Lehetőség szerint most valóban abban a formában nézzük ezt a kérdést, ahol azokat a stílusokat vonjuk górcső alá, amelyek a sporton kívül őriznek valamit is a szellemi tartalom átadásának lehetőségéből.
Ezzel tulajdonképpen részben rá is lehet világítani a tradíciók hátterére, hiszen olyan szellemi tudást hordoz, amely által nem csak a test, hanem a gyakorló személy jelleme is pozitív irányba változhat. Igazság szerint ez elmondható lenne valamennyi sportról, de olyan sok negatív példa hozható, hogy érdemtelen kitérőt tenni.
A tradíció olyan alapokat jelent, amit a harcművészet megszületésétől következetesen őriznek, betartanak, tanítanak, és lehetőség szerint ezen nem változtatnak. Sok esetben ez az „esküben” megjelenő összefoglalás, amit a tanítványnak be kell/kellene tartania. Ezek általában az általános emberi értékrendben ugyancsak jelen vannak, de mivel a harcművész kezébe (lábába) veszélyes fegyver kerül a tudásával, ez az értékrend fokozottan érvényesül. A tradicionális irányzatok esetében ezért a legfontosabb a fegyelem, amely a valós életben egyre kevesebbek sajátja. Az oktatási rendszer liberalizálása a fegyelmezés legkevesebb lehetőségét biztosítja, így a gyerekek, diákok gyengének látják, érzik tanáraikat. Hamar vissza is élnek a helyzettel, ami nagyon jól meg is látszik az oktatás színvonalán.
Sok szülő szeretné, ha a gyereke „fegyelmet tanulna”, ezért is hozzák sokan csemetéiket azon harcművészetek edzéseire, ahol a tradíció benne van az stílus nevében, kitételében. Ezt a választást a japán, kínai stílusnevek is sokban segítik.
Jelent bármi előnyt a tradíció? A fentiek alapján részben vonzerőt, hiszen a tradíciók bizonyos értelemben misztifikáltak is. Azonban egyre inkább láthatjuk, hogy a fiatalok kínlódva, nehezen viselnek minden elvárást, fegyelmezést, és az edzések után nyávogva panaszkodnak, így jelentős részük hamar el is marad az tréningekről. Sok dojoban, edzőteremben jól látták ezt a problémát, és a gyerekek számára nem a harcművészetet, hanem játékos foglalkozáson rávezetést tanítanak, ügyes jellemformálással, erősítéssel. Így kinevelődhet egy következő vonal, aki már képes felfogni és elfogadni a keményebb elvárásokat, kihívásokat, ami a szellemi tartalommal kerül párhuzamba. Lényegében a legfontosabb kitételt megfogalmazva, hogy a tanítvány az edzések, kihívások során képes legyen legyőzni önmagát.
Az idősebb korosztály még nyíltabb, fogékonyabb a szellemi tartalom iránt, mivel a nagybetűs Életben való helytállásában a kitartás, fegyelem igen hangsúlyossá válik. Így ők el is várják, hogy a mozgáson és küzdésen kívül a jellemük is formálódjon, ezért választanak a valóban fejlődni vágyók tradicionális stílust.
A felvetéshez bőven hozzátartozik, hogy a tradíció mit jelent az edzők, mesterek számára? Részben jelenti a soha nem csökkenő fejlődés útját, közeledést a harc nélküli győzelem felé. Akik ezt az utat választják, tényleges mesterekké válnak! A másik oldal felé a tradíció csupán az a takaró, amivel egy magát „mesternek” valló edző elfedi saját gyengeségét! Hivatkozást jelenthet arra, hogy tudás, tanulás, bizonyítás nélkül, csupán egy adományozott/vásárolt fokozat birtokában is tanítványokat gyűjtsön maga köré, megbéklyózva őket a fensőbbség kinyilatkozásával. Ők azok a „mesterek”, akik például a keleti kultúra „teltkarcsúságát” is buddhai mivoltuknak (jelentős pocak, háj a mozgáshiány miatt) állítják be.
Hogyha következtetést szeretnénk levonni, akkor a tradíciót tekintsük a tényleges emberi értékek hordozójának, annak a szellemi háttérnek, amelyik a jellem és test egyidejű formálását, fejlődését tartja a legfontosabbnak.
Kindl György
