A kortalan mester szerint hetvenévesen nem lehet, hanem kell is fejlődni!
A Harsányi László V.danos mester vezette Magyarországi Goju-ryu Karate-do Szövetség évek óta Gyomaendrődön rendezi felkészülő edzőtáborát. Az is hagyomány, hogy a nemzetközi és magyar élmezőny tagjainak a Bécsben élő Shihan Takeji Ogawa IX.DAN nagymester tartja az edzéseket. A gyakorlatilag kortalan mester a reggeli edzés után készséggel válaszolt a kérdésekre. Sok minden szóba került, – a karate-do, a versenyzés – tanulságos beszélgetésen.
– Tisztelt Ogawa Shihan! Jó pár évvel ezelőtt már találkoztunk, és úgy látom, hogy nem öregedett semmit sem.
– Pedig jövőre már 70 éves leszek.
– Ezek szerint ez a kiegyensúlyozottság azt is jelenti, hogy töretlenül jár az Úton (Do) tovább!
– Fiatalabb koromban a karate sport részével többet foglalkoztam, küzdöttem, nyolc évig az osztrák karate válogatottat irányítottam. A karate sport része is fontos, főleg a fiatal generációknak, nagyon nehéz, nagyon bonyolult út a karate „DO” része, az nem adja meg nekik azt a motivációt, amit az eredményekkel elérhetnek.
– Többek szerint a „DO” és a karate sport része ellentétben van. Elfér egymás mellett, vagy bizonyos százalékban fér el?
– Igen, ezek megférnek egymással, úgy, mint a zenében a klasszikus zene és a disco-zene, könnyűzene. Másféle edzést, „kiképzést” igényel a sport, de szükség van rá. Életemnek egy részét képezte, szükséges volt ahhoz, hogy elérjem, amit szeretnék. Mások voltak a célok, a versenyzés eszközként szerepelt az életembe. A fiataloknak ez nyújt motivációt. Így maradnak rajta majd az Úton.
A gyerekek még nem értik a bujitsu világát, túl rövid még az életük, hogy ezt be tudják fogadni. Nagyon fontos, hogy széles látókörűek legyünk, és nem lehet olyat tenni, hogy ha sportolok, akkor elutasítom a BUDO-t, a tradicionális szemléletet, és fordítva sem, hogy ha a BUDO útját járom, akkor elutasítom a sportot. Ennek a kettőnek meg kell férnie egymás mellett, bele kell férnie a világképünkbe.
Nagyon sok ember mondja: „Én BUDO-t csinálok.” Ez nem így van, ez keverék, mindkettő benne van. Magam is edzek sportolókat, vannak gyermek tanítványaim is. Amikor viszont én edzek, akkor a BUDO szerint teszem, a tradicionális vonalat gyakorlom.
A BUDO útját járó harcművészek megtanulják a lojalitást, a tiszteletet, egy sor olyan pozitív tulajdonságra szert, amire máshol nem, vagy kevésbé. A BUDO erősíti az emberek pozitív jellemvonásait!
– A reggeli edzés jellege a formagyakorlatok gyakorlására épült, s mégis, a végén, az önvédelem került előtérbe. Ez tervezett volt, vagy ösztönszerűen alakult így?
– Is is! Félig-meddig tervezett volt, félig – meddig magától alakult így. Mindig készülök az edzésekre, hiszen be kell, hogy mutassam a tanítványoknak a technikákat, ez a kötelességem! Csak remélem, hogy jól is csinálom, remélem, hogy legközelebb még jobb lesz, ha azt látom, hogy nincsenek a tanítványok megelégedve, még többet fogok edzeni, készülni.
– Közel a hetvenedik életévhez, lehet-e még fejlődni?
– Nem, hogy lehet, hanem
kell továbbfejlődni! Újra és újra meg kell újulni, hisz erről szól az élet, folyamatosan gyakorolva a technikákat, új ismeretekre kell szert tenni. Kutatni, mi az, ami működik, azt átvenni és átadni, a tanítványoknak. Ez olyan, mint egy új technológia alkalmazása. Annak idején kaptunk egy alapot a régi mestereinktől. Eljutottunk egy szintre, s onnantól a saját utunkat kezdtük el járni, önmagunkat kezdjük el felépíteni, fejleszteni.
– Negyven éve Európában él, mennyire lett európai gondolkodású, és mennyire tartják európainak Japánban?
– Meg kellett ismernem az európai kultúrát, a nyelvet, és a gondolkodásmódot. Ha Japánba hazamegyek, akkor azt látom, hogy túl nagy a szabadság, a demokrácia ami rossz irányba vezet. Úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy én Európában élek jobban képviselem a régi japán tradíciót, mint az ott élő fiatalok.
– Egy szakmai kérdés. A Tensho formagyakorlatokat látva, ahogyan mutatta, több különbséget láttam az általam ismertekkel szemben. Létezik e ebben egy általánosan elfogadott változat?
– Már a II. Világháború előtt Miyagi Sensei tanítványai gyakorolták ezt a katát a többivel együtt. A háború alatt nagyon sok idő kiesett, sokan meghaltak. Akik megmaradtak, új dojo-kat alapítottak, s a saját stílusuknak megfelelően alakultak a formagyakorlatok, amelyek nem voltak leírva. A Tenshonál nem az a lényeg, hogy ez vagy egy másik a jó variáció, hanem az, hogy áramlik-e benne az energia. A katák maradnak tradicionálisak, nem teszünk bele új mozdulatokat. A fejlődésre, változásra, az értelmezésnél, a bunkai-nál van lehetőség. Újabb és újabb értelmezéseket találunk benne. A Goju –ryu megalapítója 12 katát hozott létre, mi nem teszünk bele egy tizenharmadikat.
-Tizennyolc éve a tanára Harsányi László senseinek. Az általa alapított magyarországi szervezet a semmiből a szeme előtt nőtt fel. Merre látja a fejlődés útját?
– Nagyon nagy fejlődésen mentek keresztül, mutatja mindezt a nemzetközi tábor is ahová évek óta több országból eljönnek, hogy tanulhassanak és fejlődhessenek. Most is érkeztek például Ausztriából, Szlovákiából és Ukrajnából is karatékák aki itt szeretnének dan vizsgát is tenni.
De ez nem az én munkám, én csak javaslom, mutatom az irányt, továbbfejlődésért nekik kellett megdolgozni. Az alapokat megadom, aztán gyakorolni kell, új ötleteket és módszereket kell beépíteni, így megy végbe a saját fejlődés. Ha tanulunk valamit, akkor tovább kell fejlődnünk. Otthon, Japánban, sajnos egyre kevésbé látom ezt az utat. Sokan megöregedtek, erre hivatkoznak, és nem vállalják ezt a fajta megújulást.
Én a karaténak köszönhetően lettem, az, ami vagyok. Ha ezt a szellemiséget átveszik, munkát fektetnek bele, akkor lelnek rá az útra. Nagyon sok mesterrel találkoztam, tanultam Tőlük, mindet elfogadtam, nem kritizáltam. Ha valamivel nem voltam megelégedve, udvariasan elköszöntem, és mentem tovább, oda, ahol a megfelelő útra leltem, s így alakítottam ki a sajátomat. Meg kell hozni ezeket a döntéseket! Nekünk kell megtalálnunk a saját utunkat!
Comments
comments
