
Brandon Hetzler, 7. danos Jugoshin Ryu Jujutsu mester írása alapján.
