Kiemelt hírek

A German Openen küzdenek taekwondósaink

2013. március 7. | szerző akadmin | Taekwon do

Európa egyik legnagyobb versenye vár a mieinkre az előttünk álló hétvégén.

 

A világ minden pontjáról érkeznek a német nyílt bajnokságra versenyzők, hogy a vb-hez és az U21-es Eb-hez szükséges minél előkelőbb világranglista-helyezéshez pontokat szerezzenek. Tóth Balázs, a sérüléssel bajlódó válogatott taekwondós és egyben edző szerint mérföldkőhöz érkezett a csapat. Most lehet ugyanis dobogós helyekkel jelezni, igenis számolni kell versenyzőinkkel az idei világversenyeken, és a két év múlva induló olimpiai kvalifikációs sorozaton.
A vezetés akkor lenne elégedett, ha mindenki éremmel térne haza, a világbajnokság és a korosztályos kontinenstorna előtt „be kell jelentkezni” egy igazán színvonalas versenyen is. Hamburgban egy újnak számító, koreai elektronikus rendszerrel is meg kell barátkoznia az indulóknak. Ezt az iráni világranglista versenyen már használták, és a tapasztalatok azt mutatják, a klasszikus taekwondo nyer teret ezzel. Nehezebb pontot szerezni, a ”simogatás” már kevés lesz.Szegedi Norbert az egyetlen, aki a junioroknál érdekelt. A felnőtteknél Kotsis Edina, Gonda Ivett, Ducz Barbara, Lipcsei Claudia és Székely Norbert indul a szombat és vasárnap rendezendő viadalon. Braun Tímea légúti megbetegedés miatt kihagyja a német opent. Tóth Balázsra a hazaérkezést követően szájsebészeti beavatkozás és térdvizsgálat vár.

Comments

comments

A hozzászólás letiltva.