Yamada mester az aikido körül kialakult számos félreértést, légvárat eloszlatva nagyon őszintén, objektívan nyilatkozik önmagáról, az Aikidóról, az aikidós társadalomról és arról a folyamatról, ami O-Senseitől elvezetett az Aikikai mai működéséhez.
Yamada Yoshimitsu sensei amellett, hogy a mai Aikido erejéről és hibáiról is beszél, visszaemlékezik az O-Sensei-jel töltött időszakra, a „nagy öregekre” és régi barátjára, a 2010-ben elhúnyt Tamura sensei-re is. Emellett leplezetlenül bemutatja a nemzetközi „Aikido-politika” színfalai mögött zajló folyamatokat is. Roppant tanulságos és egyben érdekes olvasmány, kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Yamada Yoshimitsu egyike az Aikido megalkotója, Ueshiba Morihei utolsó közvetlen tanítványainak. Amellett, hogy a New York Aikikai megalapítója, Yamada sensei számos Aikido szervezet technikai vezetője szerte a világon. Joviális ember, aki soha nem habozik, hogy megvédje az Aikidót és gyakorlóinak célját az egyéni érdekekkel szemben. Ismerjük meg az Aikido és a szabadság szerelmesét!
Leo Tamaki:
Hello sensei, meg tudná mondani nekünk, hogyan kezdte el az Aikidót?
Yamada Yoshimitsu: (nevet) OK, nem gond.
Leo Tamaki:
Tudom, hogy ezt már sokszor megkérdezték…
Yamada Yoshimitsu: (nevet) Igen, igen, már vagy milliószor, de megértem. Az én esetem elég egyszerű: a nagybátyám Tadashi Abe, a franciaországi és európai Aikido úttörője volt. Gyerekkorom óta tudtam az Aikido létezéséről, és bár senki sem kényszerített, hogy gyakoroljam, arra gondoltam, esetleg később majd megpróbálom. A középiskola befejezése után főiskolára jártam, de nem sokkal ezután uchi-deshi lettem – ekkor 18 éves voltam. Nagyon szerencsés voltam, mert egy igazán egyedi kezdet részese lettem. Az első napom uchi-deshiként egyben az első edzésem is volt!
Leo Tamaki:
Emlékszik az első találkozására O-Sensei-jel?
Yamada Yoshimitsu: Igen, természetesen. Kilenc vagy tízéves lehettem, amikor találkoztam vele. A nagybátyám apja, aki mérhetetlenül gazdag ember volt, hívta meg őt. Nagy tisztelettel viseltetett O-Sensei és Nakamura Tempu iránt, akiket óriásoknak tekintett, ő volt a szponzoraik egyike. Minden iskola így működött, nagyvállalatok és jótevők támogatták.
Volt egy vállalati fogadás, és mert gyerek voltam, kémkedtem utánuk. Ueshiba sensei tartott egy bemutatót, és annak ellenére, hogy a szórakoztatás volt a célja, mindezt nagyon méltóságteljesen és tiszteletteljesen tette. Itt láttam őt először. Természetesen nem tudtam róla, hogy kicsoda, de később a nagybátyámtól tudtam meg róla dolgokat. Olyan volt, mint egy fekete tornádó, nagyon lenyűgözőnek találtam.
Leo Tamaki:
Azért kezdte el az Aikidót, hogy erőssé váljon?
Yamada Yoshimitsu: Persze, fiatal fiú voltam, és ez volt a célom. De hamarosan olyannyira kiábrándult lettem, hogy egy darabig abba is hagytam. Úgy gondoltam, hogy „ez a hülyeség lányoknak való” (nevet). Tinédzser voltam, elmentem boxolni, és azt gondoltam, hogy „gond nélkül meg tudok verni bárkit ezek közül a srácok közül; az Aikido nem működik”. Tehát egy év után körülbelül egy hónapra abbahagytam, de aztán elkezdtem az Aikidót egy másik szemszögből nézni. Úgy tekintettem az Aikidóra, mint a szépség mozgásban való kifejezésére, és ez az, ami visszavezetett az Aikidóhoz. Ettől kezdve soha nem hagytam abba a gyakorlást.
Leo Tamaki:
Nem lényeges, hogy keressük a hatékonyságot?
Yamada Yoshimitsu: Szerintem azok, akik úgy vélik, hogy az Aikidót harcra teremtették, félreértik. Én az Aikidót más perspektívából nézem, művészetnek tekintem, a szépség mozgásban való keresésének.
