Kiemelt hírek

5+1 Sztár Női Gála: aranyérmet szerzett a magyar női válogatott

2015. április 16. | szerző SzlobMil | Birkózás

Fantasztikus hangulatban, hihetetlen küzdelmek után 18-15-re legyőzte Magyarország a lengyel női válogatottat a Kruj Iván Sportcsarnokban zajló 5+1 Sztár Női Birkózó Csapatgála döntőjében. A mieink közül Dénes Mercédesz, Barka Emese, Sastin Marianna és Németh Zsanett tudott diadalmaskodni, utóbbi a mindent eldöntő ütközetben az olimpiai bronzérmest verte meg 11-6-ra – olvasható a Magyar Birkózó Szövetség honlapján.

sim

A verseny nem indult fenségesen: a magyar-román összecsapás első két mérkőzését elvesztettük. Kőrösi Kittit technikai tussal, míg Dénes Mercédeszt az utolsó pillanatban pontozással győzték le. A mieink első győzelmét a dorogi Jäger Szimonetta szerezte meg, aki 3-2-re diadalmaskodott ellenfelével szemben, majd Galambos Ramóna szoros csatában, Barka Emese pedig technikai tussal győzött, így már is vezettünk 3-2-re. A folytatásban következett a világbajnok Sastin Marianna, aki ezúttal saját súlycsoportjánál (58 kg), kettővel feljebb, a 63 kg-ban küzdött, ahol vezettek is ellene, de a mérkőzés hajrájában gyönyörű akciókkal megfordította, majd megnyerte a mérkőzést.

A csapattalálkozó utolsó két mérkőzésén is magyar győzelem született, hiszen Vanessa Wilson a 69 kg-ban 2-0-ra, míg Németh Zsanett a 75 kg-ban volt könyörtelen, 13-0-ra győzött.

51ramivsrou

Csoportunk második mérkőzésén a németek ellen léptek a szőnyegre a magyar versenyzők. A csapattalálkozó első két mérkőzése megint nem a miénk volt; Váncza Ivettet és Kőrösi Kittit is betusolták a németek korosztályos Európa-bajnokai. A folytatásban jött ismét Jäger Szimonetta, aki pontozással megszerezte Magyarország első győzelmét. Ezzel a lendülettel a második is meglett, miután Galambos Ramóna 4-0-ra verte meg a kadet és junior vb-ezüstérmest. Barka Emese ellen ezúttal nem küldtek ellenfelet a 60 kg-ban, míg eggyel feljebb Sleisz Gabriella 1-0-ra kapott ki egy intést követően. A két legnagyobb súlycsoportban most nem sikerült győzni, hiszen Sándor Klaudiát a tavalyi év felnőtt világbajnoka technikai tussal, míg Németh Zsanettet nagy küzdelemben, pontozással győzték le.

51wilsonvsrou

A fehéroroszok elleni elődöntőt meglehetősen rosszul kezdtük, hiszen Kőrösi Kittit 7-0-nál, Dénes Mercédeszt pedig 4-0-nál fektette két vállra ellenfele, így már is 2-0-s hátrányban voltunk. Ekkor jött a mai napon harmadjára a dorogi Jäger Szimonetta, aki ismét megszerezte a magyar csapat első meccsét a fehéroroszok elleni csapattalálkozón. A folytatásban jött a még juniorkorú Galambos Ramóna, aki nagy fölénnyel kiegyenlítette a csapatok közötti részeredményt, majd a magyar női csapat két meghatározó személye, Sastin Marianna tussal és Barka Emese technikai tussal győzött. Az utolsó két mérkőzésből egyet mindenképp meg kellett a mieinknek nyerni, amit Vanessa a 69 kg-ban meg is tett, hiszen 2-1-s eredménynél az ő kezét emelték a magasba. Az összecsapás utolsó mérkőzését Németh Zsanett birkózta, ám két vállra fektették, de Magyarország 5-3-ra így is győzött és döntőbe jutott.

Fordulatos küzdelemmel kezdődött meg a mindent eldöntő mérkőzés a Kruj Iván Sportcsarnokban. A 48 kilós Kőrösi Kitti bátor birkózással vezetett a lengyel hölgy ellen, ám végül 5-3-as pontozásos vereséget szenvedett. A második csatát Dénes Mercédesz vívta, akinek egészen a döntőig nem sikerült győzni, ott azonban magabiztos birkózással 5-0-ra hozta a mérkőzését. A folytatásban következett három győzelemmel a háta mögött Jäger Szimonetta, akinek ezúttal az Eb-bronzérmes ellenfél túl nagy falat volt, pontozással kikapott. Galambos Ramónának harcias küzdelme volt a fináléban, ám a nála nyolc évvel idősebb, korábban junior vb-ezüst és Eb-bronzérmes pontozással legyőzte őt. Lengyel vezetésnél következett Barka Emese fantasztikus technikai tus győzelme, amit rögtön követett a világbajnok Sastin Marianna tus győzelme, így hamar kiegyenlítettek lányaink. A döntő utolsó két mérkőzésében a lengyelek nagyon erős versenyzőket küldtek szőnyegre, hiszen Vanessa Wilson a háromszoros Európa-bajnokkal csapott össze, míg Németh Zsanett az olimpiai bronzérmessel küzdött meg. Vanessa sajnos technikai tussal alulmaradt, ám Zsanett hihetetlen csatában, hatalmas szurkolás közepette 11-6-ra legyőzte ellenfelét, így eldöntötte Magyarország javára az aranyérem sorsát.

Az 5+1 Sztár Női Csapatgála végeredménye:
Bajnokcsapat: MAGYARORSZÁG
2. Lengyelország
3. Németország
4. Fehéroroszország
5. Románia
6. Európai vegyes csapat (Szlovákia, Franciaország, Csehország)

 

Comments

comments

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.