Többszörös junior és felnőtt magyar bajnok, Európa bajnoki- és világbajnoki helyezett, nemzetközi éremhalmozó. Karatés elitversenyzőn mégis többet akar!
– A Pozsonyban rendezett kontinensviadal óta nem sokat hallottunk rólad. Mi történt Szlovákiában?
– A májusi pozsonyi EB-re nagyon készültem, de hiába voltam jó formában. Egy – a külső szakmai szemlélők által is több mint vitathatónak ítélt – bírói döntéssel estem ki.
A bíráskodás sajnos sokszor nem biztosít egyenlő feltételeket a versenyzők számára. Ennek számos oka van, de a végeredmény az, hogy a kis, vagy sportdiplomáciailag gyengébb országok karatésai “hendikeppel” versenyeznek. Pláne, ha eleve kis csapattal utazunk ki, kevés versenyzővel, szövetségi vezetővel.
– Kis ország versenyzőjeként kettőzött erővel kell küzdened egy-egy komolyabb sikerért?
– Hát igen, nagyon nehéz így nagy eredményt elérni. Én – és a hozzáértők – nagy eredménynek tartom a legjobb nyolc közé jutást is kontinenstornán, vagy világversenyen, ahol több száz versenyző akarja ugyanezt. Ráadásul annak ellenére, hogy 2002-óta mindig bejutok a legjobb nyolcba – de általában érmes helyre, vagy dobogóközelbe -, a közvélemény, a média sem kezeli kellő súllyal az országnak is nagy hírnevet szerző eredményt. Mivel kevés nyilvánosságot kapunk, így támogatókat is nehéz szerezni. A felkészüléshez, a versenyekre utazáshoz pedig ugye rengeteg pénz kell..
A szerb karate csapatbajnokság plakátja Ádámmal
Érdekes volt átélni azt is, hogy amíg Szerbiában a Hajduk – OTP Szerbia csapatában versenyzek mit idegen légiós, s mint a neve is mutatja, a csapatot a magyar OTP támogatja, itthon hiába fordultunk a pénzintézethez támogatásért.
– Véleményed szerint súlyozva kellene kezelni a stílusokat támogatások vonatkozásában?
– Talán ez megoldás lenne. Sajnos én hiába szállítom az eredményeket a világon legnépszerűbb versenykaratéban, más stílusokban, ahol nagyságrendekkel kevesebben versenyeznek, vagy sokkal kevésbé megerőltető jó eredményt elérni, könnyű szívvel osztogatják a támogatásokat szövetségi és kormányzati szinten. Ez olyan, mintha a Forma-1-ben elért világbajnoki címért ugyan annyi pénzt kapna egy versenyzőnk, mintha a gokart versenysorozatban diadalmaskodik. Nyilván a minisztériumban nem ismerik a stílusok, versenysorozatok közti erőkülönbségeket annyira, mint szövetségi szinten, így ez utóbbi helyen kellene rendbe tenni a dolgokat.
– A te sorsod mennyire függ a szponzorok nagylelkűségétől?
– Szerencsére én az évek alatt felküzdöttem magam arra a szintre, hogy a versenyzés már nem kerül nekem pénzbe. Sikerült annyi támogatót megnyernem, hogy csak a karatéra koncentrálhatok. Nem rég nyílt meg a saját edzőtermem, ahol akkor és annyit edzhetek, amennyit szeretnék. Ami hiányzik, az a társadalmi megbecsülés, az hogy a sajtó segítségével az emberek is megtudják, mekkora értéke van annak is, ha “csak” második, vagy harmadik lettem a világbajnokságon, mert a bírák a nagy nemzet versenyzőjét nyomták velem szemben.
Ádám büszkén mutatja új edzőtermét
– Rengeteget utazol, így van viszonyítási alapod más országokhoz képest.
– Az nem újdonság, ha azt mondom, hogy külföldön számos országban sokkal jobb feltételek mellett űzik a WKF karatét. A nagy országok, mint Franciaország, vagy Németország természetesen sportdiplomáciában is erősek. Azonban ott engem is nagyobb elismerés fogad, hiszen tisztában vannak az eredményeim értékével.
Számomra sokat jelent, hogy a versenyzőtársaim is tisztelnek. A legutóbb a görög Európa bajnok srác engem kért fel egy gálabemutatón közreműködésre, de a holland és azerbajdzsáni válogatott is meghívott edzőtáborozni.
Apropó Azerbajdzsán! Az ottani karatésok hazájukban igazi sztárok: luxusautókkal járnak, az utcán autogramm-kérők ostromolják őket, egy VB éremért pedig 50.000 dollárt kapnak – a rengeteg ajándék mellet. Jó érzés volt nekem is, amikor az ottani “sztárok” a tenyerükön hordoztak.