Leo Tamaki:
Ki tanította az első edzésén?
Yamada Yoshimitsu: Azt hiszem, Okumura sensei. Okumura egyike volt a „véneknek”, O-Sensei háború előtti tanítványainak. Ő egy meglehetősen egyedi személyiség volt, egyedi Aikidóval, a régi idők japánja, hagyományos gondolkodással. Okumura senseit bebörtönözték az oroszok Mandzsúriában, sokat szenvedett a háború alatt. Nagyon kedves ember volt.
Leo Tamaki:
Akkoriban gondolt már arra, hogy Aikido tanár lesz?
Yamada Yoshimitsu: Nem volt ilyen szándékom. Abban az időben Tamura és Noro már ott voltak, de egyikünk sem tudta elképzelni, hogy tanárok leszünk és ebből fogunk megélni (nevet). Mi csak boldogok voltunk, hogy kaptunk egy esélyt, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. És én személy szerint nagyon szerencsés voltam, mert a családom támogatott.
Leo Tamaki: Úgy tűnik, hogy az összes uchi-deshi abbahagyta a tanulmányait…
Yamada Yoshimitsu: Azt hiszem Noro folytatta egy darabig, de nem csinálta végig. Annak ellenére, hogy járnia kellett volna a főiskolára, többnyire a dojóban maradt. Tamura egyáltalán nem járt. Én is kimaradtam az egyetemről, főiskolára sose jártam, a napjaimat a dojóban töltöttem.
Leo Tamaki:
Akkortájt senki sem tudta elképzelni, hogy az Aikidóból éljen?
Yamada Yoshimitsu: Senki sem tudott megélni az Aikidóból, kivéve az Ueshiba családot és talán Tohei Koichit, aki abban az időben már külföldre ment. Mint uchi-deshik, nyilván nem kaptunk fizetést, de mégsem panaszkodtunk. Ez a régi Japánban volt, senkinek sem volt pénze, az Aikikai szegény volt, és mi nem vártunk el semmit.
Leo Tamaki:
Ez nagyon különbözik attól, ahogy a Aikikai jelenleg működik.
Yamada Yoshimitsu: Ez teljesen más! Nincs többé szellemisége. Ma, már amennyire érintett vagyok ebben, ők inkább hivatalnokok. Elszomorít, hogy ezt kell mondanom, de ez így van. Ez egy sajnálatos helyzet, és sajnálom is őket, de nem tehetek semmit. A társadalom változik, és ma már senki sem akarja magát ennyire elkötelezni.
Leo Tamaki:
Tamura sensei azt mondta, hogy nem volt se pénz, se élelmiszer.
Yamada Yoshimitsu: Nem volt mit enni. Nem tudom, miért, de úgy gondolom, hogy az Ueshiba család etette Tamura senseit, de ő volt az egyetlen ilyen helyzetben lévő deshi. Nem volt finom vacsora, és manapság az akkori étel szörnyűnek számítana! A helyzet hihetetlen volt a mai szabványok szerint.
A konyhát csak akkor lehetett használni, amikor a Doshu felesége végzett, ezért a reggelimet csak a reggeli edzések után készíthettem el. Szeretek reggel steaket enni, de gyakran, mihelyst befejeztem a főzést, és már ettem volna, Tamura így szólt: „Yamada, csöng a telefon!”. És mivel én voltam a legfiatalabb, nekem kellett szaladni, hogy fölvegyem. Természetesen mikor visszajöttem, az összes kajámat megették! (nevet) Ez persze nem volt mindig így, de akkor is.
Ma, amikor megérkezem az Aikikai irodába, annyi étel és ajándék van ott, amit a tagok hoznak; a mi időnkben ilyen soha nem volt. Ha valaki ott hagyott valamit, nem találta volna meg, amikor visszatér (nevet). Aki előbb viszi, azé! De az idők megváltoztak.
Nekem ezek szép emlékek, élmények, és szeretném ha az új generációk is részesülnének ilyen pótolhatatlan dolgokban, amiket pénzért nem lehet megvenni.
Leo Tamaki:
Az élet nehéz volt O-Senseinek is?
Yamada Yoshimitsu: O-Sensei nem evett sok húst, és volt egy tanyája Iwamában, így nem éhezett. Egyébként a tanítványai soha nem hagyták volna nehéz helyzetben.
