Utánpótlás verseny és fokozat vizsga A Szablya Iskolájában

Kora reggel Budapestről indultunk vizsgáztatni Nagykőrösre. Találgattuk, mit tartogat a mai nap. Erre még nem volt példa a szablyavívás történetében! Három éve kezdtünk gyerekeket és fiatalokat tanítani arra, ami hosszú évek óta a szenvedélyünk. Mi fiatal felnőttként kezdtük tanulni a szablyavívást, akkor még elég redszertelenül haladva. Több mozdulat és lehetőség fehér foltnak számított a szablyavíváson belül, az edzések félig-meddig kísérletező jellegűek voltak. Az egyesület „öreg rókái” a mai napig „elüdülnek” egy-egy új ötlet, mozdulat, információ felett. Sőt, nem egyszer újraértelmezzük a sok évvel ezelőtt, kevesebb tapasztalattal megtanultakat. De az újonnan csatlakozók már kész edzéstervek szerint haladnak, fokozatrendszeren belül tanulnak. Felkészülten várjuk őket, de el nem hagynánk a régi önfeledt játékokat. Hiszen észrevétlenül, földön csúszva-mászva léptünk rá a harcos útjára, ahogy mondani szoktuk… De már Karithy is megmondta; játszani csak halálosan komolyan lehet!
 

 

A vizsgán a budapesti székhelyű „A Szablya Iskolája Sportegyesület” kecskeméti és nagykőrösi tagjai vettek részt. Csapatunk felépítése igen érdekes, ugyanis a tagok edzéseinek időtartama nem egyezik. A budapesti felnőtt és a nagykőrösi vegyes csapat heti 120 percet edz, míg Kecskeméten a Szent Imre Katolikus Általános Iskola szakköreként folyik az oktatás. Itt a felső tagozatosok heti 60, az alsósok heti 45 percet edzenek. Nem volt könnyű felállítani egy egységes követelményszinet.
 

 

Először az ifjúsági, majd a gyermek vizsga zajlott le. Rövid szünet után indult a gyerekek házi versenye. A napot az ifjúsági verseny zárta.
 

A vizsga gyakorlati és elméleti részből állt. Az ifjúsági kategóriában a többség az első fokozatért küzdött meg. Egyetlen tanítvány indult a második fokozatért, aki a sportegyesület másfél éve tartott első, vegyes vizsgáján már teljesített.
 

 

Az ifjúsági vizsga első fokozatában be kellett mutatni az alap vágásokat és védéseket mindkét kézzel és az alaplépéseket. Tetszőleges vágást vagy védést kellett végrehajtani adott lépéstípussal kombinálva.  A puszatkezes elemek közül egyenes ütést kellett bemutatni fejre, torokra, gyomorszájra. A vizsgázóknak páros iskolagyakorlatokat is végezni kellett, illetve 10 tetszőleges mozdulatot kellett szabadon és folyékonyan összekötni a formagyakorlatok mintájára. A vizsgázók mentális képességeit is teszteltük. Akadálypályán bekötött szemmel hang után kellett követni a társat, és az alapmozdulatokat végrehajtani szintén bekötött szemmel. A vizsgázók kondicionális képességeit is mértük különböző erősítés sorozatokkal, fél lábon végrehajtott játékos feladatokkal. Nagy hangsúlyt helyeztünk a vágások pontosságára. Gyorsaságot ezen a szinten nem követeltünk meg, csupán a riposztok reakciósebességénél. Előbb legyenek pontosak a mozdulataik, és a fejlődő izomzat szokjon hozzá a szablya megtartásához!
 

 

A második fokozat megszerzéséhez már ismerni kellett a huszár hatvágást, be kellett mutatni az iskolánkban felállított bővített vágássorozatot mindkét kézzel, néhány magasabb szintű védekezést, a hegyen fordítás alapgyakorlatát, a huszár szélmalomharcot, köríves ütéseket, toló rúgásokat és előre-hátra esést. Tudni kellett három támadásból egyre köríven fordítással visszatámadni, védekezésnél kiemelten ügyelni a távolságtartásra, védekezni ellépéssel és kitéréssel. A mentális képességeket természetesen jobban próbára tettük. Érzékelni kellett bekötött szemmel a többiek elhelyezkedését, és árnyékharcot vívni instrukcióra aszerint, hogy milyen irányból érkezik a támadónk és milyen kezes. Nagy kedvencünk a „zavaró vívás”: úgy kell vívni, hogy 2-3 fő folyamatosan zavarja a párbajt. A kondicionális képességekre vonatkozó követelményszint természetesen nőtt.
 

