Tömeg a küzdőtéren, tömeg a lelátón – két napon át ez, valamint a magas színvonalú versengés jellemezte az Egerben rendezett 17. SKDUN Funakoshi Gichin Shotokan Karate Világbajnokságot. Negyven nemzet 960 versenyzője lépett tatamira.
A shotokan karatésok legnagyobb seregszemléjére került sor az elmúlt hétvégén az egri Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
A 17. Shotokan Karate Világbajnokság és 2. SKDUN Kohai Nemzetközi Kupa programjában az első napi formagyakorlatok (kata) reggel kilenctől délután ötig tartottak, így a küzdelmek (kumite) nyitánya az estébe nyúlt.
Szombaton 22 órakor fejeződött be a hat tatamin a napi penzum, hogy aztán vasárnap folytatódjon a döntők és a csapatversenyek sora.
A résztvevők közül a 230 fős magyar delegáció vitte a prímet, legalábbis a létszámot illetően. A hétvégétől azonban olyan Zöld-foki szigeteki, perui, ecuadori, japán, kenyai, nigeri, kanadai és amerikai karatéka is él e golyóbison, aki elmondhatja magáról: járt már Egerben.
A negyven nemzet “fiai” között akadtak a tinédzser korosztályt erősítők, de ötvenes “papák” is. Utóbbiakat persze inkább elismerés illeti azért, hogy egy világbajnokságon egyáltalán elindulhatnak. Pástra léptek aztán olyan karatékák is (az ország nevét nem árulta el a bennfentes informátor), akit állami támogatásból, személyenként ötmillió forintnak megfelelő összegből készülnek és járják a világot – a haza dicsőségét szolgálva
Dicsőségből a mienknek is jutott (eddig) 3 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérem formájában.
A jól sikerült és “Eger léptékű” 2002-es és a 2004-es Eb után pedig tudomásul kellett venni: egy világbajnokság lebonyolítása meghaladja a város nyújtotta kapacitásokat.
A számok tükrében
960 induló lépett tatamira
40 ország versenyzője indult
230 magyar karatéka volt jelen
500 érmet osztottak ki
70 bíró ügyelt a versenyeken
16 tolmács fordított
10 magyar érem
www.heol.hu