A napokban érkezett haza Japánból a Kyokushin Rengokai hazai képviselőjének, a Magyar Kyokushin Szövetségnek kisszámú, de nagy sikereket elért csapata.
Az Magyar Kyokushin Szövetség legjobb fighterei június 28-án Világkupán versenyeztek, amelyet az International Karate Organization Kyokushinkaikan All Japan Kyokushin Union rendezett Osakában.
A mezőny 28 ország 115 férfi és női versenyzőjéből állt össze.
Sensei Kardos Imre vezetésével az Ichiro Dojo két versenyzője képviselte hazánkat: a nehézsúlyban senpai Zatykó Zita, a középsúlyban pedig senpai Flórián Zsuzsanna.
Komoly felkészülést követően, nagy reményekkel utaztak a karate őshazájába, hogy az öt kontinens legjobbjaival összemérjék tudásukat.
Zatykó Zita rutinos versenyzőként lépett tatamira: ausztrál, kínai és japán ellenfeleket legyőzve menetelt a döntőig. Minden mérkőzését első menetben meggyőző fölénnyel nyerte.
A döntőben szintén japán ellenfele volt, de a sor folytatódott Zita pedig ismét győzött, így Világkupa-győztes lett.
Az ifjú tehetség, Flórián Zsuzsanna szintén ausztrál ellenfelet győzött le elsőként, őt egy japán versenyző követte, akit szintén vert, így bekerült az elődöntőbe.
A döntőbe jutásért holland ellenfelet kapott, aki sajnos jobbnak bizonyult, így ő mehetett tovább.
A 3. helyért ismét egy japán versenyzővel folytatott küzdelmet, ahol több hosszabbítást követően súlykülönbséggel elveszítette a mérkőzést, így a 4. helyen zárta a versenyt.
Maga a verseny kiválóan szervezett nagyon jó hangulatú rendezvény volt, ahol a versenyzőktől sportszerű, de nagyon kemény küzdelmeket, a bíróktól határozott, korrekt bíráskodást láthattunk.
A Világkupát a szervezők jóvoltából egy fergeteges sayonara party zárta.