– Igaz a mondás tehát, hogy senki sem lehet saját hazájában próféta?
– Én nem akarok próféta lenni itthon. Csak azt szeretném, ha itthon is elismernék az eredményeim. Számomra furcsa, hogy a sportlapban az NB II-es kézilabda bajnokság nagyobb megjelenést kap, mint mondjuk az EB érmem…
– Nem szegi mindez a kedved?
Nem. Persze jobb lenne, ha nagyobb elismerés övezne. Én nem a megélhetésért edzek, versenyzek. Nagyon nehéz azonban magam motiválni, ha WKF világbajnoki helyezettként sem tudják nagyon sokan, hogy ki vagyok. 
“Tudom, hogy ebben vagyok jó, ezért szerencsésnek mondhatom magam, hogy azt csinálom, amit szeretek”
A sok-sok probléma ellenére is azt gondolom, hogy dolgozni kell és akkor – kis túlzással – mindegy, hogy mi az eredmény, mert én mindent megtettem a győzelem érdekében. Ha sosem fogják megírni az újságok, hogy – teszem azt – VB-t nyertem, akkor is ezt fogom csinálni.
– Mennyire szűk a versenykaratés világelit, illetve te oda számítod-e magad?
– Eredményeim alapján mindenképpen az elitbe tartozónak tartom magam, de a szakma sem mond mást. A szűk elit 6-7 versenyző, de vannak feltörekvő fiatalok. Mi, rutinos rókák már jól ismerjük egymást. Tisztában vagyunk a másik erősségeivel és gyenge pontjaival, éppen ezért óriási csatákat vívunk, ha összekerülünk.
– Véleményed szerint mi a sikeredi titka? Hogyan tudtál a hazai körülményekből indulva az elitbe kerülni, míg más magyar versenyző meg sem tudja közelíteni az eredményed?
– A jelek szerint tehetséges vagyok és ehhez nagy kitartás párosul. Emellett persze fontos, hogy alkatilag is gyors és erős vagyok a súlycsoportomhoz (75kg) képest. Nagyon fontos továbbá, hogy a családom mindenben támogatott!
Amikor nem úgy jönnek az eredmények, ahogy az ember várná, akkor nehéz ugyan olyan lelkesedéssel edzeni. Szerencsére mindig át tudtam lendülni a hullámvölgyeken, mindig jött egy-egy siker, ami új lökést adott. Az emberekhez talán eljut a sikerek híre, de nem tudják, hogy e mögött mennyi kudarc állhat – olyanok is, amelyek nem is rajtad múltak.
– A legeredményesebb magyar versenykaratés vagy, a világranglistán is a legjobbak közé tartozol évek óta. Akár elégedett is lehetnél…
– Nem vagyok elégedett! Mindig jobb akarok lenni! Célokat tűzök ki magam – pl. világbajnoki, Európa bajnoki cím – elé és ezekért dolgozok. Korábban volt egy időszak, amikor csak versenyezni akartam, de ma már az edzéseket is újra élvezem.
– Ehhez kellet az is hogy saját termed legyen?
– Nem feltétlenül, de azért más a saját birodalmamban készülni. Lejövök az edzőtermembe a versenyzőtársaimmal és két órán keresztül csak edzünk kőkeményen. De van olyan is, amikor csak itt vagyok és teszek-veszek. Ez az én kis világom, itt mindig jól érzem magam.
Ádámmal hamarosan bárki találkozhat a Karate Roadshow-n
– Mik a terveid a közeljövőre? Úgy hírlik egy nagy eseménysorozat vezérfigurája leszel?
– Jók az információid! Úgy gondolom, hogy a sportoló ne csak magával foglalkozzon, hanem tegyen is valamit a sportért.
Mivel idén nem lesz már nagy nemzetközi verseny, a szövetséggel (MKSZ) közösen kitaláltuk, hogy szervezzünk egy promóciós és egyben tagtoborzó jellegű eseménysorozatot. A program a Karate Roadshow nevet kapta, s öt helyszínre látogat el az év hátralévő hónapjaiban. A karatés fellegváraknak számító helyszíneken a résztvevőknek én és válogatott karatés segítőim tartunk nyílt edzést. A részvétel ingyenes, a hangsúly a nyíltságon van, tehát bárki jöhet stílustól függetlenül és tanulhat – persze nem árt legalább pár hónapos karatés múlt.
WKF KARATE ROADSOW – Jelentkezés itt!