Leo Tamaki:
O-Sensei Iwamában élt abban az időben?
Yamada Yoshimitsu: Jött és ment.
Leo Tamaki:
Sok akkori tanítvány azt mondta, hogy nem szeretett Iwamába menni, mert ez egy kis, távoli hely volt, ami nem vonzotta úgy őket, mint Tokió. Önnek is mennie kellett?
Yamada Yoshimitsu: Nekem? Dehogy is! (nevet) Én egy városi fiú vagyok. De néha el kellett kísérnem őt az Ueno állomásra, és meg kellett győződnöm róla, hogy jó vonatra szállt. Tudtam egy jó trükköt: O-Sensei szeretett fiatal nőkkel beszélgetni, ezért benéztem a kocsiba, és üres helyet kerestem egy nő mellett. O-Senseinek egy ötvenes nő még fiatalnak számított, így nem volt túl nehéz helyet találni. Aztán elköszöntem tőle, biztonságos utat kívántam neki, és hagytam, hogy csevegjen a hölggyel.
Leo Tamaki:
O-Sensei Iwamában és Tokióban is tanított?
Yamada Yoshimitsu: Nem rendszeresen. Akkor tanított, amikor úgy érezte. Nagyon aranyos volt. Az első reggeli edzés alatt kémkedni szokott. Akkoriban, ahhoz, hogy WC-re tudjál menni, át kellett haladni a dojo bejáratán. O-Sensei ide-oda járkált, amíg a Doshu meg nem kérdezte, hogy átveszi-e az edzést. Aranyos volt, csak úgy sugárzott, és azt mondta: „Mivel ragaszkodsz hozzá…”, de aztán már mindenki bánta, mert amint a szőnyegre lépett, a legtöbb idejét beszéddel töltötte!
Nagyon kemény volt télen úgy ülni, hogy az összes ablak nyitva van, és olyan dolgokat hallgatni, amit nem értettem. De ezek szép emlékek, és szerettem volna, ha elég érett lettem volna, hogy megértsem, amit mond.
Leo Tamaki:
Ma is föl tudja idézni a szavait? Most már érti őket?
Yamada Yoshimitsu: Igen, van úgy. Talán még mindig nem értem 100%-ra amit mondott, de apránként megértem. Akkoriban állandóan arra gondoltam hogy „Gyerünk, essünk már túl rajta, aztán folytassuk az edzést!”
Leo Tamaki:
O-Sensei élete alatt azok között, akik már tanítottak, volt, aki jelentősen eltért attól, ahogy O-Sensei gyakorolt?
Yamada Yoshimitsu: Igen, természetesen. Öt edzés volt naponta az Aikikaiban. Az elsőt a Doshu tartotta, a másodikat, ha jól emlékszem, az idősebb Osawa, a délutáni edzéseket pedig Tada és Yamaguchi. Emlékszem, egy ideig még Tomiki is jött, hogy tanítson. Alkalmanként még Arikawa és Tamura is tartottak edzést. Ezt kell, hogy mondjam erről.
Leo Tamaki:
O-Senseinek tudnia kellett ezekről a különbségekről, nem panaszkodott emiatt?
Yamada Yoshimitsu: Azt hiszem, jóval e fölött a szempont fölött állt. Bizonyos értelemben amúgy sem sokat tudott volna tenni, mert mindenki más. Minden tanítvány egyedi volt, és ő tudta ezt. Tohei, Shirata, Hikitsuchi, Saito: mindenki egyedi volt. Ha alakítani akarta volna őket, beleőrült volna!
Ő nem aggódott ilyenek miatt, és ezért volt nagy ember. Az ő szemében talán tényleg nem volt sok különbség. Remélem, hogy egy nap majd én is elérem ezt a lelkiállapotot, amikor már semmi sem fog meghatni (nevet).
Leo Tamaki:
Úgy tűnik, hogy elég markáns jellem volt…
Yamada Yoshimitsu: Igen, paradox módon nagyon hajlamos volt a haragra. Mi, akik vele és a családjával éltünk, tudtuk ezt, és bár ő nem hagyta, hogy ez a nyilvánosság előtt is megnyilvánuljon, valójában tüzes vérmérsékletű volt (nevet).
A folytatásaban fegyverekről, saját fejlődéséről és tanítványi hűségről beszél Yamada mester.
Angolból fordította: Kárpáti Gábor Csaba
Forrás: aikido.hu
Comments
comments