 

Az elméleti vizsga az érettségihez hasonlóan zajlott, „A” és „B” tételt kellett húzni. Az „A” egy kifejtős kérdés volt, mint pl. különböző távolságok a vívás alatt, a „B” pedig három fogalom rövid, tömör magyarázata, pl. fokél vagy a vágás három szakasza.

 

A gyermek vizsga egy közös meditációval kezdődött, melyet az egyesület vezetőedzője, Hidasi Gergely tartott. A gyermekek képzeletben eljutottak egy várba, ahol egy emelvényről leemelhették saját szablyáikat. Majd az elméleti rész egy közös beszélgetés formájában zajlott le.
 

Ezután a gyerekek is bemutatták az alapmozdulatokat, mindkét kézzel. A régebb óta járó gyerekeknek dupla olyan gyorsan kellett dolgozni, mint az újabbaknak. A távolságtartást játékos formában mutatták be, csakúgy, mint az árnyékharcot. Bekötött szemmel kellett reagálniuk a vizsgabiztos által leírt „szörny” támadására.

 

Mind az ifjaknak, mind a gyerekeknek a vizsga végén kötelező volt szabadon vívniuk a náluk sokkal nagyobb és erősebb felnőtt vizsgabiztosokkal. Egyrészt, hogy lássuk, elég bátrak és lelkesek-e, másrészt, hogy érezzék, a felnőttek is megmutatják nekik, mit tudnak. Ez a csapatépítés szempontjából kiemelten fontos volt, hiszen a felnőttek Budapesten, míg a 18 év alattiak Kecskeméten és Nagykőrösön edzenek. Egy-két sportegyesmenytől eltekintve nem is találkoznak a csapattagok egymással. Szerettük volna, ha ez a találkozó igazi élményként marad meg.

 

Már a vizsga is szép eredményeket hozott, a szülők – sőt, még én is, az edzőjük – új oldalukról ismerhettem meg a fiatalokat. Szépen, pontosan, fegyelmezetten hajtották végre a feladatokat. De igazán a versenyt vártuk mindannyian, hiszem még sosem láttuk a fiatalokat versenyhelyzetben vívni. Az alacsony létszám miatt körmérkőzést írtunk ki. Aggódtunk, nem lesznek-e felesleges erőfitogtatások, túlkapások, kapkodások, sírások. Végül még a gyerekek sem okoztak sérülést egymásnak, bajtársként köszöntötték egymást a küzdőtéren. Végig figyelték és betartották a bírák utasításait. Az éppen pástra lépő versenyzőket segítették, derekukra kötötték a piros és kék szalagot, kezükre húzták a kesztyűt azok, akik nem az adott kategóriában indultak. Megmondom őszintén, én meg voltam döbbenve. Furcsa volt belegondolni, hogy mindezt én tanítottam meg nekik.
 

A bárbajok többsége általában hamar véget ért, jellemző a gyerekekre, hogyha egyszer bevált egy mozdulat, utána már mindig azzal próbálkoznak. Viszont ők is ugyanolyan típushibákkal küszködnek, mint a felnőttek. A második és harmadik helyezés egy feszült párbaj során dőlt el, „hirtelen halál” döntötte el a verseny eredményét.

 

Az ifjúsági mezőnyben már természeten láthattunk izgalmas megoldásokat, taktikázásokat. Nagyon tetszett, hogy az sem veszítette el a lelkesedését, aki már a verseny felénél tudhatta, hogy dobogós helyezése biztos nem lesz. Az a szokatlan helyzet bontakozott ki, hogy az első és második helyezett egyértelműen eldőlt, viszont a harmadik helyezésre három főnek újabb körmérkőzést kellett vívnia. Ugyanolyan elszántan küzdöttek,  mintha az aranyéremért szálltak volna ringbe.

 

Ez a nap jelentős állomás volt az egyesület életében, büszkék vagyunk az új nemzedékre, akik sikeresen vizsgájuk és versenyük után átvehették okleveleiket és az egyesület pólóját! Nekünk, vezetőknek pedig meg kell oldani a feladatot; összehagolni három város edzésprogramját. Utunkat továbbra is a szablya szabja!
 

 

 

 

Hidasi Gergely, vezető oktató, elnök

Burány Judit, a nagykőrösi és kecskeméti csapatok edzője, alelnök

Gergely Balázs, alelnök

Farkas András

 

 

I.       Pusztai Gergő

II.    Kiss Virág

III. Francia-Kis Levente

 

 

I.       Tóth Barbara

II.    László Beáta

III. Kiséri-Nagy Krisztián