Kiemelt hírek

53 évesen meghalt az UFC egyik legrégebbi harcosa, a “Babaarcú Floridai”

2015. április 15. | szerző SzlobMil | R.I.P

Az Ultimate Fighting Championship, a világ vezető küzdősporttal foglalkozó promóciós szervezete elvesztette egyik legrégebbik harcosát, aki az UFC 1-ben, az első tornán is részt vett. Kevin Rosier életének ötvenharmadik évében halt meg, szívrohamban.

285944.0.0

Fotó: Holly Stein/Getty Images

A 193 centiméter magas, nehézsúlyú amerikai kick-boxer és kevert harcművész halálát az UFC társ-alapítója, Art Davie jelentette be az MMAFighting weboldalán. Kevin bemutatkozó mérkőzését megnyerte Zane Frazier ellen a kezdetek kezdetén, ám a második mérkőzésen TKO-val kikapott, ezért nem nevezhette teljesen sikeresnek a szereplését, de legalább megnyerte az UFC történelmének második mérkőzését  november tizenkettedikén, még 1993-ban.

A “Babaarcú Floridai” 2000-ben fejezte be MMA-s pályafutását, 2-6-os mérleggel. MMA-s karrierje előtt számos kick-box tornát megnyert, köztük a WKA (World Karate Association) szupernehézsúlyú világbajnokságát – háromszor is. Állítólag már hosszú ideje betegeskedett, egy nyitott szívműtéten is átesett, és az intenzív osztályon ápolták sokáig.

Rosier az utóbbi évtized legnagyobb részét sajnos kórházakban töltötte.

Susumu Nagao's Photograph

Davie elmondta, hogy Rosier mindig is küszködött a súlyfeleslegével: az UFC 1 előtt 147 kilogrammot nyomott.

“Ő volt a legboldogabb srác az UFC 1 után. Nagyon büszke volt arra, hogy megnyerte az első mérkőzését. Kevin egy nagy, kedves és imádnivaló fickó volt, aki mindenkivel jól kijött” – emlékezett vissza Davie. 

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